Felhasználónév: Jelszó:

Hozzászólások - Mortimer

Dátum: 2009.02.23. 18:39:57
"az első szövetség (TGY) meghatároz egy igen magas "beugró" költséget, amit le kell mindenkinek perkálnia, aki részesedni akar."

Ebben látom itt a legfőbb problémát. A következő egy-két szövetség fel fogja vinni 70-80-ra, onnantól mindenki más gyakorlatilag ki van zárva.

"más szövetség ezt jelentősen kisebb energiával el tudja majd érni"
Ez nem igaz. Mivel két nap alatt felhúzták, nem növekedett számukra a költség, azaz a következő szövetségnek ugyanennyit kell építenie mint nekik, és erre kell rárakniuk jópár szintet, hogy biztosan megérje.

"minél később veszi át valaki a tornyot, annál több LE-t is fog neki termelni, hiszen a szerzett LE folyamatosan nő."
Ez a játék arról szól, hogy az erős erősebb lesz, a gyenge gyengébb. Azaz aki előbb termel be nagyobb nyereséget, az növelni fogja azt.
Dátum: 2009.02.23. 17:35:51
"többet kell beépíteni mint az első szövinek kellett, így kicsit késöbb térül meg a dolog."

Én egyáltalán nem így látom. Ha a jelenlegi rendszer marad, azaz nem csökken a torony szintje, akkor értelmetlen az egész. Most 51. szintű a torony, ami kapásból több millió LE. Mivel ilyen sokat befektettek, nem érdemes egyből harcolni indulni velük, mert erejükön felül is folytatni fogják, hogy ne legyenek nagy bukóban. Azaz mindenképp várni kell egy két hetet, hogy megdráguljon számukra az építés, és ne legyen versengés.

Két hét múlva jön a második szövetség, beépíti ugyanazt a sok milliót, és még rá kell húznia tucatnyi szintet, hogy bebiztosítsa az előnyét. A harmadik szövetségnek ekkor ismét várnia kell, ha nem akar rosszat magának. Nekik azon kivül, hogy legalább 90. szintig kell felhúzniuk a tornyot, hónapokig birtokolniuk is kell a tornyot, hogy az érte járó bónusz fedezze az építési veszteséget. Ezután még hónapokkal lesz 1, maximum két szövetség, amelyik elég hülye ahhoz, hogy felmenjen 120 szintig, és onnantól vége.

Egyáltalán nem látom Miklós eredeti célkitűzését teljesülni, miszerint "a kis szövetségek is birtokolhatják majd a tornyokat".
Dátum: 2009.02.23. 15:44:39
Ez a "szint*2+6os szerencse" egy fórumhozzászóló tapasztalata, nem szabály, hanem egy mítosz.

A térkapuból legfőképp szint alapján jön a cucc. A kötelező adagot pár nap alatt megkapod, utána egy hónapig nem találsz semmit, amíg nem nő meg ismét a szinted a következő kategóriájú cuccokhoz.
Dátum: 2009.02.23. 14:25:56
Ahh, ha te panaszkodsz akkor én mit szóljak, szinte egyetlen smaragdként a három nagy szövetség között.
Dátum: 2009.02.23. 12:57:32
Nekem hál' istennek semmilyen felejtendőm nincs. Ennek a szakértelemnek nem optimalizáció a célja, hanem hogy ha valaki utálja a Lopás szakértelmét, mert távol áll az erkölcseitől, az tehessen ellene. Semmi egyéb értelmét nem látom.
Dátum: 2009.02.23. 12:48:19
"Visszafejted? Úgyértem, nem egy bonyolult művelet..."

Én arra gondoltam, hogy ha kissrác koromban, még 5. szinten megtanultam a kontinuumszűkítést, akkor még csak mondjuk alig 1000 LE volt, most pedig egy szintet rárakni 480 másik után 4940 LE. Ha elfelejtem, 4940-et kapok vagy csak ezret?
Dátum: 2009.02.23. 12:45:39
Ha 20. szinten levadászol egy állatot akkor hány TP-t kapsz?

15
6
10
19

Törölhető.
Dátum: 2009.02.23. 12:40:29
Hol született Nagyatádi-Szabó István?

Nagyatádon
Csokonyavisontán
Rinyaújnépen
Táskán

Egyrészt speciális, másrészt Wikipedia szerint Erdőcsokonya lenne a helyes válasz. Namost mire bökjek?
Dátum: 2009.02.23. 12:34:48
Ha igen, akkor hogy számolod ki, hogy mennyit?

Értelme annyi, hogy egy hülyeségből kifejlesztett 5-ös kontinuumszűkítés nem növeli minden további szakértelem fejlesztését 50 LE-vel.
Dátum: 2009.02.23. 11:59:07
Így viszont közel sem teljesíti be eredeti feladatatát, mely az lett volna, hogy a nagy szövetségek egymással harcoljanak érte, és ne a kis szövetségeket farmolják le.
Dátum: 2009.02.23. 11:43:19
"Mellesleg én ezt bent hagynám"

Azzal van bajom, hogy olimpián 18 másodpercem van egy kérdésre, és ezalatt egy ilyenre lehetetlen rájönni, ha korábban nem ismerted. Ez nem műveltség.
Dátum: 2009.02.23. 11:32:52
Mit jelent a latin : Gladius kifejezés?

Balta
Kard
Tőr
Nyíl

Szótárazós kérdés, törölhető.
Dátum: 2009.02.23. 11:27:24
Melyik állítás igaz, ha minden, ami A vagy B = C, de nem minden C = A vagy B, valamint ami A és B is, az D?

Minden D = C.
Ami C, az nem D.
Minden C = D.
Ami D, az nem C.

Egyre több az idegesítő számolgatós feladat. Nem lehetne ezeket a matemakai feladványokat ritkítani? Ha mindenki ilyen, a művelséggel köszönöviszonyban sem lévő kérdéseket kapna olimpián, egy nagy tipphalmaz lenne az egész, mert hogy ezt azonnal nem lehet tudni, az is biztos.
Az építő karakter csak a játék elején számít, utána már csak gyengíti a szövetséget. Kezdetben V1-en is ez volt, ma már nem érdekelnek senkit.
Dátum: 2009.02.23. 10:32:02
Jaja, és nagyon durván, Craslorg rosszul írta. Miklós közlése szerint két szinttel alacsonyabbtól még majdnem az összeset meg lehet szerezni, de - tapasztalatom szerint - 5 szint már gyakorlatilag teljes védelmet ad.
Dátum: 2009.02.23. 00:16:32
Én nemtom, tegnap délben írta, szóval elvileg már ma is csökkennie kellett volna.

Semmi gond a gratulációval, megérdemlik. Én csak közöltem, hogy akkor éri meg a legjobban, ha nagy szövetség vagy, de mégis csak később építed fel. Ha csökken egyet naponta, akkor 20 nap múlva lesz 31-es, és 32-re fejleszteni nekik 100ezerrel többe kerül, ami nagyon sok. Azúr vagy az Elit simán keresztbetehet a terveiknek így, ha felrakják szép komótosan pár hét alatt 30ig, utána várnak, majd ekkor hirtelen megnyomják 60ig.

40. szinten egy játékos maxolt spektrálissal mondjuk 1000 LEt kap vadászatonként, napi 50 CSPvel (maxolt elementráis) az 50e. Erre jön rá a háború tornya miatti +10%, azaz napi +5e LE. Tegyük fel 1 hónapig birtokolják a tornyot. Legyünk rendesek, 1 hónap alatt 3 szintet is lépnek, és a sok építés miatt a szerencséjük is nő, sok nagyobbat és óriásit fognak be. tehát számoljunk vadászatonként 1200 LE vel, azaz a torony már napi 6ezret számít. Ez azt jelenti, hogy 1 hónap alatt 180ezret jelent a torony. Namost a 180ezer LE maxolt építéssel 540ezret jelent, azaz akkor éri meg az egész buli, ha ennél kevesebbet kell beépíteni ahhoz, hogy utána egy hónapig az övék legyen a torony. Ahogy nézegetem TGY éptési statisztikáit, 13-an millió felett vannak - számukra az egész veszteség lesz, hiszen kevesebbet kapnak vissza, mint amit nyertek.

Egyetlen pozitívum a lélekkút brutális megnövelése - 15-ös katalizátorral, 445ezres kúttal napi 222500-at termel a kútjuk.
Dátum: 2009.02.22. 23:43:27
"addigra kb 150-es szinten lesz"
Naponta egy szintet csökken.

"Mindenesetre tényleg grat a TGY-nak"
Ha legalább egy hónapig nem birtokolják, akkor erős bukóban vannak.
Dátum: 2009.02.22. 22:48:14
A leírás azt írja, hogy "a nap végéig részesülsz minden lélekenergiából"

A nap vége az éjfél vagy hajnal 5, mielőtt az kiszámításra kerül?
Dátum: 2009.02.22. 12:52:27
Nem, nincs gond, tökéletesen jól láttad
Dátum: 2009.02.22. 12:30:01
És ha elutazom három napra, akkor a harmadik nap végén belépve egyben kapom meg?