Felhasználónév: Jelszó:

Hozzászólások - Rokamoka

Ha arányaiban nézzük, azért nem az állatok döntenek nagyrészt a csata kimeneteléről. Ellenben ezzel a fajta elnyeléssel pl. az olyan varázslókarik, akik másból sem állnak, mint IQ, Tau, Véd, és eddig szabad pályát kaptak, üthetővé válnának. Bár nem tudom, egy leradíroz-a-varázslatával féle mágus ellen mennyit érnének szegény jószágok.
Ki sírt? Heréljék csak a varázslókat!
Szimplán a támadás tulajdonság fölényéről beszéltem a védekezéssel szemben. Lehet, hogy az agyonverés nagyobb mértékű lenne, de semmiképpen sem több, hiszen ha akár még a gyengébb ellen is betalál, mint ahogy jelenleg nem nagyon van rá esélye, gyorsabban leverődsz, kevesebbet tudsz portyázni, ha sokat portyázol. Nemdenem?
És most vegyük ki azt, hogy "de ha az állat 50+ szintű, és azt a kis sebzést elnyelné..."
Valóban? (Tudtommal) az egyetlen szaki lenne, ami TÖ-höz is ad, tehát KÖTELEZŐ lenne - bár lényegében így is az. Aki előbb jut hozzá, máris dupla lépéselőnybe kerül. Csak van más módja is az egyensúly kialakításának!
Amúgy lehet, hogy jobban vinné az életet, de szerintem sokkal vonzóbb lenne egy tök minimális támadás fölény, szebb csatákkal, igényesebb stratégiát követelve, és a portyából élőket is visszafogná. A minden második csatát egy-két ütéssel nyerek meg dolog annyira nem jön be! (Mindezt úgy, hogy magasan a támadásom a legnagyobb.) :S
Az első részével egyet kell, hogy értsek, meg nem is. Személy szerint például nagyon szívesen venném, ha az ilyen nem éppen elhanyagolható apróságokat valahonnan tudni lehetne. A wiki-n lévő nem is olyan kevés képletet elnézve azonban elgondolkodtam, hogy az "átlag" játékosnak már ez is sok lehet (figyelembe véve a félelmetes taktikákból, bemutatkozásokból, priv. üzenetekből és fórum hozzászólásokból levonható agyi szintet az általam okosnak nehezen csúfolható, komolytalan játékosok esetében).
Eeegen... és akkor itt vagyunk, ilyenkor mindig jön a nagy csend. Habár korábban említettem, szerintem elég jól össze van rakva a játék (főleg, mert jóval bonyolultabb - értsd: összetettebb - a többinél), mégis, hadd kérdezzem meg, az ilyen jellegű ötletek mekkora része jut el odáig, hogy akár csak átgondolja a játékvezetés? Mert amióta olvasom a fórumot, valahány ötletet látok, az feltevés után max. egy nappal megreked.
Nem rosszmájúságból, csak igazán érdekel.
Színesedne a játék, az biztos, de vszínűleg rögtön jönne a rinya, hogy aki egész nap a toplistát vagy a kémgömböt bújja vagy csak szimplán tudja, kitől mire számítson, az mekkora előnyre tesz vele szert. Ugyanis nyilván a megfelelő elnyelést fogja mindig beállítani, és ezzel még inkább nehezebb lesz elporolni.
Miért pont 3 hónap?
Amúgy grat. a megtisztuláshoz!
Érdemben legyőzni a varázslókat?
A varázslat ugyebár biztos sebez többet-kevesebbet, de inkább többet. Ha nyomod erőre a LE-t, akkor tegyük fel, hogy optimális esetben a támadást fejleszted mellé, ha már nagyot sebzel, találj is be alapon. Igen ám, csakhogy támadásban tényleg szinte lehetetlen beérni az ellent, főleg, ha tápos varázslókari, és tul.képpen IQ-ra meg védekezésre tesz mindent.

Szerintem nemhogy 2in1, de 3in1 az IQ. Nemhogy kivéded vele az ellenfél csapását, ill. betalálsz vele, de lényegében egyfajta krit. ütés szakinak is elmegy, hiszen nem mindegy, hogy (majdnem) teljeset sebzel-e, és akkor hiába babusgatod mellé a taumaturgiát!

A varázslat randomról meg annyit, hogy azért az nagyon százalékos dolog. Mivel rendkívül bosszantó, hajlamos az ember felnagyítani a szerepét. Mindazonáltal gondolom, az említett +50 IQ-val azért több zöldet láthatunk, mint pirosat... Azt se felejtsük el, hogy a közelharci randomnak több kör alatt több esélye van bejönni! (Nyilván negatívumként értem, tehát amikor nem kellene neki, akkor random, na.)

Félreértés ne essék: piros és zöld alatt a csaták végeredményét értettem a +IQ-s személy szemszögéből.
Idézet: Mong0ose - 2009.07.20. 14:55:46
A TOP 15-25 játékost ez az egészség hiány talán sosem fogja érinteni, de lent már problémát okozhat.


Igen, de ez szerintem minden egyes szint topjaira igaz. Legalábbis innen alulról és a 40+ szint komám elmondása alapján így néz ki. Hiába nem raktam még egy darabot sem egészségre (jó, tudom, 7es szinttel ne pofázzak), ha olyat csapok, akinek nincs varázslata - persze ez nagyobb szinteken elég abszurd lenne - vagy aki szépen alattam van TÖ-ben, az én nagy statjaim miatt nem fogok sok sebzést kapni. És ez a tendencia egyre inkább növekedni látszik, tehát ha el is tekintek a zafír bónusztól, semmi gondom nincs regenerációval. Ellenben ha azt akarom, hogy dőljön is a lóerő... na, akkor a jobbak jól megcsapkodnak akár 2-3 csatából is.

Érdekes dolog itt ez az egészség. Ilyen rendszert még nem láttam, csak tp-hez vagy szinthez vagy szintlépéskori egészség-bónuszhoz kötve stb.

Kár, hogy nem lehet több dologra szavazni. A varázslati kör szerintem is rémisztően felülkalibrált, és láthatóan sok a védőbónusz a tám. ellen. Előbbire szavaztam, kiküszöbölhetőbb problémának tartom, mármint JV-szempontból.
Dátum: 2009.07.18. 18:42:02
Idézet: S0laris - 2009.07.18. 18:26:22
te szivesen hagynád ott az amúgy jól felépített szövidet ami hónapokon át az otthonod volt?


Amúgy vegyük figyelembe, hogy nem rólam beszélünk, és én teljesen meg vagyok elégedve a hordámmal!

Ariel: a smaragdok bónusza talán a legjobban érzékelhető, kb. soha nem tudok nekik teljes sebzést bevinni:( Én mégis csak a 3. helyre rangsorolnám őket, nem tudnám pontosan megmondani miért, de ha nem kapnak egy jó rajtot gyors varázslattal, akkor nézhetik a +IQ-t...
Dátum: 2009.07.18. 18:32:40
Természetesen a válasz NEM. Mindazonáltal láttam már olyat, hogy valaki egy másik horda szövijébe tartozzon, és mintha olvastam is volna róla, hogy ilyet lehet. Vagy csak káprázott a szemem?
Dátum: 2009.07.18. 18:16:59
Ezt már olvastam ezerszer, többek között a Te tolladból, megértettem, felfogtam. Azt is észrevettem, hogy morcos leszel, ha ilyenkor felvetik, hogy miért nem váltasz hordát. Mégis, legfeljebb én is ezt a kérdést tudnám Neked szegezni. Erre azonban már válaszoltál több soron többeknek, csak egyetlen számomra valódi érvet sem véltem felfedezni.

Eltűntek a többiek? Ne csináljátok, vihar van, ide "kényszerültem" a gép elé:)
Dátum: 2009.07.18. 17:27:21
Sőt! Tul.képpen nem is támadok gyémántot, mert az van berögzülve, hogy kevesebb LE-t ad. Ami errefelé ugyebár nem mind1:) Éppen ezért akár jónak is mondhatnám a bónuszotokat, ha felteszem, hogy más is gondolkozik így. Csakhogy ez nem feltétlen igaz.

No de. Tényleg jó lenne ez a szingurális az alacsony szintűeknek (mondjuk 10. szinttől nézve, addig csak a nagy farmolók álmodgathatnak kimagasló SZÖ-ről). Visszafogná a szinthuszárok vágtáját is, de hosszú távon nem gyúr rá nagyon a középmezőnyre? Okés, a TOP alatti kevés gyorsan beérné őket, és ezzel egy probléma, tegyük fel, meg van oldva.
Akkor azonban jönne a helyükbe, egy átlgaban erősebb és gyorsabban fejlődő réteg, mivel a középmezőnynek azért a felsőbbik fele arányaiban nem olyan nagy. Az új játékos ezzel hogy bírkozzon meg? Akkor ott alakul ki fal, az élmezőnyben pedig vszínűleg ígyis-úgyis mindig lesz vmilyen formában. Tehát csináltunk még egy falat, de sok száz emberke újra felvette a játékot abban a reményben, hogy mehet az elejére az igazán nagyokhoz ütlegelni egymást. Hm. Legalábbis én így látom a nagy okos fejemmel.
Tessék megcáfolni!
Dátum: 2009.07.18. 17:07:17
Legalábbis mire végeztetek a "no de mér nem kap a gyémánt jobb bónuszt" (szerintem) ökörséggel.
Dátum: 2009.07.18. 16:52:29
Megint más az, hogy mit elmélkedünk róla, meg hogy mi sül ki belőle a gyakorlatban... Nyilván nem rossz szándékkal pakolták be, ill. nem is mondhatók éppen butának a JV-k, viszont a gyakorlat más. De ha már így elindultunk ezen a szép vonalon, valóban megvizsgálhatnánk, hogy működne ez jól.
Dátum: 2009.07.18. 16:44:53
Asszem, megkaptam a választ. De így a top alatt lévő közép(?)mezőnyt nem tápolná meg nagyon?
Dátum: 2009.07.18. 16:42:27
Hát pedig ebben az esetben, egyrészt a középmezőny megerősödik, másrészt az utánpótlás (mármint akit csapni lehetne) soha nem érkezik meg, mert csak az elején vf-ezők jutnak fel az elejébe. Kérdés, hogy a szinthuszárok így aztán jól járnak-e - mert ugyan jön friss hús, de erős - avagy sem. Az újonnan jövőknek és az alsó középmezőnynek mndenképp a gyorsítás lenne jobb, nem jól gondolom? Nem lehetne a TOP-ot lassítani, az alját gyorsítani, a közepét meg úgy hagyni?
Dátum: 2009.07.18. 16:24:01
Idézet: Ariel - 2009.07.18. 16:12:12
Igen, a kettő együtt elég erős kombó lenne, de nem ez lenne az első olyan szaki, aminek előfeltétele, hogy egy másik szaki 0 legyen.

Ezen elgondolkoztam, még amikor először írtad a felvetést. Tartom magam ahhoz, hogy az alapötlet jó. De hogy küszöbölöd ki, hogy valaki behúzza a kéziféket még az "elején", és amikor már elég erős vf-el, elfelejti, átmegy a Te-féle szing.be, és nagyobb szinten okoz galibát? Mivel addig nagyjából az én értékrendemben okés a vf, amíg meghozod érte azt a feláldozást, hogy unalmasan lassan fejlődsz. Arra próbálok utalni, hogy akinek van hozzá türelme, ill. elbírja a lelkiismerete, hogy eldobál egy rakat CSP-t, az valamelyest megérdemli. Azonban így kis fékkel és utána padlógázzal... hogy egy topicbeli régebbi hsz-t idézzek (nem emlékszem bocs), így nem megy neki a fának, de a kihívás is megvan!