Sziasztok!
A bolygó ura eventtel kapcsolatban szeretnék két dolgot megkérdezni, a "Győzz le 5 neves térkapus ellenfelet buzogánnyal a kezedben" c. térkapus küldetéssel kapcsolatban:
- nem tudjátok véletlenül, hogy kiszámítható, hogy ehhez a küldetéshez statisztikailag hány db térkapupont szükséges? Mármint van arra valami szám, vagy rendszer, hogy pl. fixen minden tizedik szörny neves - illetve eme gyakoriság függ egyéni szintektől, vagy szövetségi épület szintjétől?
- azt tudom, hogy buzogány alatt a legkisebb, egyes szintű kis légycsapót érti a küldetés. Ezen kívül van valami trükk a küldinél, hogy teljesítetve legyen - hogy képes legyek legyőzni a neves szörnyeket? Mármint csak feltételezem, hogy itt kötelező a támadás itala, a kritikus vari, hogy az én sebzésem számítson többnek, védekezésként minden létező dolgot, így állatokat is magunkkal vinni. Van valami, amit kihagytam?
A segítséget előre is köszönöm
Hozzászólások - Lavender
Dátum: 2012.12.12. 21:34:35
Dátum: 2012.12.10. 19:32:04
Igazad van, bekavarodtam.
Dátum: 2012.12.10. 19:18:21
Őszintén nem tudnám megmondani, melyik volt bent eddig, a sima vagy a kicsi. Ha "kivették", nyilván okkal tették, elvégre most naponta vehetsz 3kőért mindenféle csoda dolgot (irtóztató csomag), amiben benne van az öt pontos portyaital. Három pontos kisebb portyázás italát viszont továbbra is lehet venni hűségszilánkért. Ha azt nem látod, nálad van a hiba
Dátum: 2012.12.10. 19:00:30
Kisebb portyázás itala van, és szerintem eddig is ez volt én kicsi vadászitalt vettem, emiatt emlékszem így.
Dátum: 2012.12.10. 18:53:29
Szerintem/remélem összeadódnak - úgy tudom, a bónusz a maximumra turbózott szakik fölé növel, és így nem kell azon aggódnod, hogyan "adagold" őket . A sajtolósdit jól érted
Dátum: 2012.12.10. 18:49:57
Köszi, láttam
Dátum: 2012.12.10. 06:09:35
Értem, köszi.
Dátum: 2012.12.09. 21:59:48
Nem tudjátok, hogy nagyjából mikortól lehet karácsonyi akció keretein belül őskövet vásárolni? A héten esetleg, vagy épp csak az event vége előtt?
Dátum: 2012.12.08. 13:53:14
Sziasztok!
Az előttem szólóhoz hasonlóan a "három csatában ellenfeled álla ájuljon el" küldetésben szeretnék segítséget kérni, már csak két alkalom kellene! Tudnám is viszonozni!
V2-n aktuális, 112. szintű smaragd vagyok.
Köszönettel: Zialin
***
Az akció sikeréért a kristályhorda tehető felelőssé Bár végül nem volt rá szükség, köszönöm a felajánlott segítséget Lújzi04-nek!
Ha még valaki hasonló hasfájással küzd, bátran keressetek üzenettel, kisállataim mint a gonoszok.

Dátum: 2012.12.08. 13:45:58
Persze, jó ez is, bár legalább annyira macerás, mintha csak a kristályokkal szenvednék. De együtt gyorsabb, ebben igazad lehet. Köszi az ötletet!
Dátum: 2012.12.08. 12:47:37
Nem sikerült állatsebzős varival sem. Ismét lezúztam valakit varival, állatának meg sem kottyant. Ennek így semmi értelme, nagyon úgy tűnik, és elég bosszantó.
Dátum: 2012.12.08. 12:27:07
Craslorg: nem is figyeltem, hogy nem nekem szól csak valami efféle választ vártam én is.
Köszi a tanácsot! Az állatsebződés, mint tényező nem jutott eszembe, azt hittem, ha magas másodlagos varival megyek, az elég bármilyen varival, de a reggeli tapasztalataim is bizonyították, hogy nem. Lepracsapást intéztem, 150-hez közeli másodlagos varival, de a hatékonyságnövelő AF szaki is kevésnek tűnt, hogy egyáltalán megüssem az állatot, miközben szerencsétlen célpont kari pihenésből elájult.
Ezüstszél: Köszi neked is , ha nem jön össze szubplazmából, kénytelen leszek velük próbálkozni én is.
Remélem, nem ezen a küldin fog múlni. Köszi még egyszer mindkettőtöknek!

Dátum: 2012.12.08. 08:13:18
Köszi, Cras! Még annyit, hogy szerinted varinak mehet mellé egy ütős fajta, vagy oda is inkább egy gyengét, pl vakut válasszak? Máshogy nem tudom kivitelezni időn belül. Sajnos nem tudok biztosra menni máshogy, az állatok ÉP-jét nem lehet lekémlelni, nem EH-s vagyok, még csak nem is az élmezőnyből, hogy sikerrel nyirkáljam mások állatait. Tegnap ugyan leöltem egy kristályhordás állatot, de akkor még nem volt meg a szint...
Dátum: 2012.12.08. 08:04:23
Ha az AH-ban engedi eladni, szerintem elfogadja az event is... mondjuk én nem adnám el...
Dátum: 2012.12.08. 08:02:34
Sziasztok!
Az állatölős küldetésekkel kapcsolatban olvastam, hogy galád módon, kicsik megtámadásával, szublazma árán is teljesíthető a küldi. Nos, tettem egy próbát, de valószínűleg túl brutális voltam, mert a kari már a varázslatomtól elájult, az állata még el sem jutott a sebződésig...
Gyakorlatilag mi a titka, hogy kísérletezés nélkül, a maradék négy szubplazmámmal biztosan teljesíteni tudjam a küldit? Elég csak vakuval menni? Vagy abba is tegyek valami követ, vagy egy kis sebzésű vari a megoldás??? Ti hogy csináltátok?

Dátum: 2012.12.06. 18:52:05
Hatalmas köszönet, amiért kiírtátok az event végső dátumát !!! Külön köszönet, hogy az event kapott egy számlálót is, a napokkal számolni is tökéletes !!! Köszi!
Dátum: 2012.12.04. 17:42:12
.
Dátum: 2012.12.03. 19:24:15
Durva hallucinációk gyötörnek, most ismét 3-mal kezdődik, viszont amikor a 4xxk valahány mennyiséget láttam az imént, volt kb 20k építés benne, aminek most hűlt helye, tök szűz a küldi azt hiszem, jobb, ha alszom
Dátum: 2012.12.03. 18:59:39
Lehet, hogy csak képzelődöm, de azért rákérdezek: az event-méretű templomban elképzelhető, hogy a szövetségi épületbe építős küldik teljesítendő mennyisége változik, ha valaki szintet lép? Esküdni mertem volna, hogy egy szinttel lejjebb (tegnap) még háromszáz valahány kiló LE-t kellett volna teljesítenem szövi építésből, most a teljesítendő összeg egy hármas helyett négyes számjeggyel kezdődik Mit tudtok erről?
Dátum: 2012.12.01. 18:52:45
Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de szerintem valami visszaszámláló elférne a piramisnál, ahogy nagyon hasznosan a templomoknál is láthatunk ilyet. Ok, hogy időre megy a játék, és a leggyorsabbakat jutalmazzuk, de mégiscsak van egy időkorlátja az eventnek. Ha ezt nem is, de alternatívaként az event végének dátumát szerintem jó lenne feltüntetni valahol, a piramisnak vagy a leírás, vagy a toplista ablakában.