Felhasználónév: Jelszó:

Hozzászólások - Lavender

Dátum: 2012.03.27. 22:14:47
igen, a random. tudom, hogy sajtolásnál is számít, mert látom, ahogy a befogott állatokat is néha "féláron" sajtolom. esetem lehet, hogy ritka csoda, még ha csak a többi állatomat is nézem (egyszer majd kiderülnek). őszintén szólva igen megörültem, és maximálisan meg is voltam elégedve a szerencsémmel, hogy ennyit adott az állatom. szegényt fájó szívvel áldoztam fel, meg mert egyre kevésbé bírta a terhelést, valahol rosszul esett volna, ha valami nevetséges összeget látok a végén, de tudom, arra sem lehet semmit lépni, a befogott állatok eleve elrendelt, "titkos méretére" mindig csak utólag lehet következtetni. az igazán nagy meglepiket pedig ezek a szépen felhízlalt djágaszágok hozzák. lutri ez is. játék.

Boomer: sajnos nem emlékszem, mikor sajtoltam, de március elején még megvolt, a viadal csatám szerint. hogy az állatreform mikor volt, azt gondolom te tudod, én nem sajna. valahogy nem jutott el hozzám, hogy lett volna ilyen, vagy legalábbis nem követtem le a fórumon ezt a részt.

wow, ez volt a 300. hsz-em
Dátum: 2012.03.27. 20:21:13
nekem volt egy 46 szinten lesajtolt magányos harcosom (alapszint 25), elvileg idomítási ktsg 7500. 60-ra turbózott sajtival hajtottam végre a műveletet szegényen. egyszerű harci felszerelése volt, és végül 39078 lélekenergiát sikerült belőle kihozni. a többi magas szintű állatomat még nem sajtoltam le, jobb időkre tartogatom őket. viszont el tudom képzelni, hogy minél magasabb az állat alapszintje, annál magasabbra érdemes fejleszteni egyébként, hogy tényleg megérje.
Dátum: 2012.03.27. 18:35:13
mód: visszavontam az új játékosokra vonatkozó részt, szorri.
olvasd el ezt, és agyalj ki valami rafinált kérdést, ami még jó eséllyel nem volt...
http://vegzetur.wikidot.com/kviz-gyik
http://vegzetur.wikidot.com/kerdezes
Dátum: 2012.03.27. 11:18:54
szűk 100térképdarabnyi előnyünk van jelenleg a 2. helyezettel szemben, remélem, hogy ez a maradék 24 órára nem fog drasztikusan megváltozni, annyira legalábbis, hogy átvegyék a vezetést. ha mégis, hát a saját érdekemben remélem, hogy ha még megszületnek a pp-im, valahogy összejön még az az egy, és meglesz a szum40 térképdarabom.
a platinához pedig gratula!
Dátum: 2012.03.27. 11:11:12
v5-ön, amióta egyre erősebben látszik, hogy végül a túlerős csapatom fog nyerni, egyszerűen nem jön össze a hiányzó 1 darab, amivel a biztonságra akartam törekedni, ha esetleg mégsem mi nyernénk is meglegyen az arany jutalom. egy napunk van még hátra, ezt az egyet én még csak összehozom, hiába nincs rá szükség, de nem hiszem, hogy lenne időd a hárommal több jutalomra. én úgy láttam, nagyon ki vannak számolva az esélyek, komolyan meg kellett harcolni azért, hogy azt kapjuk, amit szeretnénk. többet már nem vadászom, van még kb 15 eseménypontom, az elég lesz a portyapontok felhasználására (elég lassan gyűlnek), és vagy összejön még az a +1, vagy nem. szinte egyértelműen nem lesz rá szükségem, hála a csapatnak is!
Dátum: 2012.03.27. 09:49:15
otp vagy sem, nekem 3nap volt, míg az átutalt összeg után megérkeztek a kövek. szerintem a hétvége bank szempontból nem számít munkanapnak, persze ők tudják. szerintem várd meg a szerdát, legkésőbb meg kell akkor érkezzen. ha mégsem, utána írj üzit, türelem
Dátum: 2012.03.26. 08:55:41
Miről vagy kiről nevezték el a Galápagos szigeteket?

Az egyetlen ott lakó emberről Hernandes Galapagosról
A szigeteken élő óriás teknősökről
A partra lépőket igy köszöntötte egy ott lakó emben
Az őslakosok nyelvén a "gala pagos" "utazó szigetek"-t jelent, innen a név


ebben is sok tagolási és helyesírási/elírási hiba van:
Galápagos-szigetek
ottlakó (szerintem egybeírjuk, de egyébként is szebb megfogalmazás lett volna, ha azt írja: az egyetlen lakosáról, Hernandes... így köszöntötte egy ottani lakos)
óriásteknős
utazó szigeteket. ha nem megy, nem kell cifrázni, elég, ha a gala pagos-t teszed idézőjelbe

nem lenne egyébként rossz a kérdés, bár szerintem kényelmesebb, ha törlitek.


Antananarivo...

... város Madagaszkáron*
... egy olasz üdülőhely
... egy inka fejedelem
... egy pusztító varázsige


egy határozatlan névelőt a Madagaszkáros válasz elé is be kellene írni, így jelölt a kérdés... pusztító varászige... nekem nem működött, nem vagyok mágus .
Dátum: 2012.03.25. 13:24:26
A Naptól kiindulva, hogyan jön sorrendben az első négy bolygó?

Merkúk, Vénusz, Föld, Mars.
Vénusz, Plútó, Jupiter, Föld.
Jupiter, Szaturnusz, Uránusz, Neptunusz.
Vénusz, Mars, Föld.
>>> ez csak három
Dátum: 2012.03.25. 12:53:25
Az eseménypontokat termelem, ha nem is gőzerővel, de azért amennyire telik. Viszont "üresen" fogynak ezerrel a csapatlétszám miatti esélyek miatt. Tegnap közben összejött még egy, szóval már csak 4 hiányzik napi 1 már csúcs-szuper, és meglesz a negyven, így számolok . A térkép-szaki infóra köszi, hogy felhívtad a figyelmemet, mondjuk én úgy értelmeztem a leírást, hogy szintem harmada (50/3) lefelé kerekítve az még lehet 16, azért adtam neki még egyet, fő a biztonság. Ami vészesebb, hogy ppm tényleg alig van, de ezt magamnak köszönhetem, mert nincs pp növelő szakim, és még nem állítottam át a pp beállítást 30-ra, ez is csak most jutott eszembe .
A lényeg, hogy köszi!
Dátum: 2012.03.24. 06:37:46
V5 Innatlozad 236 követő:
Ez az esemény 26. napja. A verseny Március 28. 11:00 fog véget érni.
Ahhoz, hogy eggyel jobb díjat kapjál (ha a csapatod nem a legerősebb díjat nyerte), még legalább 5 térképdarabot kell gyűjtened. A kettővel jobb jutalomhoz még 45, a hárommal jobbhoz pedig 85 darabot.
Te eddig 35 térképdarabot találtál.

Amióta ilyen jól összegyűltünk, nekem egyszerűen nem akar összejönni a maradék 5, hogy "biztosra menjek". Ha végül elsők nem is leszünk, egy ezüst jutalom azért jól jönne, így remélem legalább a csapatom ereje sikerre viszi, szóval remélem minden csapattársam ráhajt még a végén is ! Gyerünk, srácok, győzelemre fel !
Dátum: 2012.03.23. 11:20:03
Szerintem legegyszerűbb az lenne, ha a sebgyógyítást állatok esetén ugyanúgy időre be lehetne állítani, mint a gyakorlást. Persze annak megfelelő mértékben gyógyulna, amekkora a sebgyógyító képességünk, és addig, ameddig beállítjuk, vagy ameddig meg nem gyógyul. Természetesen nem lehetne egyszerre gyógyítani vagy gyakorlatoztatni egy állatot. Viszont nem kellene félóránként benézni és nem is lenne illegális, ha komolyabb gyógyításra van szükség. A moráljuk pedig annak megfelelően változna, ahogy egyébként is, ha gyógyítgatva van félóránként/negyedóránként, kinek mik a lehetőségei alapjáraton.
Dátum: 2012.03.23. 10:20:02
Maximum annyival "növeli" a többit, amennyivel nem inkább valami másba fektettél be. De biztos volt rá okod. Én egyelőre nem szeretném magát a felejtést tovább pumpálni, a kaland szakikat annál inkább (valahol tán épp a felejtés miatt nem akartam jobban növelni, és mert eddig nem is kellett, de most már egyre inkább kezdem érezni, hogy nem ártana tovább).
Köszi a jó tanácsokat!
Dátum: 2012.03.23. 09:58:38
Igen, erre figyeltem. Sajna így is 6lett maga a felejtés, mert a többit nem növelő szakik közül 12 a legmagasabb. Viszont úgy gondoltam, hogy ezek elfelejtése de még utánafejlesztése sem túl nagy érvágás a többihez képest, ezekkel járok legjobban. Persze így is elég, ha csak az egyiket felejtgetem, már kalandoknál lassan ezeket is kezdi kipótolgatni a progi, szóval ezekre sem árt figyelni.
Dátum: 2012.03.23. 09:02:20
Köszi!
Dátum: 2012.03.23. 08:59:17
Sziasztok!
Ismét egy küldetéssel kapcsolatos kérdésem lenne, mégpedig, hogy a felejtős küldetésben elfelejthető mindkétszer ugyanaz a szaki (pl zárnyitás), hogyha közben visszatornázom tizesre? Vagy az is számít, hogy melyiket felejtem el?
Dátum: 2012.03.22. 10:19:04
Köszi! Kincseskamra lett belőle, és ha már benne vagyunk az építésben, akkor marad a kennel megkezdett giga-szintje. Jó sok idő, mire meglesz, de nem kell egyedül építeni, kivárom.
Dátum: 2012.03.22. 10:15:18
láthatatlan vadászattal lehet pörgetni, kérdés, hogy megéri-e. ha kő nélkül mész, alapból is kicsi az esély, de lehet, hogy ha kővel mész, megéri. kérdés, hogy akarsz-e ősköveket befektetni egy "kétes elindulásra". én nem tudom, milyen egy elszánt taktikáról beszéltek, nem tudom ki képes úgy elkezdeni a játékot, hogy 100napig csak pörget és az ahhoz szükséges napi 1 cselekvést csinálja. én hamarabb unnék rá erre, minthogy egy rosszul fejlesztett karival csak azért is tovább próbálkozzak.
Dátum: 2012.03.21. 21:00:07
hű, bocsánat, a wikin megint nem néztem előbb utána és úgy kérdeztem. köszi a segítséget!
Dátum: 2012.03.21. 20:53:17
Még a küldetéssel kapcsolatban szeretném kérdezni, hogy mennyire éri meg ez időre átlépni egy kezdő, kisebb szövetségbe, hogy valaki hamarabb túl legyen az építkezésen? Az érdekelne pontosabban, hogy ez az akció az összesen két átlépéssel kb mennyivel csökkenté a szerencsémet? És van erre valami képlet?
Dátum: 2012.03.21. 20:13:01
Ok, köszönöm!