Nem, tömegesen az első két napban érkeznek be. Azalatt bőven el lehet jutni ahhoz a küldihez, és a többség első napon kezdi. A mai napig mégsem panaszkodott senki, hogy várnia kellett.
Amúgy meg kétlem, hogy nem lehetne megoldani akár egy másik posztról néha átküldeni embert egy hétig besegíteni értékelni.
Eh, whatever. Nincs értelme ezeken agyalni.
Hozzászólások - Rokamoka
Dátum: 2010.02.04. 16:13:48
Dátum: 2010.02.04. 16:00:15
Nekem ez az egyik vesszőparipám, egyszer sem kaptam rá választ. Most két napon belül Te vagy úgy a hatodik, akitől azt hallom, tökölnek a kérdés elfogadással. Múltkor is ez volt, mindig ez van.
Az elementáris ígyis-úgyis létszükséglet, ha nem póknak készülsz, aki szarik a szöviérdekekre, tehát azt viszont nem értem, miért akkora probléma. Mondjuk még kevésbé értem, minek ez a +75 CSP, ha valóban van ilyen megint. Ilyen bug-ról még nem hallottam, hivatalos válasz meg erre sem volt.

Dátum: 2010.02.04. 12:07:45
Csillagszemű juhász majd jól tropára veri a képeteket az egyes szintű kémkarijával!
Egy kis segítség: a +75 CSP az elementáris fúzió 1-es szintre fejlesztésével váltódott ki az előző szerveren is, gondolom, most is ez a szitu.
Egy kis segítség: a +75 CSP az elementáris fúzió 1-es szintre fejlesztésével váltódott ki az előző szerveren is, gondolom, most is ez a szitu.
Dátum: 2010.02.02. 19:00:33
Azt hittem, hogy értem, de aztán Damage összezavart - szokása. Szerintem ha ott lennék, sem biztos, hogy érteném, túl sok a rejtett utalás. Bár nekem azt mesélik, hogy a top szöviben teljesen ugyanaz a cserélős metódus van, mint a múltkor Fajméknál, és a második, harmadik sor már vár a belépésre. Valljatok, állatkák, lebuktatok!
Az különben sem megint, hanem még mindig.
Az különben sem megint, hanem még mindig.
Dátum: 2010.02.02. 16:56:37
Hö?
Dátum: 2010.02.02. 16:52:21
Attól függ, kik a szűken(?)/tágan(?) vett pajtásaim. Mert mind a 4 hordába jelöltették magukat, ha nem informáltak félre. De én olyan akarok lenni, aki Ájjatékat és Lecsoékat is ütheti.
*: Nem, mert egy brutálmókusi fordulattal az utolsó pillanatban hagytam a picsába az egészet. De csak egy kis ösztönzés köll.
*: Nem, mert egy brutálmókusi fordulattal az utolsó pillanatban hagytam a picsába az egészet. De csak egy kis ösztönzés köll.
Dátum: 2010.02.02. 16:44:35
Mi van itt, hangulatkeltés, és engem kihagytok a buliból? Asszem mégiscsak regelek. Milyen horda legyek?
Dátum: 2010.02.01. 18:27:53
Alapból 2 óra 40 perc. Merthogy gondolom, V4 érdekel.
Dátum: 2010.02.01. 16:25:38
Szó sincs összemosásról, csak ha belegondolok, hogy vele is összefuthatnék... Plusz pont ezért NEM való oda.
Dátum: 2010.02.01. 16:01:09
Te meg azt hidd el, hogy ezzel a mentalitással jóval többet lehet ártani, mint azt gondolnád. Az egy dolog, hogy mi csak kikacagunk, de ha akár egy embert is meggyőzöl, hogy ez de jó, az meg még egyet...
Milyen jó is volna az, persze.
A politikai maszlagodat tehát nagyon sürgősen hagyd ki a mondandódból.
*: Plusz lásd Panna javaslata. A Kötetlen Csevej az egy fórumtopic a Társalgó/Egyéb Témák részben.
Milyen jó is volna az, persze.
A politikai maszlagodat tehát nagyon sürgősen hagyd ki a mondandódból.
*: Plusz lásd Panna javaslata. A Kötetlen Csevej az egy fórumtopic a Társalgó/Egyéb Témák részben.
Dátum: 2010.02.01. 15:25:27
Uramisten!
Mikike, Te tökéletes példája vagy annak, miért is örülök, hogy nem jelentkeztem az ELTE-re.
Olyannyira belédmosták a szélsőjobbos maszlagot, hogy már annak az alapelveit is kevered. Példának okáért a Junkies-nak semmi köze semmiféle általad emlegetett mozgalomnak, úgyhogy az az aláírás részlet nagyon mellément.
Sorolhatnék még egy-két(száz) pontot, ahol beléd köthetnék, de inkább magamban vigyorgok a hadoválásodon.
Kérlek, valami senki által nem figyelt topicot offolj szét vagy leginkább semelyiket. Köszi!
*: "Tudod már, hol tanulsz tovább? Biztosan jó döntés?"
Most kaptam ilyen címmel egy felvis levelet (nem mondtam le az e-maileket, mert így a középsulisoknak néha látok valami jót). Mikike: biztosan jó döntés volt?

Dátum: 2010.02.01. 11:15:54
Olyan karaktereken nem, akik még semmit nem csináltak, csak ott vannak.
Dátum: 2010.01.31. 17:27:07
Nálam fordított a sorrend, tehát (nálam) (eddig) senkié alá nem írtad... Én meg úgyis vállalom, hogy retardált vagyok. Elfér a többi mellett.
*: Jajajj, bocs a hatalmas off miatt, nem mintha nem lenne mindegy bármelyik V4-es topicnak.
*: Jajajj, bocs a hatalmas off miatt, nem mintha nem lenne mindegy bármelyik V4-es topicnak.
Dátum: 2010.01.23. 14:48:12
Idézet: Kocos - 2010.01.23. 02:33:54
Igen, erre gondoltam. Ha mondjuk bug, 1x manakonsti vagy elk*rt oraatallitas jelenteserol van szo, ne 2 nap mulva kapjunk valaszt. Amugy tapasztalataim alapján ilyenkor a szövielfogadás sem hasít (sebességre értem).
*: Bocsesz, de HKK-s relikviák V4-es álláspontjáról semmit nem találtam. Kisegítene valaki?
Idézet: Miklós - 2010.01.22. 23:07:46
Gondolom valami olyanra gondolt aki kerte, hogyha a szerver vegeredmenyet befolyasolo hiba tortenne, akkor ne kelljen hetfoig varni, mig valaki belenyul.
Hétvégi felügyelet alatt mit értesz? A szerver működését hétvégén is felügyeljük, szövetségeket hagyunk jóvá, de az élő segitség hétvégén nem üzemel.
Gondolom valami olyanra gondolt aki kerte, hogyha a szerver vegeredmenyet befolyasolo hiba tortenne, akkor ne kelljen hetfoig varni, mig valaki belenyul.
Igen, erre gondoltam. Ha mondjuk bug, 1x manakonsti vagy elk*rt oraatallitas jelenteserol van szo, ne 2 nap mulva kapjunk valaszt. Amugy tapasztalataim alapján ilyenkor a szövielfogadás sem hasít (sebességre értem).
*: Bocsesz, de HKK-s relikviák V4-es álláspontjáról semmit nem találtam. Kisegítene valaki?
Dátum: 2010.01.23. 14:44:33
Aki cukorral kérte a földiepret, valószínűleg jobban szeretné azt az egresnél, nem? Az már más kérdés, hogy a cukor miatt-e vagy talán az egres is megfelelt volna neki.
Dátum: 2010.01.21. 18:39:53
Miklós vagy valaki, légy oly' szíves, és legalább ezekre az alap kérdésekre válaszolj, mert fontos tudnunk:
- marad a 100 epikus+HT, mint feltétel?
- előregisztrációt (mikortól) lehet módosítani?
- HKK-s relikviák ki lesznek-e véve a gyors szerveren?
- meg lesz-e oldva a hétvégi felügyelet?
- hány órakor nyit a szerver?

Dátum: 2010.01.19. 11:24:32
Nem tudom, felmerült-e, mert nem olvastam a hsz-okat, de mi lenne, ha az egy viadalos hadüzenet mellé 3 (arany középút) "rendes"-et lehetne küldeni? Így a táp sem vész el nyomtalanul, lásd 100%-os áldozatok, zéró projekció, etecera. És 3 háború talán még nem osztja meg annyira a szövit, hogy ne lehessen áldozatokat találni. Kezdettől fogva nem értem, az öt kiküldhető háború miért nem lett redukálva.
*: Halkan jegyzem meg, itt is a szavazás ügyes megosztása (V4 esete, ugyebár), ebből politikusok is tanulhatnának.
*: Halkan jegyzem meg, itt is a szavazás ügyes megosztása (V4 esete, ugyebár), ebből politikusok is tanulhatnának.
Dátum: 2010.01.19. 11:18:16
Vizsgaidőszakra majd beküldök magam helyett egy botot (szó sem lehet róla, hogy a klón VU-zzon), és részemről okés!
Dátum: 2010.01.19. 11:07:30
Az lenne a jó, ha egyáltalán (egy percnél tovább) nézné.
Dátum: 2010.01.19. 10:54:56
Miklós, szeretném jelezni, hogy a többieknek nem csak a szája jár. Konkrétan a 23 emberből, akit eddig megkérdeztem - előzőleg mindegyikük biztosra mondta, hogy indul -, 8(!)-an terveznek indulni a szerveren, és ebből 2(!!) szán prémtagságnál többet a dologra. És eddig szinte csak a volt szövitársaimat kérdeztem.
Biztos vagy benne, hogy jól döntöttél?
Biztos vagy benne, hogy jól döntöttél?