Hozzászólások - Impopo
Dátum: 2010.04.16. 11:46:18
Szívemből szóltál, Te vagy az én emberem!
Dátum: 2010.04.16. 11:43:14
No jó Biri, de te külön lény vagy a végzetúr történelmében. Két kezemen meg tudnám számolni, hogy hányan követik a példádat V3-on.
Más világról pedig nem tudok nyilatkozni, mert csak ebben a világban játszom.

Dátum: 2010.04.16. 11:35:00
Nem lehet kategorikusan kijelenteni ez tény. De az is, hogy ha valaki kifejezetten varázslatra specializálja magát az elejétől fogva, akkor az nyerő, aki harcra, az vagy nyerő vagy nem, de aki a középutat választotta és minden irányba megosztja az erőforrásait, az mindkét féltől kikap.
Dátum: 2010.04.16. 11:26:46
Azért az én 65-ös szintem nem éri el a +100 IQ-t. De legyen csak 85, mert ez az alap amivel szaladgálnak a szintemen a varázslók, azaz +20 a varázsló javára IQ. Emellett jóval több IQ-t fejlesztettek, mint én, vagyis a varázslat 90%-ban kisüti a szemem a kritikussal együtt.
Nos nekem van egy 340-as erőm bónuszostul, amiből vagy bekapja mind a 340-et, vagy semmit, vagy valahol a kettő között, mert ugye ez random, még akkor is, ha a támadásom bőven a támadott védelme felett van. A fegyver sebzése, és a kritikus ütés is random módon változik, mert vagy a tejes sebzés beesik, vagy csak a határ között. Majd a fegyver sebzését duplázza a kritikus, ha a random jó kedvében van.
Jó esetben bejön egy 500-as sebzés, amiből még a dögök leszippantanak még legalább 150-200-at. Legjobb esetben az én dögjeim ezt kompenzálják.
Vagyis a közelharci sebzés magas erő, még magasabb támadás mellett is random módon változik 0-500 között.
Ugyenz IQ-nál visszafelé 80%-ban maximális találatot jelent (90% magasabb szerencsénél), amiben ráadásul a tau szorzóként és nem random értékként szerepel, és ezt még növeli a kritikus varázslat.
Ezt általában akkor sikerül leküzdeni közelharcban, ha a random úgy dönt.
Mindezektől függetlenül nem fogok rubinként varázsló karakter csinálni, de mindig elszomorít, hogy valójában szélmalomharcot vívok.

Dátum: 2010.04.16. 11:00:05
Tegyük hozzá, hogy az állatok elnyelése is csökkenti a közelharc eredményességét. Ráadásul az IQ+Tau valamint a védekezéshez adódó bónuszok a tárgyakból messzemenőleg nagyobbak, mint amit erőre és támadásra lehet összeszedni.
Dátum: 2010.04.16. 10:22:55
Engem ez a heal script is nagyon érdekelne. Van ilyen?
Dátum: 2010.04.10. 16:52:46
Ha legalább 50 ismételhető küldetést teljesítettél, és olyan küldetést teljesítesz, amit legutóbb már megcsináltál, kevesebb jutalmat kapsz:
- Ha küldetésed az előző két teljesített valamelyike: feleannyi LE és kristálypont, 0 aranydukát
- Ha küldetésed az utolsó kettővel azonos: negyedannyi LE és kristálypont, 0 aranydukát
a kérdésem az, hogy az első 50-re ez nem vonatkozik? merthogy szépen számol, hogy mennyit teljesítettem, viszont ha úgy akarom értelmezni, akkor az első 50 akár ugyanaz a küldetés is lehetne?!

Dátum: 2010.04.02. 22:59:51
köszi... megszívtam, mert mostantól csak szintenként tudok kérni entitást... eddig meg egyesével mentem. Szóval még 5 szint mire kijön a cucc amiért eddig küzdöttem.
egy újabb kérdés... néztem a kincstáblát a wikin, 160-as szintű entitások után miért van minden szint kétszer beírva? 160, 160, 161,161 ...

Dátum: 2010.04.02. 22:28:05
Hány szinttel magasabb entitás kincs kérhető ki és használható mint a karakterszint?
Dátum: 2010.04.01. 22:28:40
Az új eseményről (A térkép) kapunk majd valamiféle tájékoztatást, vagy hasonló lesz a Zarknod előtti/alatti ködhöz?
Dátum: 2010.03.11. 21:36:18
Crux is törölt karakterként jelent meg V3!!!
Dátum: 2010.02.17. 09:25:54
Köszönöm!
Dátum: 2010.02.12. 18:52:10
Üdv!
Az olyan tárgyak amik +% bónusz sebzést adnak az epikus szörnyek ellen, azok az entitásokra is érvényesek, vagy csak az epikus szörnyek ellen érvényesül?

Dátum: 2010.01.26. 09:11:54
Sziasztok!
Meg tudná nekem mondani valaki, hogy mivel tud többet a precíziós karom az adamantitnál? Érzékelhető a különbségben az a +1 őskő? +40 támadás +3 sebzés nem tűnik egyenlőnek a +10 sebzéssel. De lehet én látom rosszul. Vagy az alacsonyabb szintű állatoknak kisebb a támadása is, ezért inkább nekik való?

Dátum: 2010.01.25. 15:12:22
1000 Thx
Dátum: 2010.01.25. 14:50:50
Egész véletlenül nem tudod, hogy az erő hogyan befolyásolja a közelharci sebzést?
Dátum: 2010.01.13. 22:33:10
Ez kicsit diszkriminatív asszem. A világ indulása óta terrorban élek, erre az egyetlen lehetőséget ami egy kis védelmet nyújtana nem használhatom?!
Dátum: 2010.01.13. 21:15:40
Nem lehet a harag italát visszaváltani valahogy?
Akire akartam használni túl magas szintű, ezért nem tudom felhasználni. Bár nem értem ezt a túl magas szintű dolgot. simán elér és naponta padlóra küld 3x.

Dátum: 2010.01.13. 20:31:00
Miklós írta, hogy ránéztek a kalandokra, hogy ne szálljanak el a próba értékek. Sőt ezt a hírek közé is beírták büszkén, mint akik jól végezték dolgukat. Akkor mégis, hogy a nyüves köszvénybe kaphattam 76. szintű tanulás próbát?!
Dátum: 2010.01.12. 09:29:27
Az inspirátor nevű relikvia működik visszafogott fejlődéssel együtt is?