Hozzászólások - Byzon

Nem pihenőnapom van, ki is vagyok agyilag, úgyhogy rám fért

Szép napot!

Mindenkinek köszönöm szépen mégegyszer a jókívánságokat, mára én elmentem pocsolyarészegre inni magam, holnap másnaposság fokától függően lehet írok naplót még...

Nagyon megható, hogy gondoltál rám ilyen formában Khetty, nagyon szépen köszönöm!

Hiába gugolsz, fejbe is durranthatnak, ha sokkal magasabb a célzásuk a te kitérésednél! Az csak némileg csökkenti az esélyt de nem 0-zza!!!

Öcsém, pedig a Tizedes nem vészes, majd jön őrmester, hadnagy... Jó a célzása neked meg nagyon rossz a kitérésed szentem, növelj rajta, végül is lövész vagy, nem?

Kitartás öcsém!

Lan, ma úgy 6-ig leszek, holnap meg mondjuk 9-től este 7-ig. Írj mikor jó neked.

Köszönöm

Meg már szerepelt is elégszer.

Neked is.

Köszönöm szépen, neked meg akkor jó étvágyat!

"Kimerülten dőltem neki a falnak, elegem volt a macskalényekből, denevérszörnyekből és egyebekből amik eddig a toronyban ránk szabadultak... Szerencsére kezdtek kifogyni, legalábbis percek óta nem tűnt fel újabb. Fáradtan dőltem le a fal aljába, mellettem Elviz mosolyogva nyújtott felém egy teli kulacsot, hálásan kortyoltam bele, hideg vízre számítva, de a fanyar bornak kétségtelenül jobban örültem. Fantaghiro velem szemben a pengéjét tisztogatta, Tierga lassan sétált el az előcsarnokban a többiek után akik az alagsorba tartottak, csak most tűnt fel milyen érdekesen lép a diplomata, szinte csak a lábujjaira nehezedik a testsúlya... Futó lábak? Hmm... Mindenki másképp alakította a testét vonom meg a vállam. Mivel az elejtett félszavakból úgy vettem ki, bármi is van odalent, azt Lia csapdába ejtette a toronnyal, így nem igazán éreztem szükségét, hogy velük tartsak. Nehézkesen talpra kecmeregtem, és mivel jobb elfoglaltság nem jutott eszembe az utolsóként lefelé óvakodó Redjenshez fordultam:
- Használhatnám a könyvtárat?
- Hát, ha maradt belőle valami... - rántotta meg a vállát a csontvarázsló.
Biccentettem és felfelé indultam a harmadik szintre, a könyvtárszobába. Hamarosan meg is találtam. Mint ahol egy kisebb tornádó söpört végig, mindenfelé hevertek a papírok, megszaggatott könyvek... Nehéz sóhajjal kezdtem őket összeszedetni a padlóról és kihüvelyezni, vajh mi melyik polcra való? Legtöbbjük históriás avagy mágikus tanokkal foglalkozó irat volt, nagyobb részükből egy hangot nem értettem, igaz nem is nagyon vágytam erre a tudásra. Nekem kölyökkoromtól azt tanították: "ha nem tudsz a karod erejéből győzni, inkább vágd el a saját torkodat, s ne légy népünk kárára!" Sohasem foglalkoztam hát igazán a mágikus tanokkal. Lassan végzek a pakolással, kéne keresnem valami históriás munkát, hátha találok valamit a letűnt korok háborúiról is, nem csak rég elporladt mágusok értekezéseit...
- Itt vagy hát? - dördül egy hang mögöttem.
Megperdülve Kayracot látom.A lich érdeklődve billenti oldalra a fejét és bámul rám, majd reszelős hangján megszólal:
- Idegen kisugárzást érzek rajtad...
- Bizonyosan ezt – húzom szét mellkasomon az inget, felfedve a pentagrammát, amit Axonisse karcolt bele. Kayrac zöld szeme nagyot lobban:
- Hűségbéklyó? De... Nem a te neved áll benne... Hanem...
- Hanem Lord Daramouláé – biccentek. - Egyesek hatalomvágya nem ismer határokat.
- De ki?
- Egy nekromanta mester. Most úgy hiszem nem ez a legfőbb gondunk. Amíg Daramoula nincs itt, ebben a testben, a béklyó nem számít. Viszont nekem folytatnom kéne az ereklyék felkutatását. A császártól elragadni... Nos... Legalábbis nehézkes az ilyesmit...
- Mindenre van megoldás – mormolta Kayrac smaragdszem. - Ez a tekercs itt a törpék és a gnómok tudományáról szól. Ők együtt alkották meg a régi térkapukat...
- Na és?
- Nem valami bonyolult dolog, ha jól készítitek el a véseteket, még a harcosoknak is menni fog. Azon keresztül a Sötét Földre juthatsz. Ha ott expedíciót akarsz indítani, hogy megtaláld az ereklyét, javaslom vigyél majd magaddal néhány fegyvertársat. Vidd a tekercset. Magam a legrövidebb időn belül előkészítem a sztázisvarázst!
Fejet hajtottam Kayrac előtt, majd kifelé indultam az iszákomba mélyesztett tekercsekkel. Ahogy az ajtóhoz értem még visszapillantottam a csatatérré vált tornyon, a valahol a mélyben szorgoskodó mágusokra és az emeleten a furcsa, átlátszó, Khetty által "plexinek" titulált anyagból készült asztal előtt görnyedő Liára gondoltam, magamban kesernyésen mosolyogva állapítottam meg, nem ez a megfelelő időpont, hogy vendégségbe hívjam őket az arénaavatónkra, ne de az ráér még. Ujjaim még végigsimították a moák, egy több évtízezrede kipusztult civilizáció utolsó hagyatékát, a torony falát, majd hazafelé iramodtam. A táborba, ahol nincs sem elfeledett népek megelevenedő borzalma, sem lebírhatatlan ellenfelek, se egy túlzott érdeklődést mutató ősgonosz isten, csupán barátok, harcostársak és végre talán egy percnyi nyugalom a derékaljamon.

Főboszi gondterhelten meredt az iratokra, mostanra elkészültünk már a kapuval, amit a palota mellé terveztünk. Hálásan gondoltam új társainkra, akik szorgos munkája lehetővé tette, hogy nem várt gyorsasággal készüljön el ez az építmény. Most azonban Főboszira hárult, hogy a halott faragványokat mágikus erővel töltse fel. Félkörívben álltunk várakozóan a kapu előtt, középen lassan kántálni kezdett alvezérünk. Ujjai gyorsan fonták a mana láthatatlan szövedékét, ha nem is oly elegánsan, mint egy igazi mágus, de hatékonyan. Vérvörös izzás kelt a testén, ujjain szinte feketébe hajló lángok táncoltak. Egyszerre kezdtünk kántálni, megnyitva elménket Főboszi előtt, hogy meríthessen varázsenergiáinkból, s azokkal ruházza fel a kaput. A hatalmas építmény kőtestébe metszett rúnák egyenként elkezdtek felizzani. Az életé, a halálé, a hité, a tagadásé, majd az erőé és a hatalomé s végül a legfelső rúna, az utazásé... Recsegett, ropogott körülöttünk a világ, hisz a térmágiák egyik leghatalmasabbikához folyamodtunk ez alkalommal, mely rést üt a dimenziók között s oly falakat bont meg, melyeket még az ősi istenek emeltek... Például Chara-din gondoltam kesernyésen. Örvényleni kezdett a levegő a kapu boltívei között, s hamarosan csillogó, kékesfekete víztükörnek látszott, melyen keresztül közlekedni lehetett világok között. Ha mindent jól csináltunk. Főboszi kimerülten hanyatlott hátra, ajkai zihálva mormolták az ősi igék utolsóit, biztosítva, hogy a kapu csak ezen oldalról legyen megnyitható. Komoran néztük egymást, a szemekben bizonytalanság, félelem, várakozás s talán kalandvágy honolt... Picur határozott mozdulattal kilépett a félkörből s a kapu felé sétált. Vékony alakját hamarosan elnyelte a sötét tükör. Nemsokára tépetten, sebekkel borított karral tért vissza, de arcán diadalmas mosoly ült:
- Nagyszerű harc volt! Az egyik legjobb amiben manapság részem volt – mondta.
Lassan egyre többen tettek próbát, végül magam is a kapuhoz léptem. Mély levegőt véve gondoltam Khetty tanácsára a távoli múltból. "A térkapuk az ősi mágusok bölcsességét hordozzák magukban, megérzik vágyaid és gondolataidat. Erősen koncentrálj a helyre, hová megnyissa a dimenziók kapuit, s érteni fogja azt!" Felidéztem magamban mindazt, amit a Sötét Földről valaha is olvastam, s reméltem, hogy a kapu ez alapján be tudja majd határolni célomat.

Döbbenten néztem körül, mert maga az utazás szinte semmi mással nem járt, mint hideg, fagyos érintéssel a bőrömön, de ez a hely... Ez nem egyszerűen visszataszító, hanem valahogy idegen... Sötét a homok amely a csizmám alatt serceg, mélylila, kavargó égbolt tölti be a tekintetem, költözik fáradt szemeimbe és gyökeret ver a fejemben, mintha ki akarna szorítani a testemből... A láthatárt sötéten gomolygó köd üli meg, feketébe hajló, kavargó, mint az éjszaka, de ez nem olyan mint a végtelen űr, hanem inkább mint a tenger mély öle, amiben az a legfélelmetkeltőbb, hogy ez a sötétség nem üres, hanem ebben él, tenyészik valami... Valami idegen...
Lassan roppan a csizmám alatt az apró csontokkal vegyes fekete homok, hideg, csipős, kénszagtól terhes levegőt fúj a szél, melynek hangja az elkárhozottak gyenge sikolyait juttatja eszembe. Előttem hatalmas, quwarg bolyra emlékeztető képződmény, vajh e világot miféle rovarok lakják?, merül fel bennem a kérdés... Azután ezzel nem foglalkozhatom tovább, mordulás hallatszik a bolyképződmény mögül és valami vékony, lilás bőrű förmedvény robban felém kimeresztett karmokkal, sárgás fogai, mint egy egy tőr villannak pofájában, mögöttük fekete, kelésekkel teli nyelv csapódik jobbra-balra. Fegyverem után kapok, amikor megérzem a bizsergést a tenyerem felől. Nienna, jutott eszembe. Sheran áldását hordozom, azt mondta... Ösztönösen emelkedik fel a kezem, s ujjbegyeimből lilászöld magvak, vagy valamiféle növényi spórák robbannak elő, s a förmedvény mellkasába vágódnak. A lény felbömböl, mozgása kicsit lelassul, a sebekből apró hajtások bukkannak elő, s elkezdik vékony ám erős szálaikat a lény végtagjai köré tekerni. Üvölt felém valamit, mire csápokból font szakállam azonnal az arcom elé csapom, valami hatalmas fényvillanást érzékelek, de ez már nem jut el hozzám igazán. Azután a varázslatok ideje lejár, s mi puszta karommal-karddal esünk egymásnak. Fekete karma a vállamba mar, az én pengém a nyakát keresi, de csupán a vállát találja meg. Marni készülő szájába a pajzsommal ütök bele, mire hátratántorodik, én pedig kihasználom az esélyt és a torkába döfök. Sok vért veszít, de még mindig él, nekem ront, egyre kétségbeesettebb védelembe vonulok vissza, még csak esélyem sincs támadást indítani ellene, de végül szerencsémre győz a vérveszteség, s a lény összeroskad. Bőségesen áramlik belém a lélekenergia, de magam is szédelgek a vérveszteségtől. Ha ide kívánok visszatérni, nos akkor alighanem valóban szükségem lesz bajtársakra. De most... Most vissza a táborba. Nyögdécselve indulok vissza a kapuhoz."

Neked is Atre!

Csatlakozom, durmolok!

Én a holnapi (sorry már mai) szülinapom okán jelentős mennyiségű piával.

Hát vagyunk még egy páran.

Grt D4vid!

Szia Merlinia!

Idézet: D4vid - 2009.03.27. 23:09:02

Ez életmód kérdése D4vid.

Valahogy nem hinném, ha meg igen, akkor igen durva hátránya lesz a 100%-nak.

Nem.