Az idei év folyamán kb 1000-1200 at forgattam a keréken mivel az implanton kívul semmi nincsen meg x év játék után ami eshet belőle és hasznos. Minden lehetőséget megragadtam pechpont szerzésére ez is kevés volt végzet medál és barátság kristály ennyi.Nehezen mínősítem a dolgot mert ugye ez is több száz követ igényelt.Többször összegyűjtöttem 300+ pechpontot semmi.A kisebb térkapus bazzal meg 10 AF fel pont semmire se megyek a többi haszontalanságot már fel sem sorolom.Igen tudom hogy a neve szerencsekerék ami magában foglalja ezt a lehetőséget is.De akkor pechpont? Az mi?Ennyit a szerencséről.Viszont ha nincs köze a valódi szerencséhez akkor 200 köves forgatásonként fixen dobhatná ami hasznos és nincs meg.Lehet ezért megkövezni hogy már megint valaki pénzért akar előnyt.Igen ez van erre a játékra költeni kell még csak nem is keveset .Ezt bizonyos szint után mindenkinek látni kell.Tehát nyilvánvalóan szeretne is az ember azért a 700 köért amit egy évben erre szán valami használhatót is kapni mert ugye ezért 7 relikviát vehet az ember .
Ha már van szerencse tulajdonságunk az a csaták egyensúlyának felborítása helyett adhatna komoly bonuszt a kerékhez ahová komoly erőforrás lehetőségek kerülnének be pluszban.Pl maxos inspirációs szorzó 1-5-10-30 nap
az olyan világokra is ahol ilyen bonusz nincsen .
Hozzászólások - Leinád
Dátum: 2015.10.09. 09:42:04
Dátum: 2014.12.24. 13:37:18
Idézet: Miklós - 2014.12.12. 17:22:10
Csak megemlítem ...
A kihívás működik, a szövi háború is menni fog. A lényeg csak az, hogy ne lehessen másik játékosnak ártani.
Csak megemlítem ...
Dátum: 2014.12.13. 09:27:51
Ez jó
Dátum: 2014.08.02. 07:33:02
Dátum: 2014.07.14. 20:43:10
Dátum: 2014.06.28. 08:01:29
Spam?
Dátum: 2013.08.11. 15:07:45
Kikerült a xeno invázió végével. Persze lehet, hogy valaki figyelt és gyorsan megnyomta a gombot...
Dátum: 2013.08.11. 14:01:46
V5 elsőként számolt fel a xeno invázióval! Gratulálok minden xeno pusztítónak és csapda építőnek!
Dátum: 2013.07.25. 15:20:57
Javaslom, hogy a xeno csata csp-ért számítson bele a feladat vadászat számlálós részébe.
Dátum: 2013.07.21. 17:06:12
Nézzétek meg kérlek az Aukciós Házat. A tételek nem frissülnek és már csak 1db van amire licitálni lehet.
Dátum: 2013.07.17. 21:08:11
Sziasztok!
Én nagyon kedveltem régebben, hogy 1 héttel az események előtt már hírt kaptunk róluk. Az előzetes eseménytervet követve úgy látom, hogy tartjátok a tervet, és következő szerdán elkezdődhet a Xeno invázió. Javasolnám, hogy tartsátok meg e jó szokásotokat és izgassátok fel a Végzeturakat és Végzethölgyeket e kiváló hírrel.

Dátum: 2013.06.18. 23:57:41
Idézet: LanMaffia - 2013.06.18. 10:48:44
Gratulálok LanMaffia a győzelemhez! Szép készlet. Egész kedvet kaptam egy olyan funkció lobbijához, mint ami anno az Ősök Városában volt. Az 1 feletti darabszámú raktáron lévő tárgyak is lophatóak voltak.
A sisakszilánkok hol játszottak döntő szerepet?
*idézettel módosítottam
Szintén. Volt 8 darab 80-as állatom, kivettem két nap szabadságot, 750 templomkristály, 250 sisakszilánk, sok-sok ital meg térkapu stimulátor, sok gyógyital (még mindig 500+ van), stb, stb.
Gratulálok LanMaffia a győzelemhez! Szép készlet. Egész kedvet kaptam egy olyan funkció lobbijához, mint ami anno az Ősök Városában volt. Az 1 feletti darabszámú raktáron lévő tárgyak is lophatóak voltak.
A sisakszilánkok hol játszottak döntő szerepet?
*idézettel módosítottam
Dátum: 2013.06.18. 23:52:17
Vertigo, én úgy látom, hogy aki már szerzett a mostani BU-n szubplazma- vagy ősdrágakő detektort, annak eltűnt ez a tárgya. Szerintem várjátok meg, amíg helyrehozzák a hibát, és kérjétek a felhasznált erőforrásnak megfelelő valószínűségű tárgyak jóváírását a hiba elhárítását követően.
Dátum: 2013.06.17. 19:56:09
Gratulálok Rodriguez, nagyon szép teljesítmény!
Dátum: 2013.06.17. 19:50:52
V5 kész.
Dicsőség a JólesőHullaszag szövetségnek!
Dicsőség a JólesőHullaszag szövetségnek!
Ha valamelyik jutalomból platina van, akkor sem választható, ha az alternatív jutalma még nincs meg.
Szeretném jelezni a korábban elhangzott felvetésre, hogy nem tartom jó ötletnek az IQ pálca kihagyását. Nem jeleztétek az előző esemény díjazásakor, hogy lesznek közülük ritkábban megszerezhető pálcák. Ha megnéznénk egy statisztikát a tulajdonságok átlagáról, akkor az IQ élmezőnyben lenne szerintem, ezért nem szerencsés kihagyni a választhatók közül. Ha csak kevesen gondoljuk így, akkor tárgytalan, de ha többeknek is ez a véleménye, akkor érdemes lenne megfontolni.

Nekem azt írja, hogy 'Vágj bele egy kalandba' és elfogadta bukottként is...
Elég csak megpróbálnod Putty!
Köszönöm a választ Miklós! Az első szinten a 'Feladat' mindenkinek ugyanaz. Feltételezem, hogy 3. szinten is.
1) Ha igen: tudatos, hogy 3. szintre betesztek egy olyan 'Feladatot', amit lehetetlen megoldani azon a szinten?
2) Ha nem: szerencsés lenne kivenni a lehetséges feladatok közül olyat ami nem megoldható azon a szinten, mert így többlet erőforráshoz jut az, aki nem kapja meg ezt a küldetést és 1-el több sort tud megoldani (a másik pedig önhibáján kívül nem teheti ezt meg).

Közérdekű információ: mégsincs minden esetben új 'feladat' az egyes szinteken.
(ma, 15:39)
Kérdés (Segítség, programhibát észleltem):
A Feladat küldetést teljesítettem az első szinten, az utolsó jutalom átvételekor szintet léptem. Be volt kapcsolva, hogy átveszek minden jutalmat szintlépéskor, az összevont 50 csp jutalmat mégsem vette át, hanem átvitte 2-es szintre a Feladatot, és az összevont jutalom (50 csp) átvételekor sem kaptam újabb feladatsort a 2. szinten.
Válasz:
3. szintig nem kapsz új feladatsort abban az esetben, ha a feladatok jutalomátvételével léped meg a szintet. Amint 3. sintű leszel, megkapod az újabb feladatokat.