*Egy magányos mágus távolról figyelte a kicsit ködbe burkolódzó tornyokat. Habár kívülről kicsit romos, de látszott rajta bármilyen kegyetlen csapást kibírna.*
~Ez lenne hát a Napkapu szövetségének otthona *lassan tovább ballagott, de a válla mögül még hátra tekintett* ~ holnap még visszatérek.

*A toronyban összegyűltek Napkapu urai, felöltötték legdíszesebb ruhájukat, köpenyüket és kántálásba kezdtek, amellyel segítségül hívták az őselemeket. A terem márványlapjaiba vésett ősi rúnák és jelek egyre több színben játszottak, erősödő fénnyel felizzottak, ahogy a varázslók áldást és erőt kértek és kaptak a játék indulásához, küldetésük végrehajtásához.
Bár még csak négyen alkották az első varázsló-klánt, elszántságukhoz nem fért kétsgék... a fertőzéstől megtisztulni vágytak - mindenáron...

*Ezennel hivatalosan is megalapítottuk Napkapu szövetségét! Még várjuk a felsőbb erők jóváhagyását és támogatását, de az alapításról szóló dokumentumokat már beküldtük

*Bekocog. Látja, hogy lemaradt a nyitóünnepségről... Kicsit sajnálja - de sosem szerette a varázzsal telt helyeket...*

Erős torony ez, és keménykötésű mágusok lakják. Egyelőre döntetlen a csaták eredménye ( egy napkapus legyőzött, egy elbukott), de előre tartok tőle, hogy mi lesz, ha varázsolni is megtanultok. Akárhogy is tiétek minden tiszteletem, hisz mágia nélkül is megálljátok a helyetek.

Az ősi varázslótornyot elfoglaló mágusok mindennapjait lefoglalja az állandó vadászat és a kútépítés nehéz munkája. Úgy tűnik a torony előtt kisebb csoportokba verődve további tanoncok várják, hogy a szövetség tagjai lehessenek.
A vastag faajtó hangos döndüléssel csapódik be Khetty után, aki egy vadászatból hazatérve, egy madárszerű lényt vonszol be a konyhába, majd a kőpadlóra ejti.
- Hoztam vacsorának valót, tud valaki főzni? - rikkantja el magát a torony közepén égbe nyúló csigalépcső aljából. Míg arra vár, hogy a visszhang alábbhagyjon és valaki önként jelentkezzen, felbaktat a szobájának kinevezett lyukba, amelyben éppen elfért egy ágy, egy szekrény és egy asztal székkel.
Mivel kérdésére semmiféle válasz nem érkezett, morcosan kinézett az ajtón.
~ Remélem nem arra várnak, hogy én csináljak vacsorát... mert akkor a Kublásoknál eszünk.... *gondolja magában és a földre dobja viharvert buzogányát, majd megszabadul köpenyétől.

Üdvözletem a neves varázslóklak!
Ha idejük engedi, kérem futtassák át betűkhöz szoktatott szemüket a friss napilapon!
*És letesz néhány Ghalllai Krónikakat az asztalra.*

http://ghalllaikornikak.freeblog.hu/

- Üdv Sztavrogin! A többiek nevében köszönöm az újságot, én már átolvastam, de itt hagyom az asztalon, hogy szem előtt legyen, ha hazaérnek!
*Khetty becsukja az ajtót a távozó vendég után, miközben bosszankodva nyugtázza, hogy a többiek még sehol nincsenek...
~ Nem lesz ebből vacsora! * gondolja csüggedten és farkas éhesen visszamászik a köpenyéért, ami nélkül nem mehet ki már ilyen hideg őszi éjszakán, és átsétál a Barlangba.

*Késő estére Csirguz is megérkezett, markát égésnyomok, arcát, s köpenyét sár "díszítette". Meglátta az asztalon heveró újságot, majd gyorsan átfutotta a címszavakat.
~Majd később elolvasom... ideje befejezni a lélekkutat.
*Lebaktatott a pincébe, amit zöld fény világított be. Rátette kezét a kútra, lehunyta szemét és koncentrált. Pár percig bírta az erőfeszítést, majd mintha elhagyta volna minden erő, összeesett, és elterült a kőpadlón.

*A Khetty épp morogva rángatta ki a konyhából az udvarra az előző estéről ottmaradt tetemet, mikor meghallotta a különös hangot, amely a mélyből morajlott fel. Ledobta a porba a tetemet és berontott a varázstoronyba, át a titkos ajtón, amely a Lélekkúthoz vezetett.
Csirguz rosszabbul nézett ki, mintha egy álló hétig verték volna. Az égésnyomok az arcán, a sáros köpenye és ahogy ott feküdt a padlón...
Khetty azonnal odarohant hozzá és a mindig nála lévő gyógykenőcsből kent egy keveset Csirguz sebeire.
- Tudom, hogy gyógynövényszagú, de hidd el, jobb lesz mindjárt * mormogta társának.
Kisvártatva Csirguz megmozdult, majd felnyögött:
- Máskor inkább ne használj ilyet! * és megpróbált a könyökére támaszkodni. Hirtelen boldog mosoly futott végig az arcán:
- Megvan a kutunk! * nézett át az alacsony kútkáván, amiben a lelkek zöldes energiája egyre fényesebben kavargott, mígnem teljesen beragyogta a boltíves termet.

*A mágusok tornyára lassanként ismét éjszaka borul. Csirguz már jókedvűen üldögél a vacsora mellett, amelyet a közeli fogadóból hoztak maguknak. A Lélekkút elkészülte új lelkesedéssel töltötte el az alapító tagokat, míg a torony előtt kis sátrakat vert kalandozók is reményteljesebben nézik a vastag deszkájú ajtót, bár nagy tülekedésre lehet számítani. Elsőre sajnos csak három tagot tudunk befogadni. Egyenlőre csak ennyi szobát tudtunk előkészíteni a toronyban.
Vacsora után a mágusok lesétálnak a Lélekkúthoz, körbeállják a térdig érő kőkávát és közös varászlattal egy láthatatlan védőburkot húznak a kút köré, amellyel szándékaik szerint elveszik minden tolvaj kedvét, amely arra irányulnak, hogy kemény munkájuk gyümölcsét elrabolja.

//pilla, módosítom, mert megelőztél //

*Csirguz is segített, az előbb majd halálos balesetté fajuló helyszínen. Mikor végeztek a varázslattal sóhajtott egyet, majd megszólalt:
-Csak a legmegbízhatóbb, és legrátermettebb emberek kerülhetnek be ebbe a terembe. Ez nem átjáróház!
*A többiek nem szóltak semmit, tudták, hogy a figyelmeztetés nem nekik szól. Végül mindenki felment a szobájába. A mágustorony lámpái elaludtak, és hamarosan a körülötte táborozó leendő varázslótanoncoké is.

*Nagy nap ez Khetty életében, először próbálta ki a varázslat adta lehetőséget. Hosszú vadászatra indult, amely közben belebotlott egy másik gatletkibe és akármilyen fáradt is volt már nem bírta megállni, hogy el ne mormolja a megtanult varázsigét!

*Kissé esős napra ébredtünk ma reggel, node semmi nem veheti el Napkapu fényesen ragyogó kedvét, hiszen megnyílt a lehetőség arra, hogy a torony előtt táborozók közül hárman bebocsátást nyerjenek a varázslótoronyba. Khetty még végignéz egyszer a leendő lakók szobáin, majd csatlakozik társaihoz.
Bár mindenki kissé fáradt, hiszen az egész napos vadászat kimeríti még a galetkiket is, de izgalommal néznek a párviadal elé.
A vastag kapu végre kinyílik és kilépnek rajta az alapítók: Zordon fekete köpenyében morcosan, félelmetesen döngő léptekkel indul a torony elé. Roonel vöröslő köpenyébe belekap a szél, mint legfiatalabb tag, átérzi a várakozók izgalmát, ő is épp csak bekerült az alapítók közé.
Gekko is csendesen lépdel, halk szavú, inkább megfigyelésekre hagyatkozó varázsló ő. Csirguz és Khetty zárja a sort. Khetty színes köpenye épp olyan színben játszik, amilyen a hangulata, most épp reményteli zöld.

*A bebocsátásra várók egymásra néznek, nem tudják, mire vélni ezt a felvonulást. Még sosem volt ilyenben részük.
- A három legrátermettebb galetkit keressük! - szólalt meg Zordon dörgő, bár kicsit unott hangon. Szívesebben járt volna Ghalla poros útjain élőlényekre vagy más galetkikre vadászva, mint ezen a ceremónián ácsorognva unatkozni.
- Fontos, hogy mind a saját fejlődését, mind a szövetség érdekeit szem előtt tudja tartani! - vette át a szót Csirguz, aki ugyan többszáz éves tapasztalattal rendelkezett, mégsem nézett ki többnek negyvennél.
- Egy egyszerű feladat teljesítését kérjük! - vette át a szót Gekko.

- Szükségünk van egy kisebb manóra! - folytatta a Gekko halkan. Mindenkinek nagyon oda kellett figyelnie, hogy pontosan megértse a varázsló szavát. - A feladat az, hogy ejtsetek foglyul egyet anélkül, hogy elszívnátok a Lélekenergiáit!
A torony előtt ácsorgók először egymásra néztek, majd a felsorakozott mágusokra. A bebocsátásra várók között sok nagyhatalmú varázsló is volt, így számukra végképp érthetetlen volt egy ilyen egyszerű feladat. Alig halkult el Gekko szava, a felvételre várók szétrebbentek az erdőbe és lázasan kutatni kezdték egy kisebb manó nyomait.

*Mikor már minden tanonc mélyen az erdőben kutatott, Csirguz felnevetett.
-Kár, hogy nem találják!
*Mert a helyiek tudták, hogy a Szirtek közelében nem élnek manók. Túl sós lenne nekik levegő, és táplálékot sem találnának. Mosollyal az arcán, a többiekkel behúzódott a toronyba, majd egyenesen az ebédlőbe mentek. Leültek az asztalhoz, korán volt még a reggelihez, így a terítetlen asztal közepén egy vázában virág díszelgett.
-Eddigi tanulmányaim során megismertem a manók erejéből is egy keveset... ravasz teremtmények. Az erejüket inkább menekülésre fogják használni, minthogy szembeszálljanak egy csapat manó-hajcsárral. -mondta Gekko kissé komoran az asztal végéből.
*Úgy látszott, csak Csirguzt mulattatta meg a küldetés.
-Lehet, de ha valaki tudja hol kell keresni őket, -és hogyan- könnyedén elkaphatja a grabancukat. -válaszolt Csirguz.
-Mindenesetre a jelentkezők többsége távolról utazott ide, hogy beléphessen közénk. Pár napba beletelik mire visszaérkezik az első galetki a küldetésből.

- Jó ötlet volt ez a manóvadászat, Gekko! - tette hozzá jóllakottan Khetty is. - Biztos, hogy csak a legügyesebbek fognak manót találni... node mit fogunk csinálni 3 manóval? Merthogy nekem személy szerint egy is sok! Olyan izgágák és folyton csak azon jár az eszük, hogy hogyan szökjenek el vagy pedig hogyan okozhanak minél nagyobb kárt.
*Khetty kérdésére mindenki a hallgatag varázslóra nézett, de a kérdezett csak vigyorgott:
- Csak azt mondtátok, találjak ki egy feladatot! A többit rátok bízom!
- Gondolom elengedjük őket - vont vállat Roonel, aki ezen a napon még nem nagyon aktivizálta magát.
- Miért engednénk el? - nézett rá, meglepődve Zordon.
- Te megtartanád őket? - most a többieken volt a meglepődés sora.
- Ha már megszereztük őket, miért engednénk szabadon? - morogta a fekete köpenyes varázsló.

- Gondolom ehhez az ötlethez van egy remek terved is - nézett fel Gekko érdeklődve kámzsája alól -, merthogy itt a Szirten nem élnek meg...
*Zordon kicsit fészkelődött a székén. Ő sem szerette jobban a manókat, mint varázslótársai, de úgy vélte mégiscsak hasznát vehetnék ezeknek a lényeknek.
- Pont ez az! Ha kimennek a toronyból, meghalnak... ezért nem is próbálkoznak azzal, hogy elszökjenek - vont vállat Zordon.
- És ezt szerinted megérti egy erdei manó, akit idecipelnek akarata ellenére? - nézett Csirguz meglepődve.
- Varázsoljuk el őket? - vetette fel Khetty hirtelen, köpenye sárgásan felragyogott az izgatottságtól.
- Mivé? - nézett kikerekedett szemmel Roonel.
- Nem tehetik ki a lábukat a toronyból, tehát lelkesen takaríthatnának és még főzhetnének is!
- Ettél te már manóebédet? - húzta fel az orrát Gekko, láthatóan megborzongva.
- Hidd el, hogy jobb annál, mint amit én csinálok! - vigyorodott el Khetty.

Magas, vékony, görnyedt alak álldogált a kapu mellett, a falnak támaszkodva. Egykedvűen figyelte a szétszéledő, sietős léptű varázslókat, ő maga nem mozdult. Arcáról nem lehetett leolvasni semmit, tekintete a távolba révedt, ragyogó smaragdszemei a látóhatárt fürkészték. Gondolatai láthatóan messze jártak innen, talán távoli, szeretett otthonára gondolt, ahol még Necronisnak hívták...
Zöldesbarna, maszatos köpenye alá nyúlt. Pillanatra láthatóvá vált viseletes bőrvértje és az oldalán lógó, míves buzogány is. Ahogyan a bal karján virító, vérmocskos kötés is... Lassan mozgott, mintha keze önálló életet élt volna, agyától függetlenül. Formátlan, szürkésbarna tárgyat húzott elő egyik szütyőjéből, majd lassan, módszeresen gyúrni kezdte azt. Oda sem figyelt, keze gyakorlottan, rutinosan dolgozott. Jó tíz perc múlva láthatóvá vált, mit formált az agyagdarabból: egy kis manót. Csak ekkor emelte rá tekintetét művére. Elmosolyodott. Keserű, távoli mosoly volt ez. Ujjbegyéből hirtelen piciny, fényes labdacs ugrott elő, s a következő pillanatban az agyagszobor sötétebb, barnás színt öltött.
- Kész. - mondta fennhangon, magának. Aztán bekopogott a kapun.
Az ajtót nyitó nőre emelte tekintetét, néhány pillanatig csak nézte, majd megszólalt, mély, reked hangján:
- Remélem ti is pont annyira gondoltátok komolyan ezt a manós dolgot, mint én. - Furcsa félmosollyal a nő felé dobta a kis agyagszobrocskát, megvárta míg az megszemléli. - A nevem Mortazor. Van egy szobátok számomra?