*Egy nagydarab, rezzenéstelen arcú végzetúr lép be a fogadóba. -Üdvözlök minden Kubla kánság tagot. A véletlen úgy hozta, hogy kettőtökkel is találkoztam a csatamezőn, s mindkétszer győztem, de mert nem szeretnék kárt okozni a szövetségeteknek, hát most eliszom a nyert lélekenergiát. Pálinkát ide! Éljen a Kubla kánság!

Hmm... hogy lettem én végzetúr 52 hozzá szólással, amikor Sztavrogin 126, Sul 170 h.sz.-el végzetúr tanonc? Biztos a pálinka teszi...

A nevem Noumen*hörpintett bele sörébe.*És a folyékony kenyérnél csak egy jobb van:*emeli fel a hangját,*a nők!*Feláll, odalép a söntéshez, majd odaszól a fogadóshoz:*Szobát kérek három éjszakára étellel! Most pedig hideg sültet. Mondjuk lemúrt!*Megcsillantja kristályait, mint afféle ebédjegyet, majd leszámol néhányat az asztalra. Mikor visszaül, akkor felemelte korsóját, motyogott valamit, mire a korsó pirosan megvillant, és ő elégedetten felmordult.*Bocsáss meg, Zafiad, hogy ellenőriztem a sörömet, de Ghallán ma már nem sok mindenkiben lehet megbízni.*Azzal levett az asztalról egy mai újságot, és azt kezdte pásztázni tekintetével.*

*A belépővégzetúr felé tekint. Mosolyra húzza száját.*
~Ha találkoztam volna veled, megjegyzem a randa képedet.~
*Majd társa tetteire tekint. Lepillant a kristályokra és elmosolyodik. Nemrég még ő is megkrstályosította a nemrég levadászott állatok lélekenergiáját, hogy kristályokat hozva látre pénzt hozzon létre magának. Újabb mosoly járja át a rcát. A mágikus ellenőrzésre csak bólint.*
-Evidens. Első a biztonság. Ki tudja mikor találják ki azt, hogy képesek legyenek mérgeóket kotyvasztani a másikba. Bár köztünk erre kevés esély lesz...
~A gyémánt Horda tagjai ereje a lopásban és vagyonuk őrzésében rejlik. Nem a kotyvaasztásban. Arra leginkább a felcseri rubintosok képesek.~
*Egy percre elgondolkodik.*
-Fogadós..ugyanazt, mint társamnak!
*A fogados jelzésként bólint.*
-Hogy hozzáfűzem itt a bizalom egy nehéz ügy..igaz...szerinted...az istenek máég szemmel tartanak minket? Velünk vannak még mind?
*Tekint rá kék szemeivel és kortyol belesörébe, hogy ne száradjon ki torka a nagy eszmecserében.*

*Ülve a domb oldalon Kirrien a vezérurak kereskedővárosát nézegettem. Nyüzsgés, hangzavar, káosz és kárhozat egyvelege. Buzogányom feját a földnek tolva felsegítettem maga.
~ Ezekben a páncélokban még a felállás se könnyű~
*elmosolyodtam majd sisakom rostélyát lehatottam és felvettem a földröl pajzsomat melyet Bufa áldása erősített meg nekem.
*Megfordultam és elindultam az ösvényen a hitetlen Kirrien kapuja felé.
*A kapuhoz érve az örök összetolva bárdjaikat utamat álták.
- Hát elálnátok Bufa hű nemesének útját?-
- Sajnálom nagyuram. Nem harcra hívunk sem kötekedünk véled. De Kirrien városába a belépést vámmal verik a városurak. Kérlek fizess vagy távozz-
*Mitsem törödve velük továb indultam befelé. Közben 10 lélekkristályt kezébe nyomtam az egyik őrnek. ... Szót sem szóltak többé. bárdjaikat visszavonva helyükre álltak megint.
*Ránéztem buzogányomra és a - mostmár kezembe tartott - sisakomra.
~ Javítani kéne~
*Elindultam megkeresni Armunel nevű régi ismerősöm és kovácsmesteremet.
....

~hát ily szépen gyarapodik ez a kocsma... Három napig itt sem voltam, űztem a vadat... Látom itt minden rendben, a sör habzik, a pálinka éget, a sült wantu kicsit szálkás, de sebaj. *Majd a megszokott helyére siet. Mire az asztal erezeteit szemügyre venné, már ott tornyosul előtte a kupa. Az ogre csak egy szempillantást vett rá, majd tovasiet. * A fenne enné meg ezt a hülye álmot, mintha lenének Istenek, pedig azt hittem elhagytak bennünket . Itt a megannyi Végzetúr, mindegyik keresi a dicsőséget, de minek. *Majd felnéz a vakító kis gömbre, mely nem hagyta aludni.
Nem bosszús, se nem megbékélt, majd lassan a feje az asztalra huppan.*

//ez bent van a Napkapu alatt is, de ide jobban illik :-)//

*Khetty körülnézett, de minden társa szemében álmos fáradtságot látott.
- Akkor menjünk, barátom! - invitálta Mortazort a kijárat felé. Nem felejtette el megsimogatni a manó fejét, mielőtt kiléptek az őszi éjszakába.
- Erre! - indult Khetty a sötét ösvényen lefelé az öböl irányába. Egy ujjcsettintésre aprócska láng jelent meg a tenyerében, amelyet maga előtt tartva megvilágította az utat.
*A két varázsló szótlanul halad egymás mellett, mígnem elérték a Fogadót. A szélesre taposott ösvényeken jól látszott, milyen forgalmas és népszerű hellyé vált a Lélek Fogadója. Mikor beléptek az ajtón jónéhány fáradt és kevéssé józan arc fordult feléjük. Khetty a pulthoz lépett, ahol régi jó barátként italt kért.
- Pálinkát vagy sört? - kérdezte Mortazor felé fordulva.
- Bor nincs?
- Ne válogass! - morrant Shul a pult mögül. Nem szeretett itt ácsorogni, de kénytelen volt beállni ő is néha Sztavrogin helyett.
- Pálinkát adj! - bólintott Khetty, majd a pultra helyezett kristályt.
A poharakkal a pult mellett maradtak, mivel a megnövekedett forgalom miatt már nem lehetett leülni.
Hirtelen éles hang harsant és penge villant. A troll akárhogy igyekezett nem ért oda időben, a kocsma közepén két végzetúr állt egyik kezükben tüskés buzogányt szorítva, míg a másik kezüket egymásfelé fordították, egyikük támadóan, másik védekezőn.
- Gyűlölöm a varázslatot!! - szűrte a foga között Sztavrogin, mikor meglátta mi készül, de tenni ellene már ő sem tudott semmit.
Az egyik végzetúr ujjai közül kékes fénybe vont fehér pontok szökkentek elő, pontosan a másik végzetúr mellkasát célozva. Ám a támadott nem várta meg, míg a varázslat elér hozzá. Kitért előle és meglendítette súlyos buzogányát, amely a varázsló mellkasán koppant.
- Ne itt verjétek agyon egymást! - ébredt fel hirtelen Hellblade, aki rendszerint az egyik asztalon aludt és robosztus alakjával a küzdők felé indult.
*A fogadóban pillanatok alatt körbállták a küzdőket, mintha csak valami előadás lett volna.
- Kik ezek? - kérdezte Khetty Sztavrogintól.
- Nem tudom, de kitiltom őket innen... feltéve, hogy életben hagyják egymást!
A végzeturak szurkolni kezdtek. Amelyik éppen nyerésre állt, leginkább annak. A párharc során többször sérült a fogadó bútorzata, illetve a buzogányok a barlang szélesítésébe is besegítettek, mígnem az izmosabb végzetúr egy jól irányzott csapással állon vágta a varázslót, amelyik szinte a levegőben úszva érte el a fogadó be- és kijáratát. A trollnak csupán annyi dolga volt, hogy a varázslót megemelve egy közeli fának támasztotta az erdő szélén.
- Elnézést a kellemetlenségért! A nevem Gort! - lihegte a megtámadott harcos.

Egy kicsiny alak les be a kocsma ajtaján. Szeplős arcán látszik, hogy alig érte meg a tizenöt nyarat. Már ha egyáltalán nyárnak lehet nevezni ezt a kiszáradt, mágikus viharokkal teli időt...
Tekintetét a helyiség belseje felé fordítja, ahol a végzeturak és úrnők kört formálnak valami körül.
- Meg kell tudnom mi folyik ott...-motyogja, és beljebb surran. Csak mikor belép, akkor vált láthatóvá formás teste, amivel rendkívül kecsesen mozgott. Fürgén a terem közepén lévőkhöz sietett, és megpróbált átbújni a végzeturak között.
- Elnézést...bocsánat...-hadarta minden egyes dühös szisszenés és morgás hatására.
Amikor sikerült bepréselnie magát a második sorba, elkerekdett a szeme. Két végzetúr harcolt egymással, szöges buzogánnyal és a mágia erejével felszerelve. Mikor az egyik lesújtott a másik mellkasára, a lány szeme elkerekedett. Ő még sohasem használta fegyverét társai ellen.
-Mi...miért harcolnak?- kérdezte az egyik mellette állótól.
A kérdezett ránézett, majd megszólalt.
- Magam sem tudom. De nem jó móka?
A lány fintorogva fordult el a kör közepe felől, és minden erejét latba vetve elindult a pult irányába. Kért valami nem túl erőset, és amikor megkapta, erősen meghúzta. Utólag ez rossz döntésnek bizonyult, mivel erős pálinka volt az ital.
-Ez...gyenge...ital?- kérdezte a hányingerrel küszködve, miközben alig bírta letenni a korsót az asztalra.
A csapos mogorva válaszát már nem értette, mert elhomályosult előtte a világ, és bedőlt a pult elé...

*A csetepatéra tekint lés halk sóhajjal fogadja. Az hiányzott , hogy itt is elszálljon egy eszelős agya. Megroppantja nyakát és feláll*
-Bocsánat aszrtaltárs, de ezt meg kell néznem. A végén még megint kásosz lesz itt.
*Azzal elindult a pulthoz, hogy onnan figyelje, mi folyik bennt, amit egy hölgy földre kerülése követet. Pislantot egyet és végig pillantot rajta. Még nem ivott túl sokat, hogy az ilyet félállról vegye. A csaposra nézet. Halkan sóhajtot.*
-Mert be kell ide engedni mindenkit, mi?
-Egy szobát kiveszek...
*A csapos tenne egy próbálkozást, hogy szóljon, de kék szemeivel néz olyan szurosan, hogy várjon azzal, közbe oda is vett jónéháy lélekkristályt, így méár tényleg nem szól csak ad egy szobakulcsot. Megigazította fehér köpenyét és megpróbálkozott vele, hogy a lányt a karjaiba vegye. Ha nem kell fel Zirriana karjaiban, felmenne vele a szabad szobához, hogy ott egy ágyra fektesse és ráülve várjon egy kicsit, hátha a bortalan levegő megteszi a hatását.*

A lányt felemeli valaki. Vagy csak így gondolja? Nyöszörög egy csöppet, ám tudatán áttör egy apró sugár egy férfi mogorva arcáról, de újra elnyeli a sötétség...

*Ismét egy korsó magányosan, mint aki issza.*
~Oly sok éjszakán, amikor *elmereng* a fogadóban csak öt végzetúr volt, s sok segítőkéz. Még akkor kicsi volt a kis barlang. Hhhmmm, a Lélekbarlang. Most van minden. Csetepaté, és társak, kik a harcban szövetségeseim. Ott van Sztavrogin ki kardjával írta fel szívünkbe, úgy mint a bejárat felé békesség. Trinigan a nagy mágus, kinek eszénél csak az ereje nagyobb. Shul a szív és a lélek. Zamodemon a kósza, ki mindig a klán dicsőségét keresi. Ma már tizennégyen vagyunk, mindannyian nagy harcosok. Cassian, Anita Blake*tovább gondolkodik* Mordraneth, Garkas.
Babúr, Pöppem, Feka mindegyik a társaim. Végkép nem utoljára Ug Brongdron és BRTshot. Ennyi nagy Végzetúr, egy célért...~
*Két alak távozik, ha lehet ezt így mondani. Habár tudja neki is összeakad a lába, s a nyelve is alkalomadtán, mégis végi kíséri tekintetével őket.*

*Rég nem látták erre a klánvezért. Igaz sok dolga van. De most csillogó szemmel lép be...*
Gyere Röfi, gyere! *Sztavrogin egy orgling disznó-t rángat bőrkötélen a nyaka körül.* Na gyere már, ne legyél ilyen félénk! *Nagyot ránt a gyesznó pórázán, aki erre morogva ugrik Sztavroginra. Pályájáról vagy 45 fokkal Sztavrogin bal ökle téríti le, amivel az ugró lényt pofáncsapja. Az állat pördül egyet a levegőben, majd fejével a földbe fúródik. Felpattan, és menekülőre fogná, de ekkor a bőrkötél szorul meg a nyakán, és egyet rándítás után dob egy újabb hátast az állatka. Ekkor leül, panaszosan nyüszög, szemében rettegéssel vizsgálja Sztavrogin...* NA, gyere ide... Nem bánt apuci... Na gyere már te mafla *ismét ütésre emeli a kezét...* Jól van... Hát okos vagy te! Tessék itt egy kis lélekenergia. *jutalmazza meg az odakúszó állatot Sztavrgoin.* Így ni... Aztán szépen széjeltépni a többi végzeturat! *majd a többiek felé fordul!* Látjátok etz a szépséget? Tegnap fogtam... Igazi kezesbárány... És már az enyém! Az első állatkám! Úgy fogom hívni, hogy Röfi, és kap majd szép szarvacskákat is a gazditól... Örülni fogsz angyalkám? *kérdi a reszkető állattól, miközben gazdája megvakarja a füle tövét. Lemondóan sóhajt a disznó. Tudja, ő már Sztavrogin oldalán fog elpusztulni...*
Nézzétek meg, hát nem édes? Szeret!
*Majd a Röfire szerelt táskából elővesz egy kis papírost, és kiszögeli a falra:
Állatok sebzését vállalom a küldetés teljesíséhez. Részletesebb leíírást olvashatsz ha megkeresel //kikeresed a karimatz a toplistából...//*
*Majd Röfivel az oldalán kilohol... A háború és az egyéb ügyes bajos dolgai sajnos teljesen lefoglalják a klánvezért.*

Elnézést kérek, hogy ide írok!

tudja valaki, hogy mi lett illetve lesz a sárkányölővel?

Üdv:
BG

*A nyöszörgésre meg is állt egy pillanatra, de utána látta, hogy reménytelen. Ez esetben lefektette az ágyra. Elővette fehér csuhájáról kulacsát, markába csepegtetet éhány cseppett és megtörölte vee a lány orcáját. Végigtekintet a lányka felszerelésén. Kicsit hümmögött is emiatt. Majd öntött markába újra, hogy megint megmossa a lány arcát. És várt. Nem tudta, van e eredménye tettének, de várt, hátha lesz hatása és jobban lesz az állapota, talán fel is kell. Talán.*

Zirrian érzi, hogy mozgásba lendült, ámy gyorsan meg is állt. Gyöngéd kezek nyúltak hozzá, majd vizet csöpögtettek az arcára. Hangosan prüszkölt, de kapott még egy adagot. Enyhén kovályogva ült fel az ágyon, és kábán megkérdezte:
-Hol....hol vagyok? Ki van itt?- és ekkor megpillantotta a férfit, aki szemben ült vele, de arcáról semmit sem lehetett leolvasni.- Ki vagy te? Mit akarsz velem?
Ám a sok beszéd ismét kimerítette. Egy hangos sóhajtással eldőlt, és hosszú hosszú órákig csak aludt és aludt....

*Látja, hogy a kis hölgy pillanatokra feléled. Viszont kérdés tengerébe maga fullad bele. Halkan sóhajt. Feláll és a ágy palanját a lányra teríti. Feláll. Elindul az ajtó felé, és mégegyszer hátratekint. Meghajol.*
-Galetki-társ.
*Azzal becsukja a terem ajtaját és visszaindul a fogadóba, hogy mgnéze van e változás.*
~Hogy lehet ennyire egyszínű ez a hely?~
*Sóhajtja, arcán nagy vigyorral.*

Újabb vendég tér be..Mozdulatlan arccal lép a pultoshoz és motyog neki valamit,
hátra sem pillant csak elveszi italát és leül az egyik sarokba.Csöndben szürcsölgeti amit kért és közben másokat méreget...

Álmot látott...
Egy helyről, melyet emberfeletti lények népesítettek be. Hatalmas, rengeteg végtaggal rendelkező mesebeli lények. Ekkor váltott a kép. Egy hatmancsú harcos, minden végtagjában karddal ordítva rontott egy csapat goblin közé. Váltás. Egy feketébe öltözött nyiszlett alak kacagása egy csapat olvadozó sötét elf között. Minden oly ismerős...és mégis oly távoli.
-Hol vagyok? - kérdezte. Egy kocsmában volt. Valaki odalépett hozzá.
-Hazatértél lányom. Végre itthon vagy.
Zirrian nem értette. Rengeteg dolgot akart kérdezni, de ekkor felébredt. Egy ágyban feküdt, valószínűleg a fogadóban. Felkászálódott, és megmosdott az asztalra készített mosdóvízben. Nagy megelégedéssel tölötte el, hogy mindene a helyén volt. Cselesen elrejtett tőrét előhúzta rejtekéből, minden eshetőségre felkészzülve. Kilépett az ajtón, amikor valami elszáguldott előtte. Nem ismerte a lényt, de a mesékben hallott róla.
Egy tigroszlán. Szerencsére a lény nem vette őt észre. Óvatosan megindult a nyomában...
A lény egy felsőbb emeletre vezette őt. Visszanézett, és a lány érezte, vezeti őt. Megértvén a jelet, biccentett a tigroszlán felé.
-mi lehet itt...-gondolkodott, de semmit sem talált. Megvonta vállát, és elindult, oldalán az erős vadállattal. Amikkor a szobák előtt járt, lneézett rá, és látta szemében a gyerekes csillogást.
-Hisz ez csak egy kölyök...-motyogta, és belépett a kocsma alsó szintjére. A küzdelem már véget ért, és semmi nyomott nem hagyott maga után. Hirtelen mindenki elnémult, és a lány társára nézett. Zirrian fürdött a rá és a tigroszlánra szegeződő tekintetekben.
-Viszlát...-mondta az ajtóból, és egy csókot dobott a bentieknek. Néhányan hangosan felsóhajtottak.

Messziről kiszúrja a helyet, és kíváncsisága győzedelmeskedik az óvatossága felett. Közelebb lép a bejárathoz, és a szeme is kikerekedik, amikor rájön milyen hely is ez. Elhinni sem tudja, hogy ebben az eszeveszett, túlélésért vívott harcban találni még ilyen helyet.
Felbátorodva lép be a helységbe, nem is gondolva arra, hogy esetleg odabent mi történhet...
Bent a legkülönfélébb alakokat látja a szépektől a legcsúnyábbakig.
Nem akar nagy feltűnést kelteni, így csak kikéri italát, és a pultnál marad hallgatózni, hátha hall valami érdemlegeset is.

Valaki kopog az ajtón, aztán, egyik pillanatról a másikra berobban . Két gonosz manó repül be rajta, néhány szikra kiséretében.
Ekkor egy végzetúr lép be fekete felleghajtója sáros, és az utazástól elnyűtt.
-Gonosz kis bestiák, nem?-mondja vigyorogva,eztán odamegy a csaposhoz és leül inni.