Felhasználónév: Jelszó:

Hozzászólások - Lanmandragoran

De az már az érdektelen lexikális, nem a rosszul feltett kérdés kategória ami az értékelést illeti. Én sem arra bíztattam, hogy ezt tegye vissza dátumozva, hanem hogy ebből a hibából tanulva legközelebb figyeljen ilyenekre is.
Idézet: JeLo - 2009.05.05. 11:29:30
Üdv! Immár 2 kérdésemet nem fogadták el és szeretném ezt valahogy korrigáltatni. Az első középiskolai irodalmi anyagból merít.

Melyik volt az a költő, akinek munkásságát csak halála után ismerték el?

Komjáthy Jenő
Ady Endre
Arany János
Varró Dániel


A kérdésre megadott válaszaid nem voltak egyértelműek ill. rosszak voltak.

De miért? Valaki rákeres, vagy tanulta, akkor tudja. A google egyértelműen kidobja, melyik volt az, aki 100 évvel halála után futott be, a többit elismerték életében. Mi ebben a nem egyértelmű? Ráadásul alapműveltség része.


Ez asszem én voltam többek közt. Lennél olyan kedves, és elárulnád nekem, hogy Varró Dániel mikor hunyt el? Utolsó információim szerint egy életerős fiatalember, ezáltal az értéke válaszként egy nagy nulla, mintha nem is lenne 4. válasz, vagyis a rossz válasz értékelés kicsit szigorú, de helytálló.


Idézet: Szeky - 2009.05.05. 16:23:19
Már többször is felidegesítettem magam a kvíz opción.

Az alább könyvek közül melyik nem jelent meg még filmen?

Twilight
Gyűrük ura
New Moon
Harry Potter

A kérdés "Rossz, hibás kérdés" értékelést kapott!
Kérdésedet az értékelők szerint rosszul / nem értelmezhetően tetted fel.

Ebben a kérdésben vajh mi nem értelmezhető? Valaki mondja meg nekem! Teljes mértékben megfelel az előírásoknak és azt hiszem, egy könnyű guglizással simán meg is lehet találni a választ rá. Ez a többi kérdés feléhez képest még jónak mondható. Van pár retardált, aki írni se tud, olyan kérdéseket tesz fel, ami messziről sem érinti az alapműveltség határát. A kvízolimpián szereplő kérdések is szúrták a szemem... De persze, az enyém rossz volt. Nem akarom a többieket leszólni... inkább az értékelési rendszerrel van baj és azzal, hogy mindenki mást tart alapműveltségnek.


Ehhez semmi közöm, de azért indoklok. Tényleg van (inkább volt) sok baj az értékelési rendszerrel, de az értékeléssel jelen esetben semmi gond nincs. Azért kaptál rosszul feltett kérdés értékelést, mert határozatlan idővel tetted fel a kérdést. Ma még helytálló, de amikor valakinek felteszi a gép vadászatnál a kérdést, nincs ott a dátum, hogy a kérdés mikor került a rendszerbe. Így ha fél év múlva megkapná valaki a kérdésed, miközben addigra megjelenik a helyes válasz is filmen, akkor joggal anyázhatna a kvíz topicban, hogy nincs is helyes válasz a kérdésre, mert mind a négy film létezik. Szerintem nem lenne rossz a kérdés amúgy, de a továbbiakban figyelj rá, hogy ha a kérdésed aktualitását veszítheti (politika, film-, zene- és "könyvipar", országok pénznemei, stb), akkor valahogy úgy sződd a kérdés szövegét, hogy egy fix dátum!esemény szerepeljen benne.
A játékosok elég nagy része még azelőtt tanult kémiát, hogy egyáltalán szóba kerültek volna az alsó sor utolsó elemei, a wikin az szerepel, hogy még nem fedezték fel, de ha valami olyasmit írsz, hogy pl: "a természetben eleddig ki nem mutatott Ununseptium kivételével" akkor szerintem a lényeget is tartalmazza, és nem is pongyola. Alapesetben az eleddig, mint határozatlan, jelen idejű időhatározó semmiképp sem lenne jó, de szerintem ebben a kérdésben nem jelent gondot, hisz a hangsúly nem az időponton, hanem az elem "kivételén" van.

Ja, és az első hülyegyerek általában nem értékelhet mióta szigorodtak az értékelések
Dátum: 2009.05.05. 08:03:08
Azt leszámítva, hogy speciálissal kaptad vissza, nem értem a problémát. Simán rossz válasz dukált volna a nincs színvak mókus miatt, főleg miután pénteken már egyszer megírtam, hogy az egyik sem válasz miatt járt volna a rossz válasz elsőre is. Csak most látom hogy téves következtetést vontál le, mert az "egyik sem" pont ebben a "nincs is ilyen" értelemben a legkevésbé elfogadható, hisz minek kérdezed meg, ha nincs is ilyen.
Dátum: 2009.05.05. 07:52:12
Mi ebben a hiba? Ha láthatatlanul vadászik, fele annyi tp-t kap, ergo egy szint alatt két szintnyit kell vadásszon.
Idézet: JoeEnder - 2009.05.05. 06:24:30
"Hogyan halt meg József Attila?

Öngyilkos lett
Lelőtték
Végelgyengülésben
Betegségben


A kérdés "Rossz, hibás kérdés" értékelést kapott!
A kérdésre megadott válaszaid nem voltak egyértelműek ill. rosszak voltak."


???


A minap merült fel pont a kvíztopicban ugyanez a kérdés, cseppet más válaszokkal:

Idézet: Magusocska - 2009.05.03. 15:54:21
Re: Kvíz 3.
6007. hozzászólás - Ma, 14:39:33 (Válasz Mulder 5993 hozzászólására.)
Idézet: Magusocska - Ma, 13:37:42
Hogyan halt meg József Attila?

párbajban
betegségben
csatában
öngyilkos lett


Miért akarsz mindig mindent hibásnak titulálni? Teljesen jó kérdés..

A kérdés tényleg jó. Nekem a válaszokkal van bajom. Nincs közte helyes.
Legalább egy szöszi kellene.
Több éve publikus már az vélemény, amit elég sokan elfogadtak, hogy baleset történt. A viselkedése, tervei, írott és szóbeli megnyilvánulása arra utalt, hogy nem akart öngyilkos lenni. Siettek, és át akart bújni egy álló tehervonat alatt, ami váratlanul megindult. Ennek a balesetnek vizsgálták ki utólag a körülményeit.
József Attila nem lett öngyilkos?! Garamvölgyi László
József Attila nem lett öngyilkos Kéri Edit
Van egy olyan tippem, hogy a zárójeles rész nem tetszett az értékelőknek. Mi az, hogy nem játszik? Miért ne játszana? Jaaa, hogy még nem is fedezték fel? Akkor valami ilyesmit kéne odaírni. Jobb napjaimon csak helyesírást kapna, de ha ez már a sokadik problémás sorozatban éppen, akkor a pongyola fogalmazás miatt tőlem is simán megy a rosszul feltett kérdés. Fogalmazd meg normálisan, és akkor szerintem jó lesz.
Csak összecsapott. Ha te nem foglalkozol vele annyit, hogy igényes legyen, mi minek foglalkozzunk vele annyit, hogy bekerüljön a rendszerbe? Javaslom a lemondás gombot.
Dátum: 2009.05.04. 23:34:54
Idézet: Csonti_himihumi - 2009.05.04. 23:03:46
Milyen színű a Kisföldalatti szerelvény?
piros
sárga*
zöld
kék

ezt csak a budapestiek tudják
na jó, kivétel az aki bejár, mint én (én spec. Vecsésről)


Azért szerintem a kontinens első földalatti vasútjáról annyit illik tudni, hogy sárga, ha már egy magyar közlekedési eszközről van szó.
Dátum: 2009.05.04. 22:49:01
Idézet: ArkAngyal75 - 2009.05.04. 20:49:03
Melyik nem ősi istenség H. P. Lovecraft világában?
Yog-Sothoth
Freya
Cthulhu
Nyarlathotep

Nyaraljad ki a ktulhumat...


Abban egyetértünk hogy Lovecraft Cthulhu-mítosza és a hozzá tartozó istenségek nem tartoznak az átlagműveltségbe.
Freya viszont ősi skandináv istennő, a szerelem, szépség, termékenység istennője, a valkűrök vezetője. Nevét mai napig őrzi az angol Friday (péntek) szó, azt a napot ugyanis eredetileg Freya's day-nek nevezték. Így azért szerintem más a gyerek fekvése.
Pedig teljesen egyértelműen le van írva már nagyon sok helyen a fórumon a taktika. Nem vadászik, és ügyesen választ célpontot.
Dátum: 2009.05.03. 19:19:35
Mennyi egy 111 oldalú konvex egyszerű sokszög külső szögeinek összege ?
39600
39960
360
19800
Túl könnyű.
Dátum: 2009.05.03. 17:48:19
Gondolj egy számra = x.

(x+x+8)/2-x=?
(2x+8)/2-x=x+4-x=4
És természetesen engem is felvehetsz a "feketelistára"...
Dátum: 2009.05.02. 21:25:13
Biztos kivégzett.
A kérdés megfogalmazása sem kimondottan magyaros, de a konkrét probléma szerintem a vanília hibás leírásával van. Vanilla az magyarul nem egy növény része, hanem egy magyar énekesnő neve.

"A vanília egy széles körben alkalmazott ételízesítő. De milyen növény melyik részét nevezik így?"

Ugye mennyivel szebb így? 150 karaktert lehet kihasználni, ne sajnáld az időt az igényes megfogalmazásra.
Idézet: Texex - 2009.05.02. 19:35:36
A Hubble űrtávcsövet 1990. április 24-én indították a Discovery űrrepülőgéppel. Hamar kiderült hogy valami baj történt vele. Mi lehetett a hiba?

Rosszul állították be a fókusz lencséit ezért rövid látó lett.Kontaktlencsével javították ki később.

Ez egyik napelem tábla beragadt, és csak napi pár percet lehet használni megfigyelésre.

Hibásan állt pályára és a föld felé néz.Aktiválni kell a navigációs hajtó művet hogy jó felé nézzen.

Vaklárma volt, a földi fogadó műszernél egy technikus nem kapcsolt be egy relét és ez okozta a bajt.


KÉRDEZEM HOL LÁT EBBEN A "KEDVES" ÉRTÉKELŐ HELYE ÍRÁSI HIBÁT?


Amit első olvasatra találtam, aláhúztam.

Mi volt a szakterülete Dewey-nak?
Kémia
Közgazdaságtan
Orvoslás
Könyvtár


Ha erre járna a kérdés feltevője, azért kapott tőlem helyesírási hibát, hogy pótolja Mr. Dewey keresztnevét, ugyanis élt egy pszichológus-pedagógus Dewey is, ami azért szegről-végről befér az orvoslásba, így a kérdés nem elég egyértelmű.
Azért azt ne felejtsd el, hogy a wikit buzgó emberek szerkesztik, szóval bármikor bekerülhet olyan információ, ami csak félig, vagy egyáltalán nem igaz. Pl ha már Fülig idézet, akkor szerény véleményem szerint a "Kavarja ez most, vagy nem kavarja?" sokkal ismertebb idézet mégsincs a wikin feltüntetve.
Dátum: 2009.05.02. 14:45:08
Mi a Union Jack?
Egy nemzet zászlaja?
Egy italfajta.
Egy kártyajáték.
Egy vadnyugati kalandor.

megérdemelne némi pihenőt a válasz bejelöléséért
Melyik évben adták ki a World of Warcraft (WoW) című internetes szerepjátékot?
2006
2003
2004
2005

nc
Mi az anime szó jelentése?
Japán eredetű rajzfilm
Kínai eredetű rajzfilm
Japán film művészet
Japán példaképeket ábrázoló animáció

Az anime (アニメ, ejtése [anime], az „animation” szó rövidüléséből) a rajzfilm általános elnevezése Japánban, a szigetországon kívül a japán stílusú rajzfilmek összefoglaló neve.

A stílusú nem egyenlő az eredetűvel.