Felhasználónév: Jelszó:

Hozzászólások - Miklós

Dátum: 2010.11.16. 22:11:50
Itt valójában csak egy elméleti limitről van szó, a cél továbbra is az, hogy folyamatosan bővítsük a megaesszenciák számát abban az ütemben, ahogy a játékosok össze tudják gyűjteni. Azzal, hogy mindig megadunk egy konkrét limitet, és ezt emelgetjük folyamatosan, két alapvető problémát szeretnénk elkerülni:
1.) ha ugyanazt a jutalmat adjuk ki az esetleges előreszaladónak, amikor már kifogytak az előre legyártottak, akkor a megaesszenciák későbbi pótlásánál alapos kavar lenne ebből (kicseréljük neki? ne cseréljük ki? ha kicseréljük, mi van azzal az effektel, amit addig használt? stb)
2.) ez tipikusan olyan fejlesztés, ahol előfordulhat (és valószinűleg elő is fog fordulni) hogy néhány játékos nagyon előreszalad. Itt 2 választási lehetőség van: vagy megmaradunk az eredeti koncepciónál, a megaesszenciák tényleg nagyon táposak maradnak, érdemes gyűjteni őket, ebben az esetben ha kevés játékos "elszáll" azt nem feltétlenül vesszük észre időben. Vagy pont a tömegtermelés lehetősége miatt gyengébb megaesszenciákat csinálunk, ekkor a széles néptömegeknek nem fogja megérni gyűjteni, és az éllovasokkal pedig folyamatosan menne a privát vita hogy direkt őket szivatjuk. Erre számos példát láttunk már, a VUban is, más játékunkban is, és más játékában is. Ez egy biztonsági szelep, aminek az egyetlen káros hatása, hogy néha az elöl rohanóknak várniuk kell, cserébe viszont biztosak lehetnek benne, hogy nem sebtiben összecsapott megaesszenciákat kapnak.
Dátum: 2010.11.16. 11:00:36
Nem akarok zsákbamacskát árulni, ezért leírom:
Jelenleg 10 db ultraesszencia van (és igen, van közte ismétlődés). Az eredeti terv az volt, hogy ezeket a végtelenségig lehet majd tápolni, az ŐVs őskő katalizátor mintájára, de ez több problémát is felvetett. Végül úgy döntöttünk, hogy az eredeti koncepció helyett (végtelen ultraesszencia van, de ha valaki eléri a fejlesztési limitet, akkor egy "joker" tápot kap a végtelenségig), fix számú ultraesszencia lesz, de ezt a számot a továbbiakban növelni lehet majd. Egy javaslat volt, hogy a további ultraesszenciák megszerzésének feltétele legyen bizonyos számú esszencia elhasználása, de szintén kézenfekvő ötlet a további szinteket AF képességhez kötni, esetleg event jutalomhoz vagy LGYs relikviához. Ezzel kapcsolatban még nem született végleges döntés, jelenleg ez a 10 ultra van, amit gyűjteni lehet.
Dátum: 2010.11.12. 09:40:11
Idézet: Ariel - 2010.11.11. 20:47:29
Miklós: a térképezés még mindig magában hordozza az első variáció legnagyobb hibáját, mégpedig azt, hogy nulla csapatmunkát igényel...


Mivel összesen négy csapat van, minden csapatban több száz játékos lesz. Bármilyen rendszer lenne is, ennyi embert képtelenség koordinálni, vagy legalábbis csak és kizárólag ennek köszönhetően számottevően jobb hatékonyságot elérni, mint egy másik csapatnál. Ha azt akarnánk, hogy a győzelem ne az egyéni teljesítmények összegén múljon, hanem azon, hogy mennyire jól tud a csapat összedolgozni, akkor kisebb csapatok kellenének: azaz, feltaláltuk a szövetségek közötti versenyt, amelyet úgyis a legerősebb szövetségek valamelyike nyerne. Nem véletlen tehát, hogy nem erre mentünk rá, és ez a jövőben sem lesz cél. A cél az volt, hogy egy olyan versenyt teremtsünk, ahol mindenkinek van esélye, és ugyan az eredmény a csapat teljesítményétől függ, de azért az egyéni teljesítmény ezt jelentősen befolyásolja.
Dátum: 2010.11.12. 09:32:08
Először is, van béta szerver, ahol leteszteljük a dolgokat, van 6-8 játékos, aki kipróbálja ezeket, de ez sosem lesz olyan hatékony, mint amikor már élesben, igazi tétért játszanak több ezren. Persze lehetne a több száz alkalmazottal és több százmillió dollárral dolgozó nagy játékcégek béta tesztelését felhozni példaként, de nem vagyunk egy súlycsoportban, és ott is pont ennyi hiba meg nerf van a végén, ha nem több. Az összetettebb fejlesztéseket mindig áttárgyaljuk itt a fórumon, és privátban kikérem játékosok véleményét is, de ez rengeteg plusz időt jelent, ezért a kisebb dolgokat, egy-egy új tárgyat nem szoktunk hetekig, 50 oldalas topicban megvitatni. Arról pedig, hogyha kiderül valamiről, hogy nem jó, miért nem javítjuk rögtön: ez sosem ennyire fekete vagy fehér, minden egyes fejlesztésről kismillió elmélet jelenik meg rögtön utána, hogy ez jó lesz vagy nem lesz jó, táp lesz vagy borítja a játékot. Melyiket kellene elhinni? Csak úgy az első topjátékos bemondása után rögtön nerfeljünk? Nem hiszem, hogy ez jó ötlet lenne. Általában az aggódásokra az a reakciónk, hogy átgondoljuk, és ha nem látjuk azonnal indokoltnak, akkor inkább hagyjuk, és meglátjuk, mi lesz belőle, és csak akkor változtatunk, ha az feltétlenül szükséges. Utólag persze lehet okoskodni de ez olyan mint amikor a tőzsdei elemzők az árfolyam változása UTÁN elmagyarázzák, hogy az miért is volt úgy.
Ráadásul van egy igen komoly nyomás rajtunk a ti részetekről. 2 hete nincs újdonság? Mi ez a punnyadás? Hogyhogy ilyen lassan zajlik a fejlesztés? Hol az új epikus, kincs, épület, esemény stb. Mondjuk hogy most 25% a fejlesztés aránya, és 75% a tervezés, megbeszélés, tesztelés. Tegyük fel, hogy a nagyobb biztonság kedvéért ezt megváltoztatjuk, 5% lesz a fejlesztés aránya, 95% a tesztelés, megbeszélés. Ez azt jelentené, hogy ötször kevesebb lesz az újdonság, fejlesztés. Cserébe viszont nem 100 fejlesztésből 5-tel, hanem 100 fejlesztésből 1-gyel lesz csak probléma. Ez esetben sokkal több játékost fogunk veszíteni a fejlesztések hiánya miatt, mint azért, mert valaki besértődik egy nerf miatt.
Dátum: 2010.11.11. 15:54:47
Idézet: Offsboy - 2010.11.11. 15:34:14
Egy apró észrevételem lenne. Mivel a más-más kufárhoz tartozó csapatoknak nem azonos a térképtalálási valószínűség (erősségtől függően), így biztosan jó, ha a térképtalálás szaki megfelelő szintje mindenkinek fixen +1%-ot ad?


Ez nem így működik. Ahogy a szakértelemnél is olvashatod, ez az alapesély. A térképtalálás ALAPESÉLYE
2% + 0,5% (ha van vessző) + 1% (ha a szaki elég magas)
Ez az alap esély kerül szorzásra attól függöen, hogy a te csapatodnak hány aktiv tagja van a többihez képest, és hogy mekkora hendikeppet kaptál.

Példa:
A csapatban van 100 aktív játékos. B csapatban van 200 aktív játékos. Ekkor az A csapat tagjai 2x szorzót kapnak, tehát 3,5% helyett 7% lesz a térkép találási esélyük. Ha valakinek a csapatból van 1 db első dija, akkor neki személyesen 5,6% lesz az esélye.

Irtam, hogy lesz egy meghatározott térképmennyiség, aminek összegyűjtése után eggyel jobb dijat kapsz, ha a csapatod nem lesz első. Ez a kezdetben 1x szorzójú csapatnál 50 térképdarab lesz. Értelemszerűen, a fenti példában az A csapat tagjainak 100 térképdarabot kell gyűjteni, hogy ezt megkapják.

A helyzetet kicsit bonyolítja, hogy a verseny során időnként újraszámoljuk, hogy melyik csapatnak mennyi aktiv tagja van, és ez módosítja a fenti szorzókat. Az ésszerűség azt diktálná, hogy a szorzó változásával ezt az elvárt térképmennyiséget is változtatni kellene, azonban nem lenne fair verseny közben ezt a számot megnövelni. Tehát ez úgy fog működni, hogy az elején kiszámítjuk ezt a térképmennyiséget, és ennyi biztosan elég lesz a díjhoz, akkor is, ha közben a csapatod szorzója nő. Viszont, ha a szorzótok csökken, akkor ez a szám csökkenhet, tehát elképzelhető, hogy kevesebb térképdarab is elegendő lesz a plusz díjhoz.

Remélem érthető volt, amit leírtam. Aki nem tudta követni, ne foglalkozzon vele: a térkép oldalon úgyis ki lesz írva 1 db szám, hogy mennyit kell gyűjtenie a bónuszhoz.
Dátum: 2010.11.11. 15:33:44
Idézet: Tiha - 2010.11.11. 15:13:52
Erre írtam azt, hogy ne csak fixen 1%-ot adjon, hanem növekvőt. Így aki HARCORE, az felnyomja az egekbe (és még turbózható is lenne), ezzel összeszedve +4-7% találati esélyt is akár.


Ez az, amit nem akartunk, mert ez a magas szintű játékosoknak kedvez, ahogy a mászásnál is.

Egyébként én számolgattam, néztem pár karaktert, pl. egy 100. szintűnek cirka félmillió LE felhúzni 33-ra a szakértelmet, azért még ez is erősen elgondolkodtató, hogy megéri-e... És a mászásnál is a 100. szintű karakternek 33-as szinten adott +1%-kot, szóval pont pariban van a dolog - sőt, ott ugye a mászásnak még volt más értelme is, a térképtalálásnak itt ugye nincs...

Nem igérem hogy nem lesz más funkciója is a szakinak is a jövőben, de egyenlőre ilyet nem tervezünk.
Dátum: 2010.11.11. 14:51:14
A legtöbb térkép darabot gyűjtőt nem fogjuk külön díjazni.

Az eggyel jobb díjhoz szükséges mennyiséget természetesen ki fogjuk írni. Azért nem írok konkrét számot most, mert ez a csapatlétszámtól fog függeni, ahol feleannyian vannak, ott a találati esély is kétszer nagyobb, tehát náluk ez a szám 2x nagyobb lesz.
Dátum: 2010.11.11. 13:54:17
Igen, a szakértelem ott marad, és kihívás során előkerülhet.

Ahogy számolgattam, elvárásnak a szint/3 is elég lesz a szakértelemből, mindjárt át is javítjuk.
Dátum: 2010.11.11. 12:39:44
szint/2 a végleges, átirtam a nyitó postban is.
Dátum: 2010.11.11. 12:10:18
Mivel az alacsony szintű kariknak nincs még tudatturbója, úgy még korrektebb ez az új szaki, ha nem lehet tudatturbózni, viszont ahhoz, hogy működjön, elég, ha feleakkora, mint a szinted.
Dátum: 2010.11.11. 12:03:47
Végülis, berakhatjuk a kalandszerkesztőbe, a kihívás során nyilván elő fog jönni... és az esemény végeztével a szakit nem töröljük, a következő térkép eventnél is működni fog.
Dátum: 2010.11.11. 11:55:11
Köszönjük a javaslatokat és hozzászólásokat! Ezek alapján 2 új szabállyal egészítjük ki a térkép eventet, hogy még érdekesebb legyen:

1.) Meg fogunk határozni egy, a csapat létszámától függő számot. Ha valaki a 30 nap alatt össze tud gyűjteni ennyi térképdarabot, az eggyel jobb díjat fog kapni, mint a csapata (kivéve, ha amúgy is elsők lennének).

2.) Berakunk egy új szakértelmet a játékba, a térképtalálást. Ezt már 4. szinttől, 1-es tanulással lehet fejleszteni. Ha a vadászat/portyázás során a térképtalálás szakértelmed >= a szinted, akkor a térképtalálás alap esélye 1%-kal megnő.

Ezzel a 2 kiegészítéssel akik komolyan tesznek a csapatért, azok külön jutalmat kapnak, ha az erőfeszítéseik ellenére a csapat nem nyer. És lehetőség lesz arra, hogy valaki lélekenergia elköltésével növelje az esélyeit, az előző körhöz hasonlóan, itt azonban a magasabb szintűek nem kapnának előnyt, mivel a feltétel teljesülésétől függően fix bónusz fog járni. Remélem tetszik nektek ez a 2 kiegészítés.
Dátum: 2010.11.11. 11:24:53
Az inspirátor nevű VU talis aukción megvehető relikvia változott: ha van inspirátorod, akkor a visszafogott fejlődés szakértelmednek nincs hatása. Az inspirátor a boltban LGY-ért eladható lett. Azok, akik a 2010. júniusi találkozón vették az inspirátort, 2010. nov. 30-ig lehetőséget kapnak rá, hogy ha akarják, leadják az inspirátort, cserébe visszakapják a ráköltött aranydukátok felét. Ezt az ügyfélszolgálatnak írt emailben kérjük jelezni, világ, karakterszám és karakternév megjelölésével.

Ez a nyílt topic az 5. világon, Agnaesht követő karaktereknek lett létrehozva. Karakterek, megbeszélés, taktikák. Kérem, hogy lehetőleg csak az ebbe a csoportba jelentkezők írjanak ebbe a topicba.

Ez a nyílt topic az 5. világon, Mariettát követő karaktereknek lett létrehozva. Karakterek, megbeszélés, taktikák. Kérem, hogy lehetőleg csak az ebbe a csoportba jelentkezők írjanak ebbe a topicba.

Ez a nyílt topic az 5. világon, Ericatht követő karaktereknek lett létrehozva. Karakterek, megbeszélés, taktikák. Kérem, hogy lehetőleg csak az ebbe a csoportba jelentkezők írjanak ebbe a topicba.

Ez a nyílt topic az 5. világon, Katherint követő karaktereknek lett létrehozva. Karakterek, megbeszélés, taktikák. Kérem, hogy lehetőleg csak az ebbe a csoportba jelentkezők írjanak ebbe a topicba.

Ez a nyílt topic a 3. világon, Agnaesht követő karaktereknek lett létrehozva. Karakterek, megbeszélés, taktikák. Kérem, hogy lehetőleg csak az ebbe a csoportba jelentkezők írjanak ebbe a topicba.

Ez a nyílt topic a 3. világon, Mariettát követő karaktereknek lett létrehozva. Karakterek, megbeszélés, taktikák. Kérem, hogy lehetőleg csak az ebbe a csoportba jelentkezők írjanak ebbe a topicba.

Ez a nyílt topic a 3. világon, Ericatht követő karaktereknek lett létrehozva. Karakterek, megbeszélés, taktikák. Kérem, hogy lehetőleg csak az ebbe a csoportba jelentkezők írjanak ebbe a topicba.