Felhasználónév: Jelszó:

Hozzászólások - Khetty

Dátum: 2008.11.10. 21:42:29
A sötét és dohos pincében egyedüli világosságot a középen ragyogó tűzgömb adott. A pókhálós polcokon különböző méretű és formájú üvegekben ezeréves italok sorakoztak, porlepte parafadugókkal lezárva.
A kis helyiség falait áttörte a gyökérzet, a mennyezetről is és az oldalfalakból is elszáradt, aszott darabok lógtak. A pincehelyiség régebben valószínűleg sokkal nagyobb volt, de a másik végét most beomlott földtorlasz darabjai zárták el. A tűzgömb fénye addig el sem ért. A dohos helyiségbe valahonnan mégis friss levegő áramlott, de a forrást sehol sem találák.
- Tulajdonképpen nagylelkű ajánlatot kaptunk! – vont vállat végül Gill.
- Sajnálom – rázta meg a fejét Khetty, majd felemelte a fejét, mint aki elhatározta magát: - A békéért cserébe felajánlom a saját energiáimat! Ez a legkevesebb, azok után, amit okoztam nektek!
A torony lakói egyként hördültek fel: - Meg ne próbáld!
- Fenéket! Elég egyértelmű voltam? – lépett elő Stubb. A törpe szinte eltűnt két polc között.
- Mielőtt hősiesen ellenkeztek, gondoljátok végig! Én okoztam a bajt, én teszem jóvá! Nekem mindenképpen megér ennyit a ti biztonságotok!
Khetty szavaira kissé értetlen, néma csend volt a felelet, amit végül Csirguz tört meg:
- Khöömmm… ez nagyon hősies, meg minden… de egy szövetség vagyunk, nem? Viszont ledöbbentett, hogy ezt mondtad...nekem ez jobban rontaná a morálomat, mint a lélekkút hiánya.
Khetty végignézett a társain, akik fáradtan, piszkosan, alvadt vérrel a páncéljukon néztek rá. Kezükben fegyverük és pajzsuk, kipirult arcukon még az iménti csata izgalma. Mind jobban kötődött hozzájuk, akik lassan elérték, hogy nem kívánkozott vissza mindenáron Duparmába. Végül megadóan bólintott, majd nagy levegőt vett és hozzátette:
- Akkor látogassuk meg ismét szárnyas barátunkat! – azzal nagy lendülettel kinyitotta az ajtót.
A kör alakú helyiségben nem volt egy lélek sem. A márványlapokkal körberakott padlón és falakon vértócsák díszlettek azúr, zöld és vörös színben.
A lélekkkút halványzöld fénye beragyogta a helyiséget. A védőburok, amelyet beköltözésük első napjaiban vontak a kút köré még mindig védte azt.
~ Nem törték meg a varázslóikkal? – gondolta Khetty majd tovább sietett, fel a lépcsőn a földszinti díszes bejárati ajtó maradványain át az udvarra.
A Légió katonái fegyelmezett sorban álltak az erdő szélén. Egyetlen nyílvessző vagy kóbor energialövedék sem szelte át a levegőt. A tenger hullámai halk morajlással csapódtak a szirt kőszikláinak. Khetty a szirt szélén találta meg Cyront. Az őszi szél csípősen söpört végig a nyílt terepen, a nő köpenye sötétbarna, fekete színben lobogott. A hegyek mögött eltűnő nap giccses fénnyel vetett színes sugarakat a tengerre, hogy átadja a helyét a tenger mögött felkelő Három Holdnak.
- Győztetek! – hajtott fejet Khetty tisztelel.
- Igen – bólintott Cyron szűkszavúan. Fehér szárnyai nyugodtan összecsukva sokkal kisebbnek tűntek, mint korábban.
- Tiétek a kutunk egy része! – fordult a varázslótorony felé Khetty és kinyújtotta a kezét.
Cyron hang nélkül követte a varázslónőt át a gyakorlótér romjain, amely most az Azúr Légió táboraként funkcionált.
Mielőtt átléptek volna a főbejárat romjain, Cyron mély hangon így szólt:
- A történtek ellenére, békeajánlatom még mindig érvényes!
Khetty meglepődve nézett a hadvezér fehér szemeibe, de nem válaszolt. Szóhoz sem tudott jutni.
Mikor Cyron halványzöld ködfelhőbe burkoltan megjelent ismét a torony előtt, katonái üdvrivalgásban törtek ki! A megérdemelt győzelem mámora töltötte be a levegőt. A Légió katonái szinte órák alatt összepakolták a tábort, és ahogy jöttek, ugyanolyan fegyelmmel el is vonultak.
A Három Hold siralmas látványban fürösztötte arcát. Az egyetlen hely a könyvtár volt, ahol több, kevesebb kényelemmel meghúzhatták magukat a toronylakók ezen az éjszakán.
Mindenki egy-egy takaróval, párnával; a szerencsésebbek a matracukkal felvonultak a könyvtárba. Az ablak elé tolták a díszesen faragott asztalt, mellé állították a székeket, aludni készültek.
- Legalább a könyveink megmaradtak – sóhajtotta Lia szomorúan.
- Mielőtt a teljes búskomorságba halnánk bele, nézzétek, mit hoztam! Egészségünkre! – emelt fel Stubb egy nagy poros palackot.
Amíg beszélt, kihúzta belőle a dugót, majd jókorát húzott belőle.
- Stubb ne!!! – Peps hangja és Gill mozdulata azonban sem volt elég gyors, ahhoz, hogy a mindig vidám, ősz szakállú, részeges törpét megakadályozzák.
Dátum: 2008.11.10. 20:50:58
Melyik szerzetesrendé a tihnyi apátság?
cisztercita
bencés
ferences
domonkos

Tihanyi Apátság? legalábbis a saját honlapjukon nagybetűvel írják magukat...
Dátum: 2008.11.10. 17:55:18
Ki volt az az amerikai tábornok aki Montgomery tábornokkal egyutt űzte ki a német hadsereget Észak-Afrikaból a II. világháború során?
George C. Marshall
........
John Pershing
George S. Patton


Nomármost, itt épp nem jártam, mikor az eset történt... de Kipontozott Úrra bizonyára emlékeznék a történelemkönyvekből... Ha kérhetném, a kérdés írója találjon már ki még egy nevet a pontok helyére... mondjuk azon is elgondolkoztam, hogy fogadta ezt el "jó" kérdésnek???
Helyesírási hiba: együtt; tábornok, aki
Dátum: 2008.11.09. 23:41:47
Ki volt a régi 10Ft-os bankjegyen?
Dózsa
Ady
Petőfi
Kossuth

Van azért nekik keresztnevük is...

---------------------
lélekkufár hány őskőért ad egy 7-es szintű fókuszkristályt?
nincs 7-es szintű fókuszkristály
3
2
1

Lélekkufár
Dátum: 2008.11.09. 20:22:47
Idézet: Byzon - 2008.11.09. 20:20:14

G.I. Jane-ként nem tudom hogy találkozhattál vele, mert 1953 óta nincs rendszeresítve az amerikai hadseregben...


Bizonyára úgy, hogy fogalmam sincs arról, hogy miről volt szó De köszi, legközelebb, ha a kezembe nyomnak egy ilyet, akkor visszaadom, hogy már nincs forgalomban
Dátum: 2008.11.09. 20:01:12
A tükrök cimű film vége mi lett?
a tükör túloldalára került
túlélte de a családját nem tudta megmenteni
nincs is ilyen film
a férfi meghalt

Köszönjük a heti mozirovat szerkesztősége nevében az ajánlást! Eddig nem vonzott a film, de ezután mindenképpen meg fogom tekinteni! ... mivel ámerikából érkezett prodoktumról van szó, gondolom naaaagy és éééérdekes csattanó van a film végén... ezért a tippemért kaptam is +10% LE-t...
node akkor is... Feltehetek én is ilyen kérdéseket???
---------------------

Ezek közül melyiket nevezik a felkelő nap országának?
Japán
Mongólia
Thaiföld
Kína

Kérnélek titeket javítsatok ki, de az nem Felkelő Nap országa?
-------------------

Az amerikai típusú M1-es Garand- nak mekkora a tárkapacitása?
8
30
20
6

Byzon kedvéért elárulom nemcsak Olaszországban voltam táncosnő, de nem ám! Jártam a US Navy kötelékében is... tengerészgyalogosként... rólam mintázták a G.I. Jane c. mozifilm főhősét! Csak ott Demi Moore sokkal csinosabb volt nálam! Nos, ott tanultam, hogy az M1 Garandnak 8 krumpli a tárkapacitása!
Dátum: 2008.11.08. 22:42:24
Idézet: Trockij - 2008.11.08. 22:18:00

Khetty kedvéért III.

Köszi, T.


Miattam van a Harry Potter? Köszi!... ha mégsem, akkor nem értem
Dátum: 2008.11.08. 20:31:47
Idézet: Otoaak - 2008.11.08. 20:23:16
Melyik nem bibliai páros?
Ádám és Éva
Káin és Ábel
Dávid és Góliát
Góg és Magóg


Oszinten szolva nem ertem a kerdest ebben a formaban, arrol nem is beszelve , hogy ezek mindegyike szerepel a bibliaban.


Nem lehet, hogy az Ady-versre akart utalni a kérdező? Bár én is csak tippelem...
Dátum: 2008.11.08. 19:27:48
Idézet: Telk - 2008.11.08. 19:23:54
Akkor nem tudom mi van, mert az eseményekben leírja,hogy befogtam egy állatot. ,és amikor idomiíani akarom kiírja hogy jelenleg nincs is állatom. Akkor meg hova lehetett? Az idomításom 3-as.


Van az idomításhoz 300 LE nálad?
Dátum: 2008.11.07. 22:19:23
Mikor a Lélekőrök hadasszonya belépett Napkapu meglehetősen viharvert falai közé, meglepte a látvány. Kívülről mindenki csak a szirten magasló fehér tornyot látta, a potyogó vakolat, az ötödik szint leszakadt függőfolyosója, ami a harmadik szinten állt csak meg darabokban, törmelékkel és porral töltötte be még mindig a levegőt.
- Mindeki egyben van? – kérdezte Khetty. Vörös haját vastag por lepte be, maszatos arcára könnycseppek mostak utat maguknak.
- Azt hiszem, Elviz fent ragadt az emeleten! – kiáltotta Lia.
- Jól vagyok! – hallatszott valahonnan a magasból.
Jaana jó darabig csak nézte, ahogy a varázslók egyesével alakot öltenek a portengerből. Danka a köhögve lefelé tartó Peps és Gill felé tartott, hogy segítsen kitámogatni őket.
- Nem bírjuk tartani! – jelent meg Mortazor is porosan, koszosan.
- Nem bírtok el velük! – rázta meg a fejét csendesen Jaana, mire mindenki a falhoz simuló nőre nézett.
Végül Khetty előrébb lépett és megszólalt:
- Elfogadtuk a feltételeiteket! Vidd hát, ami a részetek és távozz mielőbb! A saját biztonságot érdekében! Danka! Mutasd meg neki az utat! – hangjában nem volt se kedvesség, se harag.
Tényszerű megállapítása azonban hideg pengeként hasított az omladozó falak között.
- Kovi Zee megsérült! – jelent meg Tsar feje a harmadik szint ép korlátján áthajolva, mire ketten felrohantak a törmelékek között.
- Elviz! Le tudsz jönni? – nézett fel Khetty, mikor Danka eltűnt a nővel a Lélekkúthoz vezető lépcsőlejárón. – Viszek kötelet! – indult meg felfelé a lépcsőn ő is, vállára vetve egy összetekert kötélcsomót.
Mire minden sérült és nem sérült összegyűlt az első szint folyosóján az Azúr Légió támadása kissé alábbhagyott.
- Pihennek – sóhajtott fel Redjens. Mint mindannyian, ő is tengernyi sebtől vérzett.
- Nem volt ez jó ötlet! – sóhajtott fel Doer Tin fáradtan.
- A pókhálók még tartják az ajtókat, de a falak… mágia ide vagy oda… nem bírják sokáig! – tette hozzá Camelus és jókorát húzott egy kulacs vízből.
Khetty nem szólt semmit. Végignézett fáradt barátain, a hordágyon fekvő Kovi-n, a szemeit törölgető Tsar-on, a vérző karját varrogató Pepsen, majd így szólt:
- Gill! Gyere velem! – azzal lefelé indult lépcsőn, Gill szorosan mögötte baktatott, bár fogalma sem volt róla hová tartanak.
Khetty mozdulatára a pókháló áttetszőre váltott, így köpenyüket maguk köré csavarva kiléptek a torony elé. A tenger sós levegője némileg kitisztította a port tüdejükből. A köpenyek még néhány lépés erejéig elrejtették Khettyt és Gillt az azúr jelvényt viselő harcosok tekintete elől. Ennyi idő azonban elég volt arra, hogy a vezető sátráig jussanak. A sátorlap tengerkék anyagba beleszőtt fehérrel és arannyal nagy A-betű hímzése vonta magára a figyelmet. A sátor bejárata fölött egy kisebb méretű fehér szárny tollait fújta a szél.
~ Vajon egy gyerekről vágták le, vagy valami madárról? – gondolta Khetty, majd hátrahúzta fejéről a kámzsát és szétnyitotta köpenyét. Látva, hogy nem titkos beosonásról van szó, Gill is így tett.
A sátor őrei döbbent pislogással meredtek a két varázslóra, akik a semmiből termettek előttük.
- A vezetőhöz jöttünk!
A jobb oldalon álló őr ocsúdott elsőként. Halk mormogással, félrehajtotta a sátor bejáratát és belépett rajta. Alig néhány pillanat múlva ismét megjelent, hogy megnyitva a sátrat beengedje a varázslókat.
- Mit akartok Napkapu lakói? – nézett fel egy asztal mögül a szárnyas vezető. Csuklyáját most sem vette le.
A nyers kérdésre csak hideg hangon adott válasz érkezett:
- Nem könyörgünk a békéért! Ajánlatot hoztam!
- Ajánlatot? – nevetett fel a vezető. Szárnyai kissé szétnyíltak, és a tollak szinte egyenként is rázkódtak a nevetéstől.
- Csak Neked szóló ajánlatot Tőlem… társai védelme érdekében…! – bólintott Khetty.
- Ugyan már! Esélytelenek vagytok! A katonáim még el sem kezdték a támadásokat, míg ti már a tartalékaitoknak is a végét járjátok!
Khetty tudta jól, hogy hogy állnak. Kétségbeejtően. Eszébe jutott a Rubintok szövetség hősies helytállása. A büszkeségük, amit vesztes félként is megőriztek!
- Mielőtt bármit mondanál! – emelte fel kezét a vezető és kissé unott hangon folytatta: - Lásd nagylelkűségemet! Ha most azonnal kapituláltok, két hétig nem támadunk titeket! A szavamat adom rá!
Khetty vére forrni kezdett. Nem az ajánlat, hanem annak stílusa és felháborító pökkhendisége miatt. Cyron jól látta mindezt. A maszk mögött világító szemeivel szinte a másik lelkébe látott. Biztos volt benne, hogy Napkapu varázslói túl büszkék ahhoz, hogy ezt az ajánlatot elfogadják. Még akkor sem, ha darabokban kell egymást összeszedniük a harcmezőről vagy a torony romjai alól.
Hiába az ajándékként kapott kristályszív Khetty ez alkalommal nem volt képes látni vele. Csak azt érezte, hogy egy hadúr újra és újra ellenük fog vonulni, addig, amíg megadásra nem kényszerítik őket.
- Nagylelkű ajánlatoddal eddig sem éltünk! Ezután sem áll módunkban! – felelte végül.
Cyron bár számított valami hasonlóra, mégsem várta ezt a pimasz hangnemet. Ezt a büszkeséget! Szárnyai azonnal szétnyítlak, ahogy felpattant az asztal mellől. Szemeiből éles fény villant, amely elől Khetty és Gill éppcsak ki tudott térni, majd kigurultak a sátorból.
- Mit képzeltek ti beképzelt varázslók??? – hangja szinte mennydörgésként zengett végig a táboron.
~ Tényleg angyal… bosszúálló típusú – gondolta Khetty, miközben a bejárat mellett fegyvereiket harcra készen markoló őrökre nézett.
A tömzsibb, kissé viharvert felszerelésben, elszánt tekintettel meredt rájuk. Khetty nem várta meg, míg használni is fogja a fegyverét. Egy villámcsapással harcképtelenné tette, majd futni kezdett torony felé, míg Gill a másikat tisztelte meg egy hasonló erejű villámmal és ő is a toronyba iramodott.
Mielőtt a konyha kis ajtaján besurrantak, magukra tekerték köpenyüket, a konyha kövezetén így is koppant néhány nyílvessző, mielőtt be tudták volna csukni.
A dörgedelmes hang ezúttal a magasból szólt: - Szedjétek darabokra!
A vezért kupola felett körözve figyelte, ahogy katonái az utolsó rohamra indulnak a torony ellen.
- A pincébe! Mindenki! – utasította Khetty lépcső aljában várakozó társait.
- Még nem nyitottuk ki azt az ajtót sosem! – nézett rémült tekintettel Peps a nőre.
- Itt az ideje, hogy megtedd!!!
A díszes főbejárat ekkor hangos reccsenéssel kiszakadt, csupán a vaspántok tartották félig lógva a helyén. Az első lelkes támadó azonnal a pókhálóba szaladt, épp időben ahhoz, hogy a megéhezett lúminak belémeressze csápjait.
- Ugye nincs köze ennek a támadásnak ahhoz, hogy kint jártatok? – nézett Mortazor a nőre kissé mérgesen.
- Dehogy van! – vont vállat a nő és megvárta, míg az utolsó társa is eltűnik a lépcsőfordulóban.
Egyedül Gill nem mozdult mellőle.
- Menj már te is!
- Ugye nem gondoltad komolyan, hogy itt hagylak?! – a férfi hangja kissé kioktatóan csengett, de Khetty megértette, nem vitázott vele.
- Jöhetnétek ti is! – kiálltott vissza Csirguz a mélybe vezető lépcsősor tetejéről.
Mielőtt Khetty is nekiindult volna, Gill megragadta a nő karját.
- Azt hiszem, ismerem!
- Kit???
- Cyront… - vont vállat a férfi.
A díszes kapu ekkor darabokra robbantva végképp megadta magát az Azúr Légió katonáinak. Khetty és Gill próbált még néhány villámot kiszórni, de erejük fogytán voltak már.
- Tűnés innen! – húzta magával Gillt a pincébe vezető lépcsősoron, ahol a zöldes fényben világító kút mellett elhaladva meglátták a nyitott ajtót, amelyben Camelus várta őket, hogy beérkező társai után és a támadó katonák előtt becsaphassa azt.
Dátum: 2008.11.07. 20:31:26
Ki, az Internazionale olasz focicsapat edzője?
José Mourinho
Bobby Robson
Roberto Mancini
Carlo Ancelotti

Mikor táncosnőként Olaszországban dolgoztam, minden nap jöttek a bárba az Internatzionale focistái... igggggazán szép szál legények voltak... igaz akkoriban az edzőjük egy kövérkés, tömzsi, kopasz fazon volt... legalábbis nekem mindig azt mondták hogy ő az... csak a nevét felejtettem el megkérdezni...
Pedig most milyen hasznos lett volna, buktam is emiatt 10% LÉcsiiit...
Dátum: 2008.11.07. 16:46:43
Melyik várost hagyta el Pataky az egyik számában?
Ónod
Hajdúböszörmény
Miskolc
Kecskemét

Ez a kérdés felidézte bennem a régi szép időkben, mikor még öngyújtót lóbálva énekeltük együtt Pataky Attilával e sorokat... Gondom is csak annyi, hogy az énekesnek bizony van keresztneve is...

--------------------
Melyik faj nem volt játszható a Túlélők Földjén?
Mutáns
Ork
Árnymanó
Troll

Nem játszom TF-et, nem is játszottam és nem is fogok! Ha a fene fenét eszik akkor se! Viszont a több tucat kérdésből már tisztán tudom a szabályokat, isteneket, fajokat... azt hiszem Árnymanó lennék... bár fogalmam sincs, hogy az mitől jobb, mint a Mutáns, vagy a Troll... bár annyi haszna van ezeknek a kérdéseknek, hogy tudom, Ork sosem lehetnék
Dátum: 2008.11.06. 18:20:31
Idézet: Hydro Globus - 2008.11.06. 18:02:51
Hát... szerintem ezt mindenki tudja fejből, hogy fekete (sötét), aki tud sakkozni. Csak azt az alapszabályt kell fejben tartani, hogy a jobb kézre eső sarok mindkét játékosnál fehér.


Kedves Hydro!
Jó ideje nem veszem fel, amiket irogatsz nekem, mert első alkalom óta érzem, hogy személyem nem szimpatikus neked, de kérlek engedd meg, hogy erre válaszoljak....

Kétségtelen, hogy az a megfogalmazás, hogy "tudok sakkozni" nem felel meg a válóságnak. Ha előttem a tábla, felállítjuk a figurákat és képes vagyok a legkevesebb lépésből kikapni, de ismerem a szabályokat és a lépéseket.... ráadásul játszani kb. 5 éve játszottam utoljára, akkor is egy 8 éves gyerek ellen, aki keményen elpáholt időnként! Ő zseni volt, kellett valaki, akivel gyakorolhatott... a családja nem ért rá vele játszani...

De azt elvárni egy kvízkérdésben, hogy az általad említett szabályt figyelembe véve gyorsan felrajzoljak egy sakktáblát, bekockázzam feketére meg fehérre, aztán kiszámoljam, hogy a C5-ös mező melyik is lett... nos, azt hiszem, ez nem elvárható...

Mielőtt hozzátennéd, hogy ne magamból induljak ki, azt is elmondom, hogy azért nyitott a kvíz-topic, hogy elmondhassuk, amiről úgy gondoljuk, hogy nem a sokszor emlegett általános és érdekes kérdések részei!
Félreértés ne essék, szeretem a nehéz, elgondolkodtató és nem első olvasásra egyértelmű kérdéseket!

És mint ahogy írtam már korábban: Hatsepsut úgyis eldönti, hogy mit tesz vagy mit nem tesz ezekkel a kérdésekkel....

Köszönöm a türelmed,
Khetty
Dátum: 2008.11.06. 17:35:31
Miéyen színű a sakkban a c5 mező?
nincs olyan
sötét
zöld
fehér


Előző életemben egészen halálomig én voltam a Fekete Királynő! Minden nap ott álltam a sakktábán, ezért fejből tudom, hogy a C5-ös mező milyen színű... csak mit is akar azzal a "Miéyen" kérdőszóval az illető?
Dátum: 2008.11.05. 14:38:16
Előre is bocsánat, ha bárkinek a lelkébe gázolok és azoktól is, akik kötöszködésnek veszik, amit írok... Továbbra is szívesen veszem a tudásszintem bővítését célzó megjegyzéseket!
------------------------------
A Disciples 2-nek eddig hány kiegészítője jelent meg?
1
3
4
6

Munkából hazafelé azért gyorsítom meg lépteimet, hogy IKEA áruházban mielőbb beszerezzem a Disciples 2 mintázatú függönyöket, ágytakarókat és kaspókat, nem is beszélve a mobildíszekről és egyéb termékekről! Csak azért, hogy teljes legyen kis lakásom hangulata, mert nem is tudnék élni ezek nélkül a kiegészítők nélkül!
Most épp azon gondolkozom, hogy vásárlok még egy ilyen témájú névjegykártya-tartót is az irodába!
---------------------------
Mivel táplálkozik a hím szúnyog???
állat és ember vérrel
Természetesen állatvérrel
vizet iszik ha szomjazik
növények nedveit szürcsölgeti

Alulműveltségemnek köszönhetően megértem a kérdést akkor is, ha csak egy kérdőjellel írják...
---------------------------
hol készítik a Crysis Warhead-et?
Bukaresten
Washingtonban
Prágában
Budapesten

Kis keresés után rátaláltam a válaszra, és egyből szétfeszítette keblemet a büszkeség!
Bár mikor a kérdés olvastam azt hittem valamiféle fura angol étel elkészítéséről lesz szó (mint a tejes tea), és ugye konyhai tapasztalatlanságom miatt ezt talán meg is bocsátjátok nekem...
Viszont álmomban sem gondoltam, hogy székes fővárosunk minden lakója benne van a készítésben!
Mert ezt a fura dolgot készítjük... nem fejlesztjük.... mi mindannyian, kollektíven, nap nap után... készítjük! A kisbetűs mondatkezdésről meg ne is beszéljünk....
--------------------------------
Milyen színű turista jelzésen visz az "Másfélmillió lépés Magyarországon" ?
zöld
sárga
piros
kék

No ez a kérdés elgondolkodtatott! Elő is kaptam a bicigli-kereket, hogy megnézzem a számlálóját, hátha akkor felrémlik, hogy melyik turista jelzésen is mentünk végig anno... kb. 12-15 évvel ezelőtt...
Magyarország csodálatos tájain jártunk-keltünk, az élmények megerősítették bennem, hogy büszkének kell lennem, amiért ilyen csodálatos országba születtem (ez a része komoly, nem irónia.... az most jön majd), de hogy melyik színű jelzésen mentünk végig úgy, hogy nem is tértünk át egyetlen egyszer sem más színre, még véletlenül se... és mégis körbejártuk az országot... hát bevallom, ezt elfeledtem azóta....
Dátum: 2008.11.05. 12:07:19
Idézet: cirip - 2008.11.05. 11:31:48
Ki tudja, és mi lesz ha bezárnak a válság miatt?


Nincs is válság... Mindenki aszongya, hogy niiiincs...
Dátum: 2008.11.05. 12:06:32
Hanyas szakértelemszinten tudod fejleszteni a csabdakészítést?

1
2
3
4

Nagyon sokáig gondolkoztam, hogy miből is lehet csabdát készíteni... végül arra jutottam, hogy ez bizonyára a Végzetúr egy speciális fegyvere lehet, amelyet bizonyos szakértelemnél lehet megtanulni... mivel nekem még csak 11 szakértelemről van tudomásom, az ötlött elmémbe, hogy a csabda bizonyára, majd magasabb szinten jön.... Viszont a válaszokra pillantva ráeszméltem, hogy nekem bizony már találkoznom kellett volna vele... Gondolkodtam, gondolkodtam... aztán megvilágosodtam! Hát a csabda az a titkos szerkezezet, amelyet gyékényből fonnak, színesre festenek és harci öltözékként védelmez a CSöpp lABDÁktól, amelyekkel más varázslók akarnak megtámadni!
no és arról, hogy "hanyas" ne is beszéljünk...
----------------------
Milyen Nestea nincsen?

Citromos
Feketeribizlis
Almás
Barackos

Ez esetben is kénytelen voltam kreatív elmémre hagyatkozni, hiszen nesteát bizony nem is egy cég forgalmaz kis hazánkban... Persze ilyen névvel, hogy Nestea gondolom csak egy dobja piacra... persze lehet, hogy nem (egyáltalán nem iszom, úgyhogy nem tudm)... akkor elég csak végiggondolni az áruházak polcait és megállapítani, hogy melyik nem nagyon rémlik fel... És persze, hogy most is kötöszködöm!
Dátum: 2008.11.05. 10:24:47
Kik a Korn együttes tagjai?

Jonathan Davis, Fieldy, Munky, David
Lukács Laci, Cseresznye (Molnár Levente), Fejes Tamás
Malcolm Young, Angus Young, Brian Johnson,Cliff Williams ,Phil Rudd
Rudolf Schenker, Michael Schenker, Klaus Meine, Wolfgang Dziony,Lothar Hei

Annak idején, mikor gyerekkén a kukoricamezőkön rohangáltam mezítláb, bizony sokszor megkergettek ezek a fiúk... Valószínűleg azért, mert mindig kötöszködtem velük... de legalább gyorsan tudtam futni!
-----------------------

A monda szerint mit adtak a magyarok Szvatopluk morva fejedelemnek Pannóniáért?

lovat, nyerget és kantárt
10 szekér aranyat
katonai segítséget a frankok ellen
földet ás vizet

A kérdés jó, csak "földet és vizet"; elgépelés van benne
-----------------------

Melyik nem Parancsolat?

Ne becsméreld az Úr házát, sem adományait!
Ne lopj!
Ne paráználkodj!
Ne ölj!

És a munkatársak teljes döbbenettel szemlélik megkergült szobatársukat, aki könnyes kacajban tör ki e kérdés olvasásakor!
Mi tagadás, nagyon tetszett!!!
----------------------
Dátum: 2008.11.04. 22:59:01
A felkelő nap fénye szigorú sorokba tömörült hadsereg kéklő páncélján csillant meg. A Légió katonái úgy masíroztak el a Fogadó előtt, mintha néhány nappal korábban nem is ők törték volna darabokra. A Fogadó ajtajából Sztavrogin nézte a menetet. Pipáját egykedvűen pöfékelte. A háború szabályai szerint, őket most nem támadhatták, így ezúttal nem ellenük vonultak a Légió katonái. Díszes fegyvereik, fényes páncéljaik, csillogó fókuszkristályaik teljes bizonyossággal meggyőzték a szemlélőt, hogy Napkapu lakóinak esélyük sincs ellenük.
- Mit tegyünk? – tette fel a kérdést utoljára Camelus.
- Még kapitulálhatunk – vont vállat Csirguz.
- Nem! – rázta meg a fejét határozottan Khetty.
- A Fogadónak is harc nélkül átengedted a kutunkat – Gill hangja kissé szemrehányóan csengett.
- Ők a barátaink! De ezek a pökhendi agresszorok nem azok! – felelte Khetty és a szabályos rendben masírozó katonákat nézte az ablakból.
- Ha ilyen barátaink vannak, minek nekünk ellenség… - jegyezte meg fanyarul Peps.
A Légió teljes fegyelemmel felsorakoztak Napkapu tornya körül. A faragott kapu nehéz fémkarikájával valaki hangosan bekopogott a toronyba. Csirguz azonnal felpattant az asztal mellől és lesietett a lépcsőn. Sejtette, hogy a támadó csapatok jöttek valamiféle ajánlattal, nem is tévedett.
Az ajtóban a Légió vezetője állt személyesen. A harcos csuklyája alól csak világító fehér szemei látszottak ki, barna nadrágja és csizmája szinte az őszi avarba olvadt. De ami a legfeltűnőbb volt, az a két hófehér szárnya volt. Mintha egy angyal lett volna. Egy bosszúálló angyal.
- Nem szeretnénk sokáig húzni ezt a háborút, hisz nem az a célunk hogy visszatartsunk benneteket a fejlődésben. Amennyiben Ti is így gondoljátok, a következőt ajánlanám a gyors kapitulációtokért cserébe: ha a mai napon kapituláltok, kapnátok tőlünk plusz két hét háborúmentességet, nem békeszerződést, csak mentességet! Ha csak a holnapi napon kapituláltok, akkor már csak plusz egy hetet ajánlok. Rágjátok meg és várom a döntést! – azzal meg sem várva Csirguz válaszát a magasba emelkedett.
- Hát ez jó… - dünnyögte a férfi és becsukta a díszes kaput, majd visszasietett a könyvtárszobába.
A lakók kíváncsian hallgatták szavait, majd sokáig csend uralkodott a szobában, mígnem Camelus szólalt meg:
- Nem lesz jó hatással ránk még egy vereség…
- Támadjunk meg egy kisebb szövetséget mi is! – csillant fel Gill tekintete.
- Minek? – nézett rá meglepetten Khetty.
- Ha nyerünk egy kisebb szövetség ellen, pótolhatjuk, amit most elrabol a Légió, nem beszélve a sikerélményről.
Így aztán hosszas vita alakult ki a toronylakók között, hogy mit is kellene tenni tulajdonképpen, végül Csirguz közbeszúrta:
- Válaszolni kéne az ajánlatra, mielőtt egyéb témákba mélyedünk…
- Cyron szavai nekem semmit nem jelentenek, mivel kiemelte, hogy nem békét kapunk, hanem csak annyit, hogy nem támadnak két hétig... és erre mi a biztosíték? Ahogy most ellenünk vonultak, a békét azonnal bontják, eltelik a kötelező egy hét, és ki szólhat, ha mégis támadnak? Pedig milyen nagylelkű! – felelte azonnal Khetty nem kevés gúnnyal a hangjában.
Tekintetében harci tűz égett. Nem számított milyen erőfölénnyel áll szemben! A Légió nem a Lélek Fogadója volt! A Légió tagjait nem gyűlölte, de nem is kedvelte, nem volt miért… de megfogadta, hogy nem adja olcsón a bőrét! Még akkor sem, ha a csaták során jobban elverik, mint korábban a gyémánt jelvényt viselők tették.
Camelus és Mortazor nem értett egyet ezzel feltétlenül, de végül beleegyezően bólintottak, Csirguz pedig átadta a toronylakók válaszát a vezérnek.
- Ti akartátok! – bólintott komoran Cyron, majd széttárta szárnyait, melyre azonnal harci kürtök és dobok zengtek fel körös körbe.
A torony lakói magukra öltötték szegényes harci öltözéküket. Sem a tudásuk, sem a felszerelésük nem volt alkalmas egy kiképzett hadsereg elleni tartós hadviselésre.
A lépcsőn felsorakozva csalódottan néztek végig magukon, majd egymáson. A harci dobok és kürtök hangjától szinte remegett a levegő. A Légió katonái ütemes lábdobogásától még a márványlépcső is megremegett. Khettyremost is egyként néztek rá a torony lakói, bár neki még mindig fogalma sem volt arról, hogy minek köszönheti ezt a bizalmat. Mikor megszólalt, erős hangja betöltötte a tornyot, visszhangzott a lépcsősoron:
- Azt hiszem, a mögöttünk lévő napok és hetek jobban összehoztak minket, mint bármelyik más szövetséget, akik Ghallán élnek! Nem mondhatok olyat, hogy ne féljetek, mert én magam is félek! A fegyelmezettségük és a külsejük elrettentő, félelmet keltő, mégis azt mondom, harcolnunk kell! Nem adhatjuk oda az izzadságos munkánk termését, mint valami ingyenes adót olyanoknak, akik nem érdemlik meg! Ne mások határozzák meg, hogy nekünk mit kell tennünk! Mi magunk döntjük el, hogy milyenekké válunk, hogy mivé leszünk! Azzal, ahogy hozzáállunk az eseményekhez! Azzal, ahogy tanulunk a hibáinkból! Azzal, hogy fegyvert ragadunk és nem hátrálunk meg előlük, csak azért, mert a nap fényesebben csillog az ő páncéljukon, mint a miénken! Nem vagyunk rosszabbak, mint ők! Mások vagyunk! Ha meg akarjuk őrizni és védeni az értékeket, amelyek számunkra fontosak, össze kell most tartanunk! Eddig sem rohanunk el fejvesztve a nehézséget meglátva, most sem adhatjuk fel az elején! Büszke vagyok arra, hogy melletetek állhatok ma!
Mire végzett a beszéddel, arca kipirult, szemében elszánt tűz lobogott, megragadta egyszerű rövid kardját, kékes fényben játszó pajzsát. A lakók arcáról nem sok mindent lehetett leolvasni, de a tekintetükben látszott, hogy megértették, miről beszélt a nő.
- Az újak gyülekezzenek a kút körül! Ott vannak a legnagyobb biztonságban! A konyhát legjobban Lia és Redjens tudja a védelmébe venni! Gill te segíts nekik! Tsar a díszes kapuhoz menjetek Csirguzzal… én is veletek tartok! Camelus és Mortazor! Ti a legfelső szint erkélyéről könnyedén szórjátok halálos villámaitokat! Használjuk a mágiát! Az egyetlen előnyünk velük szemben!
Khetty szavaira mindenki a helyére sietett.
- Méghogy nem vagy hadvezér! – vigyorgott Csirguz, mikor lefelé nyargaltak a főbejárat felé.
- Hidd el, én jobban meglepődök ezen, mint te – felelte a nő, majd kinyújtotta kezét és elmormolt egy varázsigét.
Ujjai közül vékonyszálú pókháló röppent ki, amely kifeszült az ajtóra.
- Ha már összetörik az ajtót, legalább valami meglepetés várja őket – vigyorgott Csirguz, bár gyomra fel-alá liftezett az izgalomtól.
- Esetleg egy fekete lúminakkal még megtoldhatnám – vont vállat Tsar.
- Ha később el is tudod tüntetni! – vont vállat Khetty, mire a mindig halkszavú varázsló igéjére egy szőrős pókszerű, csápos nyúlványokkal felszerelt lény öltött testet, egyenesen a pókháló közepén.
- Hát akkor gyertek! – szűrte a fogai között Khetty összehúzott szemmel, mikor a faltörő kos első robaja dörrent a díszes kapun.
Dátum: 2008.11.04. 17:00:29
Nézd meg melyik szövetségben van, egyből érted mire gondol...