Felhasználónév: Jelszó:
Szerző
Topic neve: A bolygó ura
kedvencCrimsonFérfi
Végzetúr mester
1046 hozzászólás
Profil megtekintése
Re: A bolygó ura
1481. hozzászólás - 2013.06.21. 08:52:24
Kocos:

"Crimson: amit te buksz, annak ok a 10-szereset nyerik. Ezt szamoltad?"

Igen, erre írtam, hogy a nálam elvesztett 300 lóerő nem tudom miként realizálódik a nyertes oldalon. Ha tízszerese hát tízszerese, igazából ez az oldala sosem foglalkoztatott. De még mindig nem tiszta, hogyan lesz ebből 10K azon a szinten, ha lélekszívásról nem beszélhetünk:)

Zoole:

Inkább azért ment nehezen az értelmezés, mert kissé összefüggéstelen volt, de sebaj, ezen lehet fejleszteni:)
Szerintem a mazsola pont a megfelelő elnevezés valakire, aki folyamatosan azzal kérkedik, mekkora faszagyerek. Elköltöttél 10 millió túrót? Aztaaaa, ennyit egy összegben még soha nem is láttam, de komolyan. Tényleg.
Foglaljuk össze: mivel túrót nem szívtál tőlem, bárkitől akit azon a szinten elvertél, ugyanannyit zsákmányolhattál, mint tőlem. Gondolom sok ilyen lehetett, hiszen mint látom hatalmas ász vagy, hullik előtted az ellen. Szerintem írj mindegyiknek, hátha valaki hajlandó leborulni a nagyságod előtt:)

És igen, a 10K-t továbbra is kamunak tartom, a levelet szintén, de azért nyugi, megkérdem, legalább hadd mulassanak a srácok:)
V3 - Lord Edmund Feketevipera (A Fekete Liga)
Pontszám: 8.03
népszerűZooleFérfi
Végzetúr mester
406 hozzászólás
Profil megtekintése
Re: A bolygó ura
1482. hozzászólás - 2013.06.21. 09:22:37
Nem tudom hol rekedtél meg az összefüggés elvesztésével, de ez inkább értelmezési problémákra utal. Legközelebb majd mindenkinek külön hozzászólást írok, személyes megszólítással ha nem elegendő egy sornyi elválasztás abban az esetben mikor annak a két embernek válaszolok aki éppen az adott időpontban jelen van.
Nem kérkedtem vele mekkora faszagyerek vagyok, főleg mert nem a VU a fő profilom. Unaloműzésnek jók a böngészős játékok -ettől függetlenül mindegyikben azért a felső-középréteg környékén mozgok-, de itt azért majd kicsit belehúzok közkívánatra ha már mazsola vagyok. Amíg nem volt az a BU-s mizéria addig úgy emlékszem éveken keresztül meg sem szólaltam itt, és azt sem nagyarcoskodásnak szántam hogy megemlítettem hogy farmoltalak. Persze ha én lennék a szeró farmja akkor lehet hogy én is magamra venném.
Abban biztos vagyok hogy láttál már 10 milla LE-t egyben, sőt feltehetőleg többet is elég hosszú időn keresztül, mert költeni nem költötted semmire az biztos, azért is jártam rád feltehetőleg. Nálam ez elég ritka, többnyire elköltöm hogy ne legyen mit vinni ha megtámad valaki.
Foglaljuk csak össze, az adott időben senkitől nem vittem annyit mint tőled. Mondasz amit akarsz, ez van. Jelen pillanatban is csak 3-4 ember van akitől stabilan 10K körül viszek, ezért is hiányzol ennyire:)
Tarthatod kamunak, nagyon nem izgat fel a dolog. Attól még nem fog változni hogy összességében szinte belőled volt a legtöbb zsém, bár a mostaniak között is van már esélyes erre a megtisztelő posztra:)
A levelet is tarthatod kamunak, kár hogy eszembe nem jutott volna print screennel elmenteni, most szívesen belinkelném várva a reakciót.
Remélem a srácok jól mulatnak, de hogy melyikünkön abban már nem vagyok teljesen biztos:)
Pontszám: 5.04
népszerűMaciFérfi
Végzetúr mester
1379 hozzászólás
Profil megtekintése
Re: A bolygó ura
1483. hozzászólás - 2013.06.21. 10:30:14 (Válasz Zoole #1480 hozzászólására.)
Idézet: Zoole - 2013.06.21. 08:22:45

A katalizált esszencia készítésére azért nem olyan egyszerű készülni, arra lenne a dekrétum. Na de majd 1 év múlva, akkor 10:00kor kezdek és úgy hogy ez már nem fog fennakadást okozni, aztán meglátjuk. Ott már csak az fog dönteni hogy ki tud gyorsabban kattingatni az egérrel:)


Még két gondolat, és szerintem már túl is ragoztuk:

- fél év múlva lesz esemény, nem kell egy évet várni.
- kénytelen leszel katalizált esszencia készítésre, hiszen a dekrétumot a 150 sisakszilánkos feladatra kell elköltened. Jelen állás szerint. kettő dekrétumra nincs időd.

üdv
Pontszám: 7.62
népszerűKocosFérfi
Végzetúr mester
7685 hozzászólás
Profil megtekintése
Re: A bolygó ura
1484. hozzászólás - 2013.06.21. 10:35:55 (Válasz Maci #1483 hozzászólására.)
En erosen remelem, hogy a szilankos feladatot szamuzik, hiszen az fix dekretum mindenkinek aki toplistara hajt, de a tobbiek kozul is sokaknak.
Ennel jobb megoldas az is, ha elso nap nulla dekretum van, de ehelyett egy teljesitheto feladat jelenik meg.
Pontszám: 7.08
népszerűZooleFérfi
Végzetúr mester
406 hozzászólás
Profil megtekintése
Re: A bolygó ura
1485. hozzászólás - 2013.06.21. 10:45:46
A túlragozás elkerülése végett én szerintem ezzel megint rövidre zárom a fórumos pályafutásom.

Tudom hogy félévente van BU event, de ha szeretnék biztosra menni akkor elég nagy hiba lenne a következőn bepróbálkozni feleslegesen. Azt majd szép nyugisan lenyomom, 1 év múlva viszont reményeim szerint tényleg csak az lehet döntő szempont hogy ki kezeli gyorsabban az egeret.
Sajnos valóban kénytelen leszek katalizált esszenciát csinálni, ez a másik dolog ami miatt kivárok. Persze addig lehet hogy már régen más lesz a szilánkos küldi helyett, ki tudja.
Mindenesetre a verseny a sok bug és fennakadás ellenére élvezetes volt, gratulálok mindenkinek aki részt vett benne.
Pontszám: 5.04
kedvelt tagBalumaciFérfi
Végzetúr tehetség
228 hozzászólás
Profil megtekintése
Re: A bolygó ura
1486. hozzászólás - 2013.06.21. 13:19:35
remélem lesz idő átszervezni a feladatokat és akkor nem ugyanezek lesznek hanem mások. és máris nem lehet mindent eltervezni előre csak gyűjtögetni mindenből sokat.
Pontszám: 5.69
kedvencQuellonFérfi
Végzetúr mester
2859 hozzászólás
Profil megtekintése
Re: A bolygó ura
1487. hozzászólás - 2013.06.21. 14:44:20 (Válasz Balumaci #1486 hozzászólására.)
A mindenből gyűjtögetés elég, tervezgetni nem kell fél év, ha átrendezik és új küldik is lesznek 2 perc alatt át lehet nézni az egész piramist és további ~5 perc (tehát pl amíg a fáradtságra várunk két portysorozat közt) bőven elég arra, hogy kombináljuk a sorokat. Már, ha valaki topX helyre hajt, ha nem , akkor kényelmesre lehet venni ahogy most is. Megjött 10:00-kor, 10:02-re már látszott, hogy minden ugyanaz és otthagytam, hogy majd pár óra múlva elég lesz nekiállni, addigra a terhelés is kisebb lesz és még mindig lesz 20 és háromnegyed nap.
V1 - Quellon
V6 - Hannibal
Átvehető karakter részletekért kattints ide.
Pontszám: 7.09
kedvencCrimsonFérfi
Végzetúr mester
1046 hozzászólás
Profil megtekintése
Re: A bolygó ura
1488. hozzászólás - 2013.06.21. 15:34:42 (Válasz Zoole #1482 hozzászólására.)
Zoole:

:sóhaj: Na még egyszer, utoljára, hosszan, mert a türelmem mint a birkáé:)

"Nem tudom hol rekedtél meg az összefüggés elvesztésével, de ez inkább értelmezési problémákra utal."

No lássuk azokat az értelmezési problémákat:)

" Legközelebb majd mindenkinek külön hozzászólást írok, személyes megszólítással ha nem elegendő egy sornyi elválasztás abban az esetben mikor annak a két embernek válaszolok aki éppen az adott időpontban jelen van."

Az is tökéletesen elég, ha csak érthetően fogalmazol, de mondom, ez fejleszthető, és szerencsére van is honnan fejlődni, még szép hosszú út áll előtted;)

"Amíg nem volt az a BU-s mizéria addig úgy emlékszem éveken keresztül meg sem szólaltam itt, és azt sem nagyarcoskodásnak szántam hogy megemlítettem hogy farmoltalak. "

Hát minek?:-o Mindenesetre mulatságos volt a nagyképű emlékeztetőd, miközben fingom sem volt, ki a tök lehetsz:)
Egyébként ha támadásonként cca. 300 túró elvesztését farmolásnak lehet nevezni, akkor oké, elismerem, farmoltál. Hogy a 10K ebből hogy jön ki túrószívás nélkül, annak a magyarázatát még mindig várom:) (Összehasonlítás végett ismét: 66-os EH-val 150-ről 167-re támadva kaptam 10K-t, szívás nélkül). Bizonyára vannak más tényezők is, ehhez nem értek, de majd valaki talán felvilágosít:) )

"Persze ha én lennék a szeró farmja akkor lehet hogy én is magamra venném."

Ó, hát ezt meg ki mondta? Csak nem egy kis értelmezési probléma merült fel? Ismét egy kis összehasonlítás: a "szerver farmjának" szerzett ÉP differenciája 54 millió túró, míg a szerver legfaszányosabb izomtiborjának szerzett ÉP differenciája 20 millió túró. Megpróbálom elmagyarázni. Azt írtam, a szintemen az egyik leggyengébb karakter az enyém, ami nem jelent egyet a farmmal, ha ez az ellentmondás így feldolgozható:) Mindezt úgy lehet elérni, hogy 15 PP-s beállítással, nagyon gyorsan ellövöm a 300 PP-met (csak verhető célpontokat támadva, a portyák 98%-át nyerve), aztán váltás 30 PP-re, és amíg fel nem töltődik megint 300-ra, addig csak azt a 3-4 üthető célpontot támadom. Aztán kezdődik az egész elölről. Így lehet az is, hogy a "szerver farmjának" még mindig több mint kétszer annyi győzelme van, mint veresége, és - sajnos - tartja is ezt az arányt, vagy még javít is rajta (az utóbbiak nagy részét egyébként még nagyon kiskoromban, leveretéssel hoztam össze, hogy később ne tudjanak annyit rabolni tőlem - ja tényleg, ez az a bizonyos másik tényező:) ) Szóval lehet erős karakterrel játszani, meg lehet okosan is - mondjuk a kettő nem mindenkinél zárja ki egymást:)
Jah, esetleg még a szkarabeusznak is lehet némi köze a viszonylagos jó eredményhez... még ezen a szinten is hoz naponta 30K körül, van aki sosem tanul:)

"Abban biztos vagyok hogy láttál már 10 milla LE-t egyben, sőt feltehetőleg többet is elég hosszú időn keresztül, mert költeni nem költötted semmire az biztos, azért is jártam rád feltehetőleg. "

Öööö... azt ugye tudod, hogy ez a 3. világ, és a rabolható LÉ némiképp le van korlátozva? (A képlet Nyehehehe kartárs adatlapján megnézhető.) Tök mindegy mennyi van nálam, ha abból csak 300 körül vihetsz, amit az EH-d majd felszoroz valamennyivel. Ritka, hogy valakinek még én is tudjak újat mondani, de örömmel teszem:)

"Nálam ez elég ritka, többnyire elköltöm hogy ne legyen mit vinni ha megtámad valaki."

Lásd előző pont, az itt a 3. világ... és ha elköltöd, nehezen fogsz túrót szittyózni, de minek is az neked, hiszen 100-110. szint környékén (kábé ott találkozhattunk), is 10K-kat rabolsz alapból:)

"Foglaljuk csak össze, az adott időben senkitől nem vittem annyit mint tőled. Mondasz amit akarsz, ez van. "

Foglaljuk csak össze: ez nettó bullshit:) Ismét egy összehasonlítás, mert tenger időm van. Laz, aki a te ligádnál jóval feljebb játszik, rendszeres látogatóm. Labdába sem rúghatok, a csata végén a sebzéskülönbség 30K körül van, TÉ és SZÖ különbség 1500 körül. Okosan csinálja, csak teli kamrával jön a szkarabeusz miatt. Legutóbbi csatánk eredménye (de megnyugtatlak, a többi is hasonló): "Ellenfeled nyerte a csatát, elrabolt tőled 436 (+309) lélekenergiát." Vagyis én összesen 130-at veszítettem, ő ettől függetlenül nyert egy csomót, de nem túrószívással. Mióta a 30. szintről elindultam felfelé, nagyon ügyelek rá, hogy a szívás ne nagyon működjön rajtam - kezdetben a nyertes/vesztes csata aránnyal, aztán később a legjobb elérhető tárgyakkal. Ha rendes cuccban 200-nál többet veszítek, az már nagy ritkaság, és ez mindig is így volt. Tehát amit mondasz az vagy hazugság, vagy továbbra is keversz valakivel:)

"Tarthatod kamunak, nagyon nem izgat fel a dolog. "

Ennek igazán örülök, még ha nem is úgy tűnik:D

"Attól még nem fog változni hogy összességében szinte belőled volt a legtöbb zsém..."

Hát, ez esetben nem irigyellek, de ha gondolod megosztok veled egy-két jó célpontot:)

"A levelet is tarthatod kamunak, kár hogy eszembe nem jutott volna print screennel elmenteni, most szívesen belinkelném várva a reakciót. "

Tartom is, még szerencse hogy téged nem izgat:)

"Remélem a srácok jól mulatnak, de hogy melyikünkön abban már nem vagyok teljesen biztos:)"

Én igen:)
V3 - Lord Edmund Feketevipera (A Fekete Liga)
Pontszám: 8.03
kedvencCrimsonFérfi
Végzetúr mester
1046 hozzászólás
Profil megtekintése
Re: A bolygó ura
1489. hozzászólás - 2013.06.21. 15:36:04 (Válasz Kocos #1478 hozzászólására.)
Kóc, ez viszont nagyon durva, nem tudtam róla. A francnak kell ennyire igyekeznem, a végén kifutok a tárgyakból:)

Mod: most olvasom a hírekben, hogy bekerültek a fegyverek... egy szavad sem lehet:D
A hozzászólást Crimson módosította 2013.06.21. 15:41:28-kor
V3 - Lord Edmund Feketevipera (A Fekete Liga)
Pontszám: 8.03
népszerűKocosFérfi
Végzetúr mester
7685 hozzászólás
Profil megtekintése
Re: A bolygó ura
1490. hozzászólás - 2013.06.21. 16:17:55 (Válasz Crimson #1489 hozzászólására.)
Idézet: Crimson - 2013.06.21. 15:36:04
Kóc, ez viszont nagyon durva, nem tudtam róla. A francnak kell ennyire igyekeznem, a végén kifutok a tárgyakból:)

Mod: most olvasom a hírekben, hogy bekerültek a fegyverek... egy szavad sem lehet:D


Nezd meg hanyas szinttol. 209. Top kari tud vasarolni 229-ig. Es 232-ig egeszen? Tehat meg van 3 szintje es kifutott alola. Es add ossze mennyi ido 20 szintet lepni 200 folott dupla TP-vel szintenkent. Annyi ideje vartak ezzel.
De egyebkent nincs egy szavam se.
Pontszám: 7.08
népszerűKocosFérfi
Végzetúr mester
7685 hozzászólás
Profil megtekintése
Re: A bolygó ura
1491. hozzászólás - 2013.06.21. 16:19:52 (Válasz Balumaci #1486 hozzászólására.)
Idézet: Balumaci - 2013.06.21. 13:19:35
remélem lesz idő átszervezni a feladatokat és akkor nem ugyanezek lesznek hanem mások. és máris nem lehet mindent eltervezni előre csak gyűjtögetni mindenből sokat.


Tudom egyszer mar leirtam, de fontosnak tartom ezert ujra: legyen ilyen, de adjuk kozre, hogy mik azok a feladatok amelyek megszunnek. Az nem fontos mi jon a helyere, csak folosbe ne neveltessunk mar senkivel 80-as allatot es hasonlok.
Pontszám: 7.08
kedvencCrimsonFérfi
Végzetúr mester
1046 hozzászólás
Profil megtekintése
Re: A bolygó ura
1492. hozzászólás - 2013.06.21. 16:21:22 (Válasz Kocos #1490 hozzászólására.)
Telhetetlen vagy, az a baj:-P
Szerintem a háborús rendszer reformja viszi el az időt:D
V3 - Lord Edmund Feketevipera (A Fekete Liga)
Pontszám: 8.03
népszerűZooleFérfi
Végzetúr mester
406 hozzászólás
Profil megtekintése
Re: A bolygó ura
1493. hozzászólás - 2013.06.21. 16:31:03
Miért nem xeltem ki az ablakot mielőtt írtál volna drága Lord Edmund...nem mint ha kezdene fárasztóvá válni a dolog, és nem mint ha az előző hszem szántam volna utolsónak, de legyen. Lesz ez az utolsó.

Ugye nem mondod komolyan hogy ez a V3? A mindenit, észre sem vettem eddig. Ha nem mondod hülyén halok meg.
A nincs nálam LE kb annyit jelent hogy nincs VIHETŐ LE. Vagy legalábbis nem számottevő. 150-200K LE egy tulajdonság fejlesztésére se nagyon elegendő ennyi mindig van, és igen, sikerült észrevennem azt is hogy a sikeres rablásnak feltétele hogy véletlenül se legyen nullán. Azért köszönöm hogy figyelmeztetsz külön erre.
A rabolt LE-be a lélekszívás benne van, mi a reteknek válogassam össze hogy a nettó összeg mikből jött össze? Azért annyira nem jó a memóriám és annyira nem is érdekel hogy úgy jött össze belőled a 10K hogy 3000rabolt+7000szívott LE vagy fordítva. Mielőtt jönnél újabb ötletekkel, folyamatosan prémmel játszok, ami szintén jótékony hatással van a rabolt összegre, függetlenül attól hogy nálad milyen veszteség jelentkezik.
A lélekszívás védelmed valóban frenetikus, 10%kal több mint nekem, pedig pár szinttel mint ha feljebb lennél, ráadásul én nagyon nem egy irányba fejlesztem a karimat. Nagyon könnyű lenne úgy az élet ha simán a harcos vonalon mozognék, de túlnyomórészt a szöviküldik oroszlánrészét és az epikusok ölését én csinálom egyedül mert a többiek elég nehezen bírják, ez mind az időt mind az AF/szakértelem/tulajdonságok fejlesztési irányát befolyásolják, ha csak a saját érdekeim tarthatnám szem előtt akkor régen nem így nézne ki a karim. Most se olyan rossz azért. Ellenben abban már nem vagyok teljesen biztos hogy te is hasonlóképpen nyomod, ha mégis akkor elnézést, akkor nem gáz hogy csak ennyit sikerült összehoznod miközben örömmel mondasz nekem új dolgokat. Mint például azt hogy milyen okos dolog teli kamrával menni skarabeuszos játékosra, ahhoz aztán tényleg kiemelkedő taktikai érzékre van szükség, meg sem fordult volna a fejemben. Kérlek engedd meg hogy innentől kezdve mesternek szólíthassalak, és véletlenül se hagyd abba a felvilágosításomra tett kísérleteket. Hátha egyszer azon veszem észre magam hogy az elmémet borító sötétség oszladozni kezd, és tudatosulni fognak bennem olyan magasabb szintű tények mint hogy például a V3-on vagyok, amit ma tanulhattam meg tőled. Köszönöm szépen még egyszer.
Választ, megjegyzést, bármi reakciót nem tartok szükségesnek, megterhelő lenne még több tudás a pici agyamnak, nem lehet mindenki akkora penge mint te.
Pontszám: 5.03
kedvencCrimsonFérfi
Végzetúr mester
1046 hozzászólás
Profil megtekintése
Re: A bolygó ura
1494. hozzászólás - 2013.06.21. 16:50:36 (Válasz Zoole #1493 hozzászólására.)
Höhö, egy újabb adag mellébeszélés, annyira meglepő:). És milyen érdekes, amikor valaki oldalakon keresztül veri a mellét, aztán ugyanezt próbálja ráfogni a másikra.

No de a lényeg a lényeg, örömmel láttalak el új információkkal, gondolj bele, hogy ezt a játékot az itt fórumozók júzerek közül nálam szinte mindenki jobban ismeri, tőlük sokkal-sokkal többet tudhatsz meg, ha szépen kéred őket (bár ahogy látom, néhányan kérés nélkül is okítanak, rendes népek ezek, a túró áldja meg őket:) ).

Jah, megkérdeztem a belső fórumon, ki írt neked levelet, eddig a "Nem tudom mit szívhat, de én is kerek!" válasz viszi a pálmát:)


(Most, hogy így lezáródott, mindenkitől elnézést az offért, azért remélem van aki jól szórakozott:) )

De mit fog tenni a JV a szubplazma detektor buggal?:-P
V3 - Lord Edmund Feketevipera (A Fekete Liga)
Pontszám: 9.02
kedvencOffsboyFérfi
Végzetúr mester
4654 hozzászólás
Profil megtekintése
Re: A bolygó ura
1495. hozzászólás - 2013.06.21. 16:53:33 (Válasz Crimson #1494 hozzászólására.)
Idézet: Crimson - 2013.06.21. 16:50:36
De mit fog tenni a JV a szubplazma detektor buggal?:-P

Hát ja, tökre eltereltétek a témát!
Mini event menetrend - https://goo.gl/0W5E6l
Pontszám: 6.92
népszerűZooleFérfi
Végzetúr mester
406 hozzászólás
Profil megtekintése
Re: A bolygó ura
1496. hozzászólás - 2013.06.21. 17:20:13
Lord Edmund Mester!

Szavaid lelkem mélyére hatolnak, bár halovány érzés kerít hatalmába mégis mint ha ez mellébeszélés lenne csupán de egy Mestertől szent szavak, hitetlenkedni nem merészelhetek.
Mégis, ha az utolsó szó jogán egy szót se szólnál boldogabbá tennél vele mint eddigi felbecsülhetetlen tanításaiddal és meglátásaiddal együttvéve.
Köszönöm, Mester hogy válaszra sem fogsz méltatni mérhetetlen bölcsességedben!
Pontszám: 5.03
kedvencCrimsonFérfi
Végzetúr mester
1046 hozzászólás
Profil megtekintése
Re: A bolygó ura
1497. hozzászólás - 2013.06.21. 17:32:17
Vajon még hány utolsó hozzászólás van benne?
V3 - Lord Edmund Feketevipera (A Fekete Liga)
Pontszám: 8.69
népszerűZooleFérfi
Végzetúr mester
406 hozzászólás
Profil megtekintése
Re: A bolygó ura
1498. hozzászólás - 2013.06.21. 17:41:16
Drága Mester!

Pontosan annyi, amennyi elegendő ahhoz hogy megfékezze a belőled áradó bölcsességek tengerét.
Mondhatnám ezt egyszerűbb szavakkal is, de hol vagyok én ahhoz hogy esetleg megsértselek ilyesmi szavakkal, amivel csak lelki sötétségben élő halandókat illethetnék, nem egy Mestert?
Pontszám: 5.04
népszerűLanmandragoranFérfi
Végzetúr mester
5171 hozzászólás
Profil megtekintése
Re: A bolygó ura
1499. hozzászólás - 2013.06.21. 17:58:39
Engem kezd egy olyan zenekarra emlékeztetni, akik évek óta a búcsúkoncert búcsúkoncertjének a búcsúturnéjával hakniznak


Viszont Crimson, az a 10k közel sem lehetetlen, ebben az egyben kicsit pártját kell fogjam...
Ha jelenleg 3-400 közti túrót buksz, az a túloldalon x10 (prém) x2(kreaff) önmagában 6-8k közt van. Emellé jöhet még a szívás. Oké hogy le vagy védve, és nálad bőven plusszosra jön ki a csata, de a túloldalon a szívás is tízszereződik.. Körönként 40-50 LE fel sem tűnik, ha te 200at szívsz, de az a végeredményben odaát újabb 2k lesz
A hozzászólást Lanmandragoran módosította 2013.06.21. 18:00:45-kor
v1 - standby
v2 - Al'LanMandragoran, Vörös Sherwood
v3 - Shaidar Haran, » Ω «
v5 - Biorobot, Tébolyult Mágusok
Pontszám: 7.01
népszerűAlendaarFérfi
Végzetúr mester
1999 hozzászólás
Profil megtekintése
Re: A bolygó ura
1500. hozzászólás - 2013.06.21. 18:37:27 (Válasz Lanmandragoran #1499 hozzászólására.)
Anno Memoval "szórakoztunk" ezzel a mennyit is veszt az ellen és én mennyit viszek szorzóval. Volt ott 26xos LE is (szívást nem is nézve!).
V3 Thalia - ex-Vihar Lovag, Illuminati Lovagjai
V1 Alendaar - ex-Gaia, Azúr Légió
Nyugodtan pontozz le, ballisztikus ívben tojok rá!
Pontszám: 7.05
HKK - Zén minikiegészítő: Zén Legendái: A sötétség gyermekeiAz Idő Kereke tovább forog! Megjelent a befejező trilógia utolsó része!