Hajrá Máté

Kösz Cirip.



1.
Egy borús napon kezdődött el Arothon, a smaragd végzetúr ténykedése az igazság felkutatására. Ez a szokása nem volt újkeletű, csak eddig megfigyelőképességét vadászatra használta, és nem végzeturak halálának kiderítésére. Mikor belépett a Hallhatatlan Bajnokok szövetségbe, mindenki furcsán nézett rá, hiszen három állat hozta be azt a sok felszerelését, amivel aztán az őrtorony két szobáját is elfoglalta. Mindenféle érzékelés-javítót és auravizsgálót összeszedett, noha mint kiderült, egy részük nem is működött, de ez őt nem tántorította el.
Azon a bizonyos reggelen Arothon éppen az előző nap kirakott csapdákat járta, hátha valami tanítható is akad köztük. Ám egyszer észrevett két földön fekvő alakot, egymástól nem messze. Közelebb sétált, és alig hitt a szemének, ugyanis a két alak két végzetúr volt. Csakhogy az egyik smaragd, a másik rubin, valamint kettejük között a fű elfeketedett, vagy egyszerűen eltűnt, és két távolodó vortex jelezte, hogy a végzeturak lelkét már nem talája bennük.. Arothon leszúrt köréjük néhány rudat a földbe, elég nagy helyet hagyva, majd rátette a kezét az egyikre, amivel működésbe hozta a szerkezetet. A rudak egymás felé sárga energianyalábokat bocsátottak ki, mindegyik a két mellettelévőbe, így a a tetemeket senki sem tudta megközelíteni anélkül, hogy ne lépjen a varázslat sugarába, ami azonnal jelzett volna Arothonnak. Ezután továbbállt vadászni.

Két órával kesőbb visszatért Marutimannal,a régi barátjával, valamint a hordafőnökkel. Ez utóbbi a holttesteket látva erősen vakarta a fejét.
- Arothon, ha a vörösek ezt meglátják, minket fognak gyanúsítani! Ez jelentős viszályhoz vezetne, és ugyebár nem akarjuk, hogy kitörjön a Háború újra?
- Valóban nem. De mit csináljunk? Szerintem mindkettőjük megérdelemelné, hogy kivizsgáljuk az ügyet.
Ekkor hirtelen megjelent a rubin parancsnok két izmos harcosával, valamint egy kisebb alakkal, aki egy koboldnak, vagy ilyesminek nézett ki.
- Igazad volt Krünk -szólt a vörös vezér, láthatólag a koboldnak.- Itt tényleg kiontották derék harcosunik vérét.
- Ezt meg kell bosszulnunk!- kiáltotta az egyik harcos, és a fegyveréért nyúlt, de a társa megállította:
- Előbb beszéljenek. Harcolni utána is ráérünk.
Ekkor Arothon szólalt meg:
- Vadászni voltam és beléjük botlottam. Azutá kiraktam a rudakat, hogy senki se jöjjön ide, hogy fel tudjuk deríteni a dolgot. Valószínűleg az egyezmény megszegésével állunk szemben.
- Ez elég nyilvánvalónak látszik varázsló!- kiáltotta az első harcos.- és ha kiderül, hogy a ti oldalatokról hágták át, akkor keményen megtoroljuk!
Arothon a rubin hordaparancsnokra nézett, remélte, hogy az van olyan bölcs, hogy nem kockáztat háborút, de aztán eszébe jutott, hogy a vezér azt fogja tenni, amit hordája elvár tőle.
- Igen -bólintott a vörös hadúr, majd Arothon felé fordult.- Ifjú smaragd végzetúr, adok melléd egy társat a mieinktől, együtt keressétek meg a tettest. Adok rá három napot, utána megtoroljuk bajtársunk kegyetlen meggyilkolását.
Ezután a három rubin s kobold megfordult és elmentek. Az első harcos dühösen Arothonra vicsorgott, majd továbbment a többiekkel.

Arothon délután elindult a megbeszélt találkozóhelyre, ahol csatlakozik hozzá a vörösek helyszínelője. Ám amikor már csak három-négy méter választotta el a tisztástól, a hatodik érzéke, ami a veszélyre figyelmeztette jelzett. A smaragd még időbenföldre vetette magát, így a támadó elrepült fölötte, de rögtön talpra ugrott. Amikor szemben voltak egymással, akkor látta Arothon, hogy a rubin hadfőnök második harcosa az.
- Végre megjöttél, smaragd végzetúr! -szólt az- Már egy órája várok rád. Azt hittem csapda lesz.
Arothon elgondolkozott. Ha nem ugrok félre, akkor lehet, hogy nykamat törte volna. Na mindegy, de érdekes lesz így dolgozni... Majd megvonta a vállát.
- Arothon vagyok, a Hallhatatlan Bajnokok szövetségtől.
- Dreklar vagyok, a Vér Hragja klánból.
Ezután az utat szótlanul folytatták a két végzetúr halálának helyszínéig.
- Jólvan mágus, kezd a vizsgálatot!
Arothon lehajolta tetemekhez.
- A bíbormöszek mérete és száma alapján hajnali egy és tegnap éjfél előtt haltak meg. Lélekenergia nem sok volt náluk, a vortexek meglepően aprók...
- Láttam már ilyet -szült közbe a rubin.- Néhány társunkból is csak ennyi maradt. Pedig jó harcosok voltak. Többet értek, mint ti, mágusok!
- Felismered valamelyiküket?
A vörös megrázta a fejét.
- Nos, a a rubin eléggé barna bőrű. A nyakláncán kagylók vannak, meg tengeri növények. A keleti szigetekről jöhetett, mert ez a csigaház csak ott fordul elő, és soha senkinek sem adnak az ottaniak. A smaragd pedig... Á, nézd a talpán a port... -Arothon elővett egy homorú tükrött vett elő, és azzal nézte meg.- Igen, mindjárt gondoltam, kvarckristályok.
- Az mért olyan jó nekünk?
- Mert ebbe csontpor is keveredett. Vagyis a barátunk nemrég a Halott Hegységben járt, csak ott van ez a keverék.
Dreklar értetlenül nézte a csizma talpát.
- Felszerelésük alapján elég tapasztalatlan harcosok. Egyik sem juthatna el egyáltalán a hegység lábához.
- Valóban -ekkor Arothon felvett egy színes üvegű okulárét.- Auraérzékelő. megmutatja mit varázsoltak itt utoljára -mondta. Majd majdnem hanyattesett, ugyanis színek iszonyű sokasága vette körbe, sokkal erősebb, mint amire számított.
- Na, mit látsz?
Arothon rendett kényszerített tudatára, így végül újra a valós képet látta.
- A smaragd végzetúr utolsó varázslatai sokkal erősebbek voltak, mint amiket ruhája alapján gondolnánk, volt egy fényvarázslat, egy védelem, valamint egy negatív csapás. De a rubinon egyik sem látszik, őt inkább egy halálgömb szerű séggel ölték meg. De a varázslatok szinte biztos ugyanattól jöttek, az auraspektrum ugyanaz. Átfogóbb vizsgálatra be kellene őket vinni hozzám. Eljössz?
- Ki nem hagynám.

****

Folytasd légyszi!10

Kösz a bíztatást.

*****
2.
Másnap négy végzetúr, Arothon, Dreklar, Mauritman és Rőtbajusz kapitány (Arothon másik legjobb barátja) találkoztak a "laborban". Ez utóbbi a Keleti Szigetekről jött, napégette tengerész végzetúr volt nagy bajusszal, és hihetetlen történeteket meséltek róla. Állítólag egyszer egy viharban, amikor elszakadt a hajókötél, és már nem volt több, levágta a bajszát, hogy abból pótoljáka hiányt.
Bár Marutiman és Rőtbajuszkapitány nem tartoztak a Hallhatatlan Bajnokokhoz, Arothonnak sikerült meggyőznie Jégszívű Diánát a beengedésükről, de Dreklarnál már nehezebben ment. Végül megszületett az egyezség, hogy a rubin fegyvereit lerakták a kapuban, csakúgy, mint a szövetségen belül mindenkiét.
Marutiman végezte a boncolást, aki azután így számolt be róla:
- A rubin harcos halálát valószínűleg egy negatív csapás okozta, de a testén horzsolások és zúzódások vannak, vagyis nem ott hallt meg, ahol találtátok, hanem arrébb vonszolták. A smaragd mágus egy szabványpenge szúrásába hallt bele, a fegyver erejéből ítélve "tenyeres ütés" volt, vagyis arról az oldalról adta a csapást a támadója, amelyik keze a jobb. A penge áthatolt a jobb tüdőn majd a szíven, és ebbe belehalt.
- Azt mondtad, valószínűleg -szólt Dreklar.- Mért nem biztos?
- Azért, mert egy negatív csapás valóban eltalálta, ezt láthatjuk a hasnál, a sugár átment rajta, de elég gyengén. A halálos értéken mozog, de ha páncél volt rajta, akkor megvédte. Ehhez látni kellene a vértjét.
- A páncélján nem volt jele a csapásnak -mondta Arothon.
- Az lehetetlen! Akkor nem abban a páncélban volt, amiben eltalálta a sugár.
- Lehet... De ki akarna lecserélni egy páncélt? A páncél minden harcosnál egyéni, mindenképpen kiderülne, hogy lopta....
- Akkor azért vitte el, hogy ne derüljön ki, ki ez a harcos -vélte a kapitány.
Ekkor belépett az ajtón Kuvasz és Konzerv.
- Arothon, nem jössz le velünk gyakoroln... -ekkor vették észre a népes társaságot. -Inkább később beugrunk... -és elmentek.
- Jól van Marutiman, szép munka volt -mondta Arothon.- Akkor hozzáteszem, én mit találtam. A smaragon talált bíbor möszék nagyon lassan nőnek, valószínűleg rontás van rajtuk. utánaszámoltam, és ha igaz a feltételezésem, akkor két-három nappal korábban hunyt el. Csakhogy az éjszaka során eltűnt az összes, így nem tudom bizonyítani... Valaki ellopta. Van azomban egy másik dolog, ami megmaradt. a rubin lába mezítlen volt, mérete 9-es, de a smaragdé csak 5-ös, ellenben a rajta lévő csizma szintén 9-es. Vagyis eredetileg a vörösön volt, tehát a harcos járt a Halott Hegységnél...- ekkor Arothon hirtelen felnyúlt a tető gerendái közé, és valamit elkezdett lehúzni. Nemsokára kiderült, hogy egy kobold. Mégpedig Krünk...
- Azt hiszem, elfogtuk a tolvajt -szólt Dreklar.
- Hová tetted a müszéimet???
- Krünk azt hitte étel -szólt a kobold.- Krünk éhes volt. Krünk megette.
- Ó hogy az a... És most mit csinálsz itt?
- Krünk nézi hogy haladtok. krünk jelent a gazdájának.
- Dreklar, a hordafőnöké ez a kobold?
- Nem, csak egyszer láttuk, amikor szólt, hogy meghalt valaki közölünk. Valami más hadúr tulajdona lehet.
- Ez smaragd felségterület! -kiáltotta Rőtbajusz. Majd nyakon csípte a behatolót, és kihajított az ablakon.
- Kapitány, ez a kilencedik emelet! -szólt Arothon, aztán mindannyian az ablakhoz léptek. A lény pont a torony melletti tóba esett, majd kimászott és elszaladt. - A fenébe! Kellett nekik nyitott medencét építeniük. Na mindenki menjen és készüljön fel. Most jön a terepmunka!
****

3.
Még a délután során újra találkoztak a helyszínen.
- Nos, akkor ismertetem a feladatokat -kezdte Arothon.- 1. Meg kell találnunk a rubin harcos vértjét, hogy azonosíthassuk a holttestet. 2. El kell mennünk a Halott Hegyekbe. 3. Él a környéken egy nagyhatalmű mágus, aki nem végzetúr, ki kell őt kérdeznünk.

A páncél megtalálásához Rőtbajusz holdlátó vérkutyáját használták, ez a teremtmény akár kétszáz mérföldről is megérezte a nyomot. Amint megszagoltatták vele a halott rubin harcost, úgy nekiindult, hogy alig bírták fékentartani. Hamar bebizonyosodott, hogy nem kell három helyre elmenniük, mivel a kutya a hegységhez ment. Idáig könnyen elértek futva, innentől viszont mászniuk kellett, ami igencsak lelassította az utat.
Három óra kapaszkodás és ereszkedés után elérkeztek egy barlang szájához, ahonnan a nyomkövető állatuk már nem akart följebb menni. Marutiman elmormolt egy vakító fény varázslatot, hogy lássanak is valamit, bár elég nagy volt rá az esély, hogy őket is eléri a hatása. Ez szerencsére nem következett be, hanem megvilágított egy nagy testet, ami leginkább egy halott árnyékrájára hasonlított. Mivel az idő ellenük volt, Arothon sürgette a csapatot, hogy induljanak tovább, de Dreklar lehajolt és megvizsgálta a testet.
- A müszék hossza két hüvelyk.
- Akkor talán egy hete pusztult el. Világosan látszik a kard nyoma.
- Nézzétek! -mondta Marutiman.- A tarkóján egy jel van.
A jel hasonlított egy gyűrű pecsétjére. LK.
- Ugyanilyen volt a koboldon is! -kiáltotta Rőtbajusz.
- Lassan kezd összeállni a kép.
Alig fél óra gyaloglás után egy újabb szörnybe botlottak. Egy mágiamorfáló, csakhogy ez nagyon is élt.
A három smaragd elkezdett hatalommal átitatott szavakat mondani, majd kirepültek a varázslatok a kezeikből.egy szikraeső és két ősvillám. Az első telibe találéta a lényt, ami ettől megtántorodott. Ekkor érte el a másik két mágia is, amik neki lökték a falnak. Dreklar egy ősi csatakiáltást hallatva lecsapott, a fegyvere elmetszette a szörny fejét, ami holtan terült el. Senki sem lepődött meg, hogy ennek is a tarkójára LK volt égetve.
- Valaki nagyon rejteget itt valamit.
S csakugyan, alig néhány méterre volt tőlük egy vért, amin egy negatív csapás jelei voltak felfedezhetők.
- Megtaláltuk -szólt Arothon.- Rőtbajusz, ismersz valakit a szigetekről, akinek ilyen páncélja van?
- Csak Cápafog Torgannak, a hét sziget bajnokának, akit még senki sem győzött le, és lélekenergiájából nem csak kis vortexre futná, hanem egy hatalmas káosztornádó is eltörpülne mellette.

Lefelé egy másik utat választottak, a nyomokból ítélve a rubin harcos is itt ereszkedett alá. Azért nem erre jöttek fel, mert néhol több métert is függőlegesen kellet menni, méghozzá nem volt kapaszkodó sem.
- Húha, ezt nézzétek! -mutatott Marutiman a sziklára néhány lábbal arrébb. A sziklának simának kellett volna lennie, legalábbis szinte mindenütt az volt. De egy helyen vagy két tucat bemélyedés volt látható.
- Pont, mintha negatív csapás érte volna a falat.
- De ennyiszer? Ha a harcos sérülését is beleszámoljuk, az összesen 25. Méghozzá egyforma szögben csapódtak a sziklába. Gyakorlatilag lehetetlen -szólt a kapitány.
- Nos jólvan, nézzük, honnan jöttek -mondta Arothon, és elővett néhány apró szerkezetet a hátizsákjából. Ezután berakosgatta őket a mélyedésekbe. A tárgyak közepéből egy-egy fénysugár indult, látszott, hogy mind párhuzamosak.
- Mágus -kezdte Dreklar, szavait Arothonnak intézte.- Nekem más kételyeim is vannak. Az elején azt mondtad, hogy társunk halálát egy halálgömb okozta, de aztán negatív csapásról beszéltetek. Miért? És a halott mágus elég gyenge volt, hogy ne tudja ezt használni, mégis ezt láttad a szemüvegen át. Hogyan?
- Először én sem értettem, de egyre világosabb. Előszöris a rubin halálát okozó varázslat keveréke volt a halálgömbenk és a negatívnak, kiemelve pusztító hatásukat. Az auralenyomat alapján az előbbi lenne, de az okozott sérülés az utóbbi jellemzője. Most már nyilvánvalóbbá vált, hogy a halott rokona a vörös harcos halálát okozó mágusnak. Valószínűleg családi recept ez a varázslat.
- De Arothon -szólt most Rőtbajusz.- Egyiknek sincs ekkora hatósugara. A szemben lévő hegységtúl messze van.
- Lehet, de az is, hogy valami repülő állatról lőtték ki a varázslatokat. El kell mennünk a nagy mágushoz, ott lakik a szemközti hegyen....

Késő este lett, mire odaértek.
- Miért olyan fontos, hogy ide is eljöjjünk? Az ilyen elszigetelt mágusok sosem vesznek részt a hordaháborúkban. Olyan belső gazdaságuk van, hogy sosem kell kidugniuk az orrukat az erődjeikből, és be sem lehet nagyon menni? -kérdezte Marutiman.
- Azért, mert neki van egy nagy tükre, amire valószínűleg jutott fény a csapásról. Hátha látott valamit. Az öreg a csillagászatnak él.
A kapunál egy szolga nyitott kaput, majd felszólította őket, tegyék le a fegyvereiket. Dreklar húzódozott, de végül megbízott a smaragdok mágikus képességeiben. Egy hosszú folyosón kellett átmenniük, ami tele volt festményekkel, valószínűleg a tulajdonos családjáról.
- Hé! -kiáltott fel Rőt.- Ő ...
- Az öcsém -mondta egy ősz szakállú, hajlott hátű ember, ki már bottal járt, de szemében hatalmas erő csillogott.- Egy-két hete beállt végzetúrnak, aztán azóta sem hallottunk róla.

****

****

Nem kellett mágikusan megvizsgálni az öregembert, hogy kiderüljön, akár egyetlen intéssel is elsöpörheti mindannyiukat. Arothon gondolati csatornán üzent a társainak. Nem gyanúsítjuk, amíg nem szerzünk erősítést. A többiek némán és észrevétlenül bólintottak, és csak remélhették, hogy az öreg nem vette észre.
- Lenne pár kérdésünk az öccsével kapcsolatban.
- Természetesen. Mit követett el?
- Megölt egy rubin végzeturat. Aztán belehalt a harc sérüléseibe.
- Valóban, erősen agresszív volt ittléte alatt is. Ha bármiben tudok segíteni...
- Igen -szólt Marutiman.- Az eset három napja volt, az éjszaka közepén, itt a közelben. Nem látszottak fények a lencséken át, vagy a tükrökön?
- Nem. Aznap éjjel számolgattam a csillagok állását, nem végeztem távcsöves megfigyeléseket.
- Köszönjük a segítségét. Ha nem zavarjuk, körülnézhetnénk egy kicsit?
- Igen, a személyzet a rendelkezésükre áll.

A szolgák, akik mentesek voltak minden mágikus behatásra, elmondták, hogy ők sem láttak fénysugarakat, valamint alig ötpercre hagyták magára az öreget, és nincs semmiféle repülő állatuk. Amikor a mágus erődjéből kiértek, újra átvették az eddig, és most elérteket.
- Szerintem a szolgák nem mondtak igazat! -mondta Rőtbajusz.
- Nem -válaszolta Arothon, aki a kihallgatást végezte Dreklarral.- Úgylátszik mindenki igazat mondd. A szolgák fejéből nem hiányzott semmi, tehát nem töröltek emlékeket, nem voltak mágikus behatás alatt. Azt már nem is kell mondanom, hogy nem hazudtak. Rőt, biztos nincs légi állatuk?
- Tuti. A személyzet itt is igazat mondott, a pincék üresek. Legalábbis állít nincs bennük. Maru, mire jutottál a tükrökkel?
- Hát, szükségük van rájuk, mert ha sok lencse van egy távcsőben, az erősen torzít. Vannak sima, homorú és domború tükreik.
- Aha, világos... Hé! -kiáltotta Arothon.- Hová lett az ujjlenyomat levevőm?
- Nálam van -mondta Dreklar.- Én is végeztem egy kisebb kutatást. Mert tudjátok, Cápafog Torgannak volt egy legendás kőkardja, amit nem találtnuk meg. Valószínű, hogy ez volt az indíték. Márpedig én találtam egy kőkardot egy lovagi páncél mellett. És a mágusunk, aki mellesleg Lonsvong Kreyoth, mindig kesztyűben van. Ez a páncél egy oldalsó pincében volt, fel se tűnt volna, ha az egyik fáklya nem billen meg, felfedve ezzel a relytekajtót. na szóval arra jutottam, hogy az valóban Cápafog kardja volt.
- Ez remek Drek. Már majdnem minden megvan. LK. A mágus tart valami kincset, amit Cápafog el akar lopni. Vagy Kreyoth tudta, hogy ide fog jönni, és meg akarta szerezni a a kardját. Amikor a harcos jön visszafelé, lelövi egy varázslattal, megszerzi a kardját és elrejti a vértet, a második dolgot, amiről azonosítani lehetne. Ezután megöli az öccsét, talán mert az túl agresszív volt, vagy mert az megtudta a rubin halálát, vagy csak mert kellett egy bűnbak, szóval megölte a smaragd végzeturat, és úgy állította be, mintha egymással végeztek volna. Csakhogy a kőkard megjegyzi a vért, így könnyen lenyomozhatjuk, hogy tényleg beleszúrta a testvérébe. Már csak azt nem tudjuk, hogy hogyan lőtte le a rubint.
Ekkor Arothon véletlenül belerúgott egy elgörbült fém lemezbe. A tárgy behorpadt, így lényegében egy homorú tükör volt. Erről jutott Rőtbajusz eszébe egy ötlet. először nem szólt a többieknek, majd mikor újra átgondolta, egyre nyilvánvalóbb lett.
- Megvan! -felkapott egy botot, és rajzolni kezdett a földbe. Kisvártatva fölnézett, a földbe egy görbe és néhány egyenes volt vésve.- Van ugyebár egy homorú/domború tükrünk... Ezek egyikével sem lehet olyan képet kapni, aminek hasznát tudná venni valaki a csillagászatban. A tükör felszíne mithrillel volt bevonva, méghozzá egy speciális keverékkel, amiről azt hittük, hogy csak a fényt erősíti fel, de mithrillel akár a varázslatokat is. Az egyetlen, amiért átsiklottunk, az az volt, hogy akkor legalább az őröknek látniuk kellett voltna a viosszavert fénysugarakat. De ha a varázslatot a tükör fókuszpontjából indították- ami a tükör görbületét figyelembe véve alig öt-hat méterre van a gömbtükörtől- Akkor a sugarak párhuzamosak lesznek, vagyis az őrök szemébe nem érkezik a fénye. ezért párhuzamosak a harcost megölő nagtív csapások, és ezért olyan gyengék. Mert elég messze voltak ahhoz, hogy éppen csak megöljék a rubint. A tükör a tetőn van, közvetlenül a mágus szobája fölött, és egy lépcső is vezet föl oda. Mivel magasan van, az őrök a kezdeti mágiát sem láthatták. Bőven elintézte az öreg, akár két perc alatt is. Értitek??
A másik négy végzetúr csak állt meglepődve percekig. Mikor rájöttek barátjuk igazára, egyből magukhoz tértek.
- Drek és Maru, hozzatok erősítést, valamint adjatok egy távbeszélőt a Bajnokoknak, ha pusztító csapásra lesz szükség. Rőt, te velem jössz, a mágusnka nem szabad megszöknie! -osztogatta a parancsokat Arothon.

Már rég elmúlt éjfél, mikor visszatértek.
Marutiman a Lords of Olympos nagyszerű szövetségből elhozta RZee-t és Csillagdémont, Dreklar pedig három másik harcost, akik kevésbé voltak lelkesek. Szerencsére most is gondd nélkül bejutottak. De a főfolyosón nehézségekbe ütköztek. Ugyanis, a mágus állt a túloldalon, mellette a kőkardos lovagi páncél.
- Miért zavarnak újra? -most kevésbé volt segítőkész.
- Mert maga ölte meg Cápafog Torgant. És az öccsét is!
- Az előbbit talán bizonyíthatják, de az utóbbit semmiképpen!
- Dehogynem -szólt közbe Dreklar.- Az öccsét azzal a kőkarddal szúrták le, pedig ahol volt, csak ön férhetett hozzá. És a samaragdot jobbról találta el a kard, vagyis a használója balkezes volt. És ön is balkezes...
Ekkor a mágus a folyosóról animált harcosok hadát hívta elő, akik pillanatokon belül sorfalat képeztek az öregember előtt, majd a végzeturakra és úrnőre támadtak. A harc veszni látszott, amikor Dreklar gyorsan utat biztosított Arothonnak, aki kiragadta az egyik lovag kezéből a kőkardot, és a mágusra súlytott. Az ezért hátrarepült, a lovagok pedig azonnal szétestek. A csapat éppen folytatni akarta az üldözést, mikor gondolati üezent érkezett nekik a Bajnokoktól. A Citadellát nem tudjuk leállítani. A hegy két perc múlva a földdel lesz egyenlő. Meneküljetek... Az csapat ekkor megfordult, és sietve elhagyták az erődöt. Még hallották, ahogy az öregember utánuk kiabál, majd a következő másodpercben az egész vár összedőlt.
- Huh, ezt megúsztuk.
- Arothon, Marutiman, és Rőtbajusz -szólt Drek.- A hordafőnök köszöni fáradozásotokat, most beszéltem vele. A kőkardot nektek adja. Örültem a közös munkának.
- Mi is -mondták ők. Majd nézték a távolodó alakot.

******************

Az írásban szereplő valós karakterek (utólagos engedelmükkel nevük felhasználását illetőleg):
Arothon
Marutiman
Rőtbajusz (Dani105)
Kuvasz
Konzerv
Csillagdémon
RZee

Köszönjük, hogy minket választottak.

*Arothont és csapatát a Beholder Páncélrajzoló Kft. öltözteti.

1.
Két smaragd végzetúr ült egy fa ágán. Teljes fegyverzetben voltak, de mégsem estek le, mert ez nem akármilyen fa volt, hanem egy rubinlombú óriásfa. Így hát az ág körülbelül száz-százhúsz méter magasan volt.
- Hé, Arothon - mondta az a galetki, amelyiknek hosszú, vörös bajsza volt, szinte beleolvadt a környezetbe. - Miért nem romboltuk le a mágus erődjét a múltkor, még mielőtt tényleg bebizonyosodott, hogy ő tette? Mert hát nem igazán volt más lehetőség tettesre...
- Azért, - válaszolt a megszólított- mert kellett a végső bizonyíték. E nélkül végezetes hibát követtünk volna el. A rubin parancsnok pedig nem lett volna elégedett...
Ezzel a rövidke beszélgetésnek vége is szakadt egyenlőre. Csak lógatták a lábukat, nézték a színes madarakat és később még pipázni is elkezdtek. Mikor így eltelt fél óra, hangos lihegést és kaparászást hallottak maguk alatt. Mikor lenéztek, látták, hogy Marutiman mászott fel hozzájuk, aki megállt az alattuk lévő ágon.
- Nincs kedvetek eggyel lejjebb jönni… –hangos szuszogás – Mert én nem tudok feljebb menni… Kicsi a hely… És nem akarok fölfelé beszélni.
- Nincs.
- Nem vagytok valami bőbeszédűek. Arothon, van lent valaki, aki veled akar beszélni.
- Rögtön megyek – ekkor a Marutimant tartó ág egy hangos reccsenéssel leszakadt. Majd néhány másodperc múlva hallották a puffanást.
- Na ideje indulnunk. Kapaszkodj! – mondta Arothon, és mielőtt barátja bármint tehetett volna, elválasztotta a kőkarddal az ágat a törzstől.
- ÁÁÁ…
S néhány pillanat elteltével ők is lent voltak.
- A fenébe! – szitkozódott Rőtbajusz. – Szólhattál volna.
- Ismersz.
- Valóban.
- Nos, Maru… - kezdte Arothon, de nem találta sehol a megszólítottat. – Khm… Marutiman! – ekkor lenézett a földre, ahol nem messze tőlük egy vagy három méter mély lyuk volt a földben, benne a harmadik smaragd végzetúr. – Á, hát itt vagy! Hol van az, aki keresett engem?
- Itt – lépett előre egy magas, köpenyes alak. – A nevem Sorssámán Portehisz. A Smaragd Kos szövetség vezetője.
- Miben lehetek a segítségére?
- Tegnapelőtt este eltűnt a fél szövetségem.

A tábornok beszámolója így hangzott:
- Szóval éppen véget ért egy háborúnk. Este szétosztottuk a zsákmányolt aranyokat, lélekgyémántokat, ősköveket és energiát. Mindenkinek egyenlően, meg a maradékot a Kosnak adtuk.
- Ez valami oltár, vagy ilyesmi, amin áldozatot mutatnak be? - Sorssámán összevonta a szemöldökét.
- Sosem hallottak még a Kosról?
- Sötét Kos szerzetesrend, faltörő kos, kos-árlabda…
- Elég. A Kos egy hatalmas gólemszerű szörny, amiben egy animáló-kristály van, így ugyanúgy él, mint egy rendes háziállat. Elég sok lélekenergiát emészt fel, esze sincs sok, de a mérnökünkkel páncélokat készíttettünk rá, meg erős karmokat. Igazából nincs is kos alakja, de elég hatékonyan betöri a falakat. Ez volt a szövetségünk titka.
- Volt?
- Igen. Az is eltűnt. De hogy visszatérjek a történethez, a kincs szétosztása után a úgy kéttucatnyi végzetúr és végzetúrnő elment az őrtoronyba lefeküdni, hárman négyen pedig kint maradtak őrködni, mert hát az ember sosem tudhatja. Az éjszaka elég jól aludtam, de reggel arra ébredtem, hogy csak tízen maradtunk. A falat körbevettem mágikus védelemmel, és eljöttünk, egy közeli szövetségnél alszunk.
- Lenne néhány kérdésem. Előszöris, nem volt vita a megszerzett javak elosztásában?
- Nem, Mi egy összetartó szövetség vagyunk, erősen harcorientáltak. Már régen feláldoztuk az ilyen kicsinyes dolgokat a jó érdekében.
- Amennyiben mások legyőzését jónak lehet nevezni. Másodszor: az őrök is eltűntek?
- Igen, de nem néztünk körül alaposan, mindent igyekeztünk az eredeti állapotban megtartani.
- Nagyon helyes. De gondolom valami nyomot észrevett, mert a faltörőjük biztos nem repült ugyebár?
- Nem, és ezt én sem értem. Van még kérdés?
- Egyenlőre nincs. Nos Marutiman, Rőtbajusz kapitány, menjünk a végére járni ennek az esetnek. Kérem ön is jöjjön, Sorssámán parancsnok!

2.
A Smaragd Kos szövetség egy igazi ősi kastély látszatát keltette távolról. Vadregényes táj, színes auraburok, egy keskeny szerpentin vezet fel rá, hatalmas falak. A hatást még erősebbé tette az őrszemek teljes hiánya.
- Örülnénk, ha eltávolítaná az erőpajzsot, hogy elhelyezhessem az én mágiarúdjaimat – mondta Arothon. – Nagyon köszönöm – és nekilátott leszúrni a földbe a már korábbról ismert sárga oszlopokat, a miket ide háromszekérnyivel hozatott. – Valamint ha nem baj, amint átvizsgáltuk a terepet, itt rendeznénk be a labort.
- Természetesen. Mire lesz még szükségük?
- Néhány térképre, a szövetség tagjainak irataira, valamint a Kosról lehetőleg minden információra, csakúgy, mint az utóbbi idők háborús ellenfeleiről, pontosabban az utolsó két hónap ellenséges szövetségeinek címéről. Egyelőre ennyi.
- Máris utánanézünk.
Ezzel kezdetét vette a vizsgálat, ami kora reggeltől késő estig tartott. Az őrtorony nagy ebédlőjében tartott megbeszélést Rőtbajusz, Maru és Arothon.
- Nos kezdem én – szólt Rőt. – Az én dolgom a szövetség környékének mágiai és kémiai átvizsgálása volt. Az előbbivel nem sokat értem el, semmi szokatlan energia nem volt. Átvizsgáltam még egyszer, olyasmit keresve, ami bármi aprót is elő tudott volna idézni, de semmi. Az utóbbi már érdekesebb volt, ugyanis a Kos ketrecének rácsánál nátriumot találtam, valamint útközben még néha egy-egy csöppet. Kár, hogy eltűnt a szövetség mérnök-fizikus-kémikusa, biztosan jól értette a dolgát. A laborjában szinte minden létező anyagból volt ott.
- Köszönjük kapitány. Maru?
- Én a Kosnak néztem utána, és az eltűntek adatait is előkerestem. A Kos valóban gólemszerű, de nem humanoid, hanem nehéz teste van, és hat lába. A tudós végzetúr lángoló vértet készített neki, az állat a saját súlyával bezúzta a falakat, és a hátán az emelvényen lévő smaragdok varázslattal lelőtték a védőket. Holtbiztos taktika volt…
- Még a Cullinan Diamonds Warrior-t is meglepte. Bár ez nem lett elég a gyémánt szövetség legyőzéséhez…
- Na szóval a Kos rácsainak a tetején kis üregek voltak, hogy vízzel kevert nátrium jusson a rácsra, ha az állat ki akarna törni.
- Egy agy nélküli hadigép fél a tűztől?
- Nem, de volt szeme. És eléggé vakító fényként érzékelte, annyira, hogy az állat biztosan bent maradjon. Az eltűntekről, mintha csak testvérek lettek volna, mind jól kijöttek egymással, kivéve az eltűnt őröket, mert velük nem voltak annyira bizalmas viszonyban. Mellesleg megtettem amit kértél Arothon, az eltűntek páncélos, fegyveres össztömege valamivel több, mint másfél tonna, a Kos tíz tonna, az állataikat pedig mind itt hagyták.
Végül Arothon következett:
- Amit én vizsgáltam, az az árulók keresése volt, valamint a háborús ellenfelek. Az elsőre is akadt szép számmal találat, az eltűntek közül mindenkinek volt máshol is barátja, csakhogy ebből kettőnek kristályhordás is, ami ugyebár elég a gyanúhoz. A háborúk tekintetében zsákutcába jutottam, itt ugyanis szigorú katonai rend volt, minden szövetséget ugyanannyira zsákmányoltak ki, sehol sincs több ok bosszúra, mint máshol. Mivel eddig a saját területünkön nem jutottunk messzire, egymás területére megyünk át. Rőt nézi meg a Kos eltűnésének körülményeit, Marutiman, te megkutasd át a többiek holmiját. Én utánanézek néhány dolognak.
- Megint neked lett a legkönnyebb dolgod, amiről megint nem tudjuk pontosan, hogy mi! –mérgelődött Marutiman.
- Akkor pont jól csináltam.

*******
Véletlenül a magyarázat fele kimaradt, most módosítottam.

*******


3.
Másnap reggel Marutiman átkutatta az eltűntek holmiját, de semmi érdekeset nem látott. Belebotlott Rőtbajusz kapitányba, aki éppen meg akarta keresni a Kost. Éppen az egyik állatára tett nyomkövetőt, és elindította a Kos nyomában. Majd felmászott a hatalom tornyának legmagasabb szintjére, felvett egy szemüveget és meglátta a jelet. Az okuláréban minden szürkének látszott, kivéve a jeladó az állaton, ami sárgán villogott. Maru pedig az állat után ment.
Az állat két mérföldön keresztül kereste a nyomokat, majd körbe-körbejárt. A végzetúr hamar utolérte s megdöbbenve nézte a nyomokat. Egy sziklás részen állt, ahol az ősi kövekben néhány méter széles elválasztások voltak, mint egy nyitott tetejű labirintusban. A nyomok egy éles kanyarnál eltűntek. A sziklák egymás felé hajlottak, vagyis felül kisebb volt a szélesség. Marutiman gyorsan elővett egy kis amulettszerű tárgyat, ezzel megmérte a hegy mágnesességét. Ezután gyorsan hívta a többieket.

Fél óra múlva mindhárman ott álltak a nyomoknál. Marutiman beszélni kezdett:
- Nos mindhárman tudjuk, hogy eltűnt a Smaragd Kos szövetségből a Kos, valamint jónéhány harcos. A nyomok alapján biztos, hogy rajta voltak, és a nyomok idáig vezetnek. A helyet az anyagi világban nem hagyhatta el, mágikus térkapu sem jött létre.
- Akkor?
- Az egyetlen megoldás egy Möbius szalag- teleportáció effektus. A Kos valószínűleg a lejtés miatt begyorsult, és végigment ezen a mágneses körön. Amint végigért, a kör megfeleződött, de a hossza kétszer akkora lett, és a barátaink arrébb kerültek a térben. Ezzel belekerültek a rendszerbe.Most szellemhajóként bolyonganak, mert másik térben vannak, ahová nincs átjárás, csak ha egy másik hasonló tömegű testtel történik ez, mert csak egy lehet a rendszerben.
- Szóval a sziklák erősen mágnesesek, és amikor a Kos áthaladt ezen a kanyaron, kilépett a formájából. Nem tudunk semmit tenni?
- Sajnos nem –válaszolta Marutiman.- Mostmár örökké így marad, és sosem tudjuk meg, miért hagyták el a szövetséget.
A három barát egymásra nézett, majd elindultak vissza. A szövetség parancsnoka jól fogadta a hírt, és átadott a smaragd helyszínelőknek néhány ritka relikviát.
- Az eltűntek ereklyéi voltak, nekik már úgysem kell.
Ezzel Arothon, Rőtbajusz és Marutiman kiléptek az öreg erődítmény ajtaján, és hazamentek…


*****************

Az írásban szereplő valós karakterek (utólagos engedelmükkel nevük felhasználását illetőleg):
Arothon
Marutiman
Rőtbajusz (Dani105)


Köszönjük, hogy megint minket választottak!

1.
Sok minden történt az utóbbi időkben… Ghalláról valahogy nem tudtak leszállni az istenek… Egyszerű és összetett ügyek sokasága, végzeturak kaptak össze végzetúrnőkön, kincseken, vagy csak viccből.
Sok változás történt. Marutiman elment, és sose jött vissza. Rőtbajusz pedig elhajózott senki sem látta többé. Voltak ugyan hírek kalózokról, de ez már egy másik történet, elbeszélésére máskor kerül sor. Arothon sok időt töltött katakombákban, régi tudás megszerzéséért, állatok gyakorlatoztatására. A múltkor meg súlyos sebet kapott, és nem tudták teljesen meggyógyítani. A Bajnokok között is történtek változások, egyesek mentek, mások jöttek. A változás állandó…
Iceman bekopogott.
-Elő kéne jönnöd, ez nem egészséges. Értem én, hogy a levegő itt jobb, de egy séta sose árt.
- Ha te mondod - Arothonnak nem volt nagy kedve hozzá, de megnézte magát. Valóban, mikor is mozdultam ki utoljára? Talán két holdhónapja. Vajon milyen idő van kint… Azzal összeszedte a dolgait és kiment.
Eső. Kedvencünk mert olyan hűs¬. Eh, nem kellene annyit nézni azokat a mentális csatornákat. A szövetség épületéből kiérve szétnézett a tájon. Az épület együttes egy kisebb fennsíkon volt, mellette erdős völgy, végül úgy néhányszáz méterre egy másik hegy. A csúcsán fények látszódtak.
-Asu, ki lakik ott?
-Senki, csak néha gyémántok oda járnak harcolászni.
Arothon úgy döntött, megnézi közelebbről. Útközben néha villanások kísérték, néha villámtól, néha varázslatokról. Baljós érzések jöttek. Egy üvöltés egyszerre egy villámmal. A maradék távot Arothon futva tette meg, mire felért, már nagyon szuszogott.
-Van itt valaki?- a szél messzire elvitte a hangját. De senki se válaszolt. Arothon kipróbálta a mágikus érzékelését. A környék tele van friss nyomokkal, alig két perce még itt voltak. De volt valami furcsa. A csupasz szikla, ami egyébként karbonátit volt, abból is a barnásabb féle, szóval néhol megfeketedett. De semmi természetellenes változás nem volt.
Az anyagból lemorzsolt egy kicsit, és berakta egy kisebb bőrtasakba. Aztán meglátta a tetemet. Egy végzetúr, akihez több lánc csatlakozott, amik egy bonyolult hálózattal futottak fel a csúcsra. A tetem csak a lélekenergiája alapján volt felismerhető, mert a felismerhetetlenségig megégett.

****

Hmmm, egy halott végzetúr! Arothon elgondolkodva nézte a maradványokat. Úgy látszik, van még munkám.
Szélsebesen visszarohant a szövetséghez, kihozta állatait, a szokásos sárga rudakat és az összes többi kacatot. Az egyes nyomok teljes hiánya, illetve másféle jelek töméntelen sokasága miatt a legegyszerűbbnek tűnt az egész hegyet körbevenni.
A probléma abból adódott megint, hogy egyszerűen értelmezhetetlennek tűnt az egész. A lánc közönséges vas volt, semmi különös anyag, még egyszerű rúnák sem voltak rajta. A környéken a legalaposabb mágikus letapogatás sem hozott eredményeket. A hegy egy puszta kő volt, nyomokat kár is lett volna keresni rajta. Arothon mászás szakértelmét használva följutott a hegy tetejére, ahol a láncok végződtek. A rendszer egy rúdba kapcsolódott, ami szintén közönséges fémekből készült. A rúd földhöz közeli végén üvegszilánkok látszódtak. Ez volt az egyetlen dolog, amin bármiféle energia látszódott. Sajnos mindössze szilánkok és néhány ujjnyi darab maradt belőle. Arothon ezeket is kis bőr zsákokba rakta.
Mikor leért, Magirox, a hordavezér már várt rá.
- Hallom, megint meghalt valaki. Tőlünk?
- Még nem tudom főnök. Szinte szénné égett.
- Mit tehetünk az azonosításáért?
Arothon a bőrzsákokra nézett.
- Találtam néhány dolgot, szerintem a kufárok tudni fogják.
- Máris itt lesznek!
- Köszönöm főnök! -Arothon szelídített állata kihoztak egy nagyobb kerekes házat. Ez volt a helyszíni laboratórium.
A tárgyak vizsgálata mindössze egy fél órát vett igénybe. A hegyről szedett barnás vöröses por valamiféle rozsda volt, bár inkább fémtörmelék. Igazából pontosan nem lehetett meghatározni. Mint amikor a fémet elemi szinten szétszakítják, összezúzzák, aztán darabokra szedik és megolvasztják. A cserepeken viszont még több rejtély került elő. A szerkezet valamiféle mágia-generátor volt, bár sok minden más is lehetett. Hajszálnyi méretű csövek, szalagok és mágnesek voltak benne. De szerencsére megtalálta a jelet: Lady Alvariel Co. Ezt csak az egyedi tárgyakra égetik, amik garanciálisak, de név is kell a megrendelőlapra. Vagyis a kufárok tudni fogják. Vagy a kufárok legnagyobbika, maga a Lady.

****

****

- Itt vannak már?
- Áh, ezek a kufárok mindig éreztetni akarják hogy valakik. A karavánjuk még nincs itt.
- Addig elintézek valamit...

Végül megérkeztek. A szokásos tiszteletadás után Arothon egyből a tárgyra tért.
- Ma éjjel egy halott végzeturat találtunk a szomszédos hegyen. A test porrá égett, az egyetlen nyomunk egy lánchálózat, valamint a hegy tetején talált szilánk- és cserépdarabok. A jelek szerint ez Lady Alvarieltől van.
- Amennyiben ez igaz, jogunk van látni!
- Tessék - A kufár mohón lecsapott a bőrzsákra. Ugye tudod, hogy most örökre elvesztettük az egyetlen bizonyítékot.- jött a mentális csatornán Magiroxtól. Nyugalom, intézkedtem! jött a válasz.
- Szóval, mivel ez egy ritka darab, megnézhetnénk, kinek lett eladva?
- Iiigen... - A kufár elmélyülten nézte a pergament. - Azazhogy nem. Az információink hiányosak, az erődünkben kell utánanéznünk. A választ elküldjük 3-5 napon belül. Köszönjük a tárgyakat. Viszlát! - Ezzel elteleportáltak.



2.
Mikor másnap reggel Arothon felébredt a nap már magasan állt. Nyújtózott, majd körülnézett. Valami nem volt rendben. Az egyik széken a falnál egy nőalak ült. Barna haja és gyönyörű arca volt, egész megjelenése hatalomról árulkodott. Arothon azonnal felpattant.
- Jó reggelt Lady Alvariel!
- 'Reggelt végzetúr!
Arothon mindig bezárta az ajtót és az ablakot. Ez utóbbi most nyitva volt. A mágus kinézett. Ez az egyik legerősebb és legjobban őrzött szövetség. Még ha valaki a leghatalmasabb végzetúrnő, ide nem lehet csak úgy bejutni...
- Nem az ablakon át jöttem, ha arra gondol. Hanem azon! - mutatott a szoba egyik sarkában lévő szerkezetre. - Ritka dolog a pentagramma, talán egy tucat maradt belőle.
- Megkínálhatom egy itallal Úrnő?
- Ugyan milye van? Sárga gyógyital? - A végzetúrnő elfolytott egy mosolyt.
- Hmm, nem is hinné, miket szoktam találni... entbogyó pálinka...
- Egy egész pincényi van...
- ... Orksör....
- Másfél pincényi...
- Fókuszkristályvíz, de gondolom ebből is készletei vannak.
- Épp ellenkezőleg - A kufárnő arcán (valószínűleg évek óta először) egy pillanatra meglepődés látszott. - Fókuszkristályvíz?
- Felfedezés vagy újrafelfedezés... Összegyűjtöttem a kimerült és eldobott fókuszkristályokat, ezeket tiszta vízbe áztatom egy ideig, így kinyerem az esszenciájukat. Van két, három illetve négyhetes készítmény, melyikből tölthetek?
- Mondjuk a háromhetesből.
- Ajánlhatom a Vén smaragdot? Régen a kritikus sebezést segíthette valakinek, de az íze is jó.
- Majd meglátjuk.
Arothon eredeti kristálypoharakat vett elő, és kitöltötte az italt.
- Szóval minek köszönhetem a látogatását Úrnő?
- A maradványok amiket a kufárom hozott el innen tegnap... Nos egy kivételével mind hamis volt.
- Elnézését kérem Úrnő, attól tartottam a kufárok nem fogták föl a helyzet súlyosságát. Az egyetlen bizonyítékot elzárták volna elérhetetlen helyre, és a tettes megússza... - Ittak. Lady Alvariel nagyot nyelt, láthatóan erőlködve.
- Arothon, ez a lötty rémesebb volt a legrosszabb orksörnél is!
- Sajnálom Lady, csak hát három hete egy háborúban megmérgezték a kutat. Nem veszélyes, csak szörnyű íze van...
- Amíg aludt, végigkutattam az összes felszerelését az eredeti üvegdarabok után de nem találtam semmit. Lenne szíves előadni őket?
- Azonnal, már keresem is... - Arothon valóban kereste. - Hoppá, Úrnő, ilyet biztos nem ivott még, ez eredeti Ghallai, még jóval az Ellenség előttről!
A kufárnő egyre dühösebb lett. Először kicsit ivott belőle, majd mivel jó íze volt, felhajtotta az egészet.
- Na de most már kérem adja ide! Hm... ez mi volt?
- Strongard itala Hölgyem. Kicsit módosítva... A viszontlátásra!
Az ital nagyon régi volt, hatalmas értékkel és erővel. Lady Alvarielt egyenesen visszarepítette a tornyába.
Hmm hmm, dünnyögött Arothon, majd elkezdte nézni a pentagrammának mondott tárgyat. Végül miután minden lehetőséget kipróbált rajta, úgy találta hogy ki van kapcsolva.
Biztos ami biztos, elétolt egy szekrényt.

***

Strongard teleportitala: Visszarepít a zóna legnagyobb városába (kalandok földje tárgy)

*****


Miután Arothon vállon veregette magát ötletességért, nekilátott a munka következő szakaszának. Se a kufárok, se a Lady nem voltak valami segítőkészek. Így hát nem maradt más lehetőség, minthogy elmenni a Toronyba.
Arothon már járt ott egyszer rövid ideig, akkor mágiával jutott oda és vissza. Úgy látszott, nincs más út most se. A Bajnokok szövetségének volt egy öreg kufára, Pontynak hívták. Senki sem tudta, honnan ez a név. Rendes öreg volt, csupa értékes és értéktelen holmikkal.
- Üdvözöllek nagy öreg!
- Üdvözlet neked is derék végzetúr, miben segíthetek?
- Van egy kő, amivel ti a Toronyba tudtok teleportálni, ha úgy adódik...
- Igen, egyszer már használtad is.
- Épp ez az, megint szükségem lenne rá.
- Sajnálom ifjú, de ezek a kövek csak egyszer használhatóak a nem-kufároknak. Márpedig ha a szemem jó még, te nem vagy kufár.
- Jól van, azért köszönöm - majd egy gyors ugrással egy láda mögé ugrott. Ugyanis a közelben a múltkori kufár csoport jelent meg.
- Az Úrnő áldása legyen veled lélekkufár!
- Veletek is testvéreim! Mi járatban erre?
- A Fenséges vezetőnk új teleportáló követ rendszeresítettett. Tessék, ez a tied. Ezzel idegenek nem tudnak csak úgy hozzáteleportálni, egyetlen alkalommal se.
- Köszönöm. Áldott legyen az Úrnő neve!
- Áldott... jut eszembe, nem ismersz errefelé egy Arothon nevű mágust? Szép kis jutalom járna érte, biztos meg tudnánk egyezni...
- Bizonyosan... De ilyen nevűt nem ismerek sajnos... Ám mintha meséltek volna róla hónapokkal ezelőtt, hogy Dél felé ment. Remélem tudtam segíteni!
-Mind ezt reméljük kufár! Jószerencse veled! - Azzal eltűntek.
Ezután Arothon előjött.
- Mit jelent az, hogy csak úgy?
- A köveket három módon lehet használni. A kufárok csak teleportálnak vele egyszerűen, a végzeturak egyszer használhatják. És a harmadik mód... Egy teleportálásra szolgáló eszközbe illeszthető. Ez megadja a Torony helyzetét, így rengeteg időt és energiát lehet megtakarítani.
- Köszönöm - és egy lélekgyémántokkal teli zsákot csúsztatott a kufár kezébe. Teleportáló kő, csak térkapukra, és akár pentagrammákra... Akár egy írásos meghívó. De akkor udvariatlanság lenne kihagyni.

És hát igen, mindenképpen el kell mennem a toronyba, csak ott lehet a kulcs. Most következett a terv egyik legnehezebb része, elszedni a követ egy kufártól. Erőszakkal lehetetlen, és ésszel sem jobb a helyzet. De hát egyszer élünk!
Arothon elment a közelben lévő másik kufárhoz. Tervéhez álcáznia kellett magát. Az a fontos, hogy ne csak ne azonosíthassanak, hanem ne is keressenek. Mondjuk valami, amit nem hinnének el a saját kufáruknak sem...

- 'Napot kufár!
A lélekkufár összerezzent. A közeledő öregembernek tűnt, de egyenes tartással, és harcosi aurával. Mint mondjuk egy császár... vagy akár A Császár... bár azt beszélik meghalt
- Miben segíthetek öreg? Venni vagy eladni?
- Jólvan jólvan. Luxusárum van, gondoltam túladok rajt' és szerencséssé teszek egy leleményes kufárt. Biztos hallottad, Őseink hegyében volt egy különleges patak. De nem víz folyt ám abból, hanem elfbor...
- Hagyjon a mesékkel öreg!
- Nem mese az kufár. Az elfbor elég ritka dolog, bár igen jó ízű.
- És azt gondolja, elhiszem hogy magának van belőle? Azt a Császár őrzi, nekünk, Egyszerű Halandóknak csak a híre jut.
- Tudom kufár, hogy nem hiszel nekem. Miért is jönne elő a Császár, és mért akarná eladni az elfborát némi lélekenergiáért vagy akár őskőért... Ám azt mondom kufár, igyunk az Úrnőtök egészségére, és ha az íze rosszabb a nektárnál, bizony mondom megveszem a legdrágább holmidat.
A kufár gondolkodott, ugyan mit veszíthet. Hóbortos egy öreg, de hátha jóféle itala van. Amúgymeg, itt, a világ legporosabb végén miben lelheti örömét az ember? Ha meg az öreg át akarná verni... a kufárokat nem lehet leitatni csak úgy.
Ittak. Az ital jobb volt a nektárnál, mézédes és mégis könnyű. Ugyan alkohol is volt benne, de egy kufárnak szinte kötelessége inni. No persze nem a Vén gyémánt fókuszkristályvizet.

Egy idő után egyre ésszerűbbnek látszott, hogy az öreg a Császár. Ugyan, mi más lehetne... Elvesztette trónját, katonáit, kincseit, hatalmát, ezért eladja az utolsó hordó borát az első kufárnak. Ugyan, kinek árt ez...
A kufár elálmosodott.
- Öreg, az alkut elfogadom, de most kérlek menj el, hogy holnap tiszta fejjel kidolgozzuk a részleket.
- Rendben kufár, de az italt itt hagyhatnám éjszakára? A végzeturak megtalálnak és utolsó kincsemet is elveszik!
- Hagyd csak itt, aztán csukd be magad mögött az ajtót, és senki sem viszi... - A mondat vége horkolássá vált. Arothon -mert ugye ő álcája volt az öreg, behozott két üres hordót. Utána nekiállt átkutatni az épületet a teleportáló kőért.
Éjfél előtt úgy egy órával megtalálta, majd el is tűnt.

Elhúzta a szekrényt a pentagramma elől. Na nézzük, hogyan működsz! A könyvgyűjteményében kezdett keresgélni, mintha a múltkor vett volna valami ilyesmit. Sárkányidomítás, igen, elég sok fájdalmas tévedéssel... A jó vadász kézikönyve I. és II. ... Kivégzés kezdőknek és haladóknak... Teleportálás smaragdoknak, igen ez az! Tartalomjegyzék: Rövid távú teleportáló varázslatok, Térkapu, Ősi szerkezetek. Jól van, akkor itt egy M szerű rúnát, ja nem is hanem egy fordított W, akkor ez az áthúzott akasztófa... Igen, és a közepére a kő! Megjegyzés, ha nem a kő által jegyzett célra szeretne jutni, kell egy kétszeresen áthúzott T.
Arothon mindent a leírásoknak megfelelően elintézett, majd elindította a varázslatot.
- Üdvözöljük a Pentagramma Utazási Irodában! Köszönjük hogy minket választott.
Majd egy fényes villanás és sötét.