Re: Gaia krónikái - Az Őrült Istennő szolgálatában
2. hozzászólás - 2009.10.24. 21:47:27
Köszönöm a topicnyitást, Gaia hű leánya!
Figyeljetek rám, halandók, üljetek körém...Gaia prófétája szól hozzátok. Sok történetem van számotokra, sok világról, kalandról, veszélyről, s csodákról...csak győzzetek hallgatni!
Hogy meglegyen az egésznek az alapja, elmesélem nektek az Őrült Istennő történetét, mikor erre a világra is kiterjesztette hatalmát. Figyeljetek, és véssétek eszetekbe, ez egy legenda kezdete...
***
Az idegen az égre emelte tekintetét. Egy zöld fénygömb ragyogott pont előtte.
-Termékeny földnek tűnik, Úrnőm. Teremtő energiáid a hely szellemeivel és helyi istenségeivel elvegyülve valóságos Paradicsomot alkottak.
~Ahogy mondod, prófétám.~
-Nem hallgathatnám még egy kicsit a teremtés muzsikáját? Ha már évezredekig szunnyadni fogok, igazán nem ez a pár perc fog számítani...
Szinte kérlelően nézett a zöld fényre, mire vidám kacaj töltötte meg elméjét. Elmosolyodik...szereti, ha az Istennő jó kedvében van. Olyankor még a fű és a fák is zöldebbek lesznek.
~Sajnálom. Most tudom csak sorsod összefonni a világéval. Ha tovább várunk, valami közbejöhet, és rosszkor ébredhetsz fel.~
-Mi jönne közbe, ó Gaia? Ez a világ maga a megtestesült Harmónia, az Egyensúly.
Mintha szomorú felhangot hallana ki istene hangjából.
~A dolgok nem mindig alakulnak úgy, ahogy szeretnénk. Veszítettem már el világot...volt rá példa, hogy többet is el kellett hagynom egyszerre ahhoz, hogy ne veszélyeztessem a többi világot.~
Kicsit oldalra billenti fejét, és kutyaszemekkel figyeli a fényt. Ismét felhangzik a csengő nevetés.
~Rendben van, de csak egy napig. És ne hagyd el a ligetet, a világ többi része még nem ennyire...emberbarát. Jut eszembe, milyen alakot szeretnél majd magadnak? A mostaniban nem igazán maradhatsz...~
A próféta végignéz magán. Humanoid testét vastag szőr borítja, mancsai éles karmokban végződnek, megnyúlt fején két bozontos fül, és egy ragadozószempár találhatóak; szájában hegyes agyarak sorakoznak. Az előző világában vérfarkas volt. Tetszett neki az az alak is, elvégre a farkasok Gaia választott népe. Jól érezte magát a bőrében.
-Így nem maradhatok, ugye?
Felsóhajt.
-Semmi extra. Szeretnék úgy kinézni, mint a teremtés leendő koronái, hogy könnyebben el tudjak vegyülni. És a bundámhoz ragaszkodom.
Elmosolyodik, az Istennő szeret a szavakkal játszani, úgyhogy ebből vicces helyzet alakulhat ki, ha ismét felébredt.
A nap további részében hallgatta a szelet, figyelte a fákat, nézte a vizet. Idilli volt. De a nap lehanyatlott, és ideje volt lepihenni.
-Úrnőm...
A zöld fény megjelent.
~Készen állsz?~
-Igen, még egy dolog...mi legyen a nevem?
~Ez...nem fontos. Sietnünk kell. Rossz előérzetem van.~
-Megtarthatom az előzőt? Szívemhez nőtt.
~Rendben. Bújj be ennek a fának a gyökerei közé...úgy. Találkozunk a távoli jövőben; szép álmokat, Xojertha!~
Ezek voltak az Istennő utolsó kedves szavai hozzám. A sötétség jótékonyan betakarta elmém, testem pehelyként sodrodótt a végtelen időfolyamon utazva...Rázós út volt, azt meg kell valljam. Volt pár pillanat, amikor majdnem felébredtem, oly iszonyatos csapások érték a világot. Így belegondolva...ez lehetett az Ellenséggel vívott háború. De tulajdonképpen oly mindegy már. Világunk győzött, az Ellenség meghátrált. Legalábbis úgy gondoltam. De folytatom is történetem...
A próféta kinyitotta szemét. Fáradt volt. Nem, mintha nem aludt volna eleget, sőt...de szervezetét megviselte a végtelennek tűnő pihenés. Egy pár napot át fog valószínűleg aludni. De előtte...
-Istennőm!
Csend. Ez furcsa volt számára. Korábban Gaia mindig foglalkozott vele.
-Istennőm! Úrnőm!
Semmi. Körülnézett. Egy kis üregben volt, ami távolról hasonlított arra, amibe még anno bebújt. Csak a fagyökerek hiányoztak körülötte.
-Gaia! Kegyelmes Istennőm! Gaia, kérlek tisztelj meg fényességed ragyogásával!
Továbbra is csend. Lehunyta szemeit, magába nézett...érezte az Istennő lényét, de érezhetően gyengébb volt, és olyan...más...ekkor nyomta el ismét az álom.
Nem tudta, meddig pihent, de mikor ismét felébredt, sokkal kipihentebbnek érezte magát. És nem volt egyedül. Egy mezítelen nő ült vele szemben. Vörösesbarna haja a derekáig ért, liánok takarták el a halandók számára "érdekesebb" testrészeit. Szemei üresek voltak, vörös csíkok jelezték a vérkönnyek útját valamikor a nem túl messzi múltban. Szája nyitva volt, furcsán ismerős dallamot dúdolt, miközben egy pontot nézett erőteljesen, valahol Xojertha fölött. A próféta végignézett magán. Emberszerű volt. Bőrnadrágot és bőrmellényt hordott, mellette egy lándzsa feküdt a földön. Eszébe jutott a bundája...és megnyugodott. A másik oldalán, a barlang fala mellett egy farkasbunda hevert. Így ránézésre vállra teríthető fajta, amit a mellkasa előtt tud összekapcsolni. Szemügyre vette környezetét. Kicsiny üreg. Nem volt bejárata. Az egész zöld fényben úszott, de nem lehetett meghatározni forrását. De ha nincs bejárat...
Tekintete a nőre tévedt.
-Khm...
Semmi reakció.
-Elnézést...
Még mindig. Eszébe jutott, hogy talán nem érti a természet nyelvét. A nő ránézett. Vagyis...inkább úgy tűnt.
-Dehogynem.
Mi dehogynem? Nem tudta mire vélni a szavakat.
-Azt mondtad, hogy nem értem a természet nyelvét.
A nő felkuncogott.
-Pont én nem érteném?
A prófétában kezdett valami derengeni.
-Ú...Úrnőm?
A nő színpadiasan széttárta karjait.
-Személyesen. Vér és valójában. Úrnőd, parancsolód. Hadvezéred. Istennőd. Gaia vagyok, vagy mégsem? De, azt hiszem. Szinte biztosan tudom, hogy Gaia vagyok. És ha csak hiszem, hogy az vagyok, de valójában más az? És ha az a másik nem is tudja, hogy valójában ő Gaia?
Ez a gondolatmenet láthatóan lekötötte az idegen figyelmét, szájtátva meredt a semmibe.
-Gaiara...mi történt?
-Szólítottál?...Ja, igen. Kellemetlen. Valóban. Vagy mégsem? Dehogynem. Esetleg...? Nem.
Biccent egyet, és maga elé néz megint, de legalább a száját most csukva hagyta. Mintegy a gondolatra reakcióképpen ismét kinyitotta. És elmosolyodott. Folyékonyan olvasott a gondolataiban! Erre biccent. Úgy dönt, hogy megszólal, mert nincs kedvére ez az egyirányú kommunikáció.
-Mi történt, Úrnőm? Olyan...más vagy...
Ez érezhetően rosszul esett neki.
-Még hogy én?...Biztos az eonok mentek az agyadra. Én én vagyok. Tökéletes vagyok. Maga az Egyensúly. Gaia vagyok. Most az egyszer elnézem neked istenkáromló szavaid, de figyelj, mert a bőröd fog a következő alkalommal a barlang földjén feküdni, nem az előző alakod bundája!
Xojertha teljesen meg volt döbbenve. Ez az agresszió...a nő szemének villanása eszébe juttatta, hogy óvatosabban kellene megválogatnia gondolatait...khm...
-Úrnőm, úgy érzem, sokat aludtam.
-Igen.
-Így volt eltervezve?
-Nem.
A nő megint kuncogott Xojertha értetlenkedő arckifejezését látva. Közelebb hajolt, és megfogta a próféta állát, közelebb húzva magához.
-Olyan édes vagy, amikor nem tudsz mit kezdeni az információkkal. Vajon...kibírná az elméd, ha egyszerűen belésugároznám az elmúlt eonok történéseit?
A próféta megrémült, de nem mert megmozdulni.
-U...u...Úrnőm, beérem egy rövid vázlattal is...
Végre...az ismerős nevetés. A nő jókedvűen hátradől, elengedve követője állát.
-Rendben. Figyelj.
Megint közelebb hajol, és Xojertha homlokára helyezi tenyerét. Az Ellenség. A Csapás. Végtelen szenvedés, felperzselt földek...a Fertőzés...amely magát az Istennőt is megszállta, de az már nem tud róla...eleinte próbált ellene küzdeni, de most már letagadta maga előtt is...Gaia hívei. Ezt az emléket jobban szemügyre veszi. Megvan a helye. Jobban szemügyre veszi Gaia Kiválasztottait. A Szent Tűz lobog mindannyiuk szemében, és az őrület is megtalálható mindnyájukban...kiében több, kiében kevesebb. Egy jelenetet lát. Furcsamód egy ismerős arc. Nevet is csatol hozzá. Azagtoth, egy másik világ lakója. Gaia emlékeiből megtudja, hogy ő volt az Istennő első harcosa ezen a világon, ebben a korban, ő gyűjtötte össze Gaia mostani híveit. Ebbe az emlékbe kapaszkodik.
-Úrnőm, készen állok.
-Juhhé! Örvendezzünk, a próféta elindul vándorútjára!
Az imádott Istennő felpattan, és vidáman körbeugrálja. Xojertha már majdnem túltenné magát a megbotránkoztató eseten, és megkérné, hogy hagyja abba, lévén nem méltó ilyen fokú kitüntetésére...mikor egy mezőn találja magát. Pontosabban szólva egy pusztán, fű nemigen van. Még egy pontosítás...Gaia követőinek tábora előtt, mint megtudja, amikor megfordul, és bizalmatlan tekintetek armadájával találja szembe magát. És ha ez nem lenne elég...érzi, hogy az Istennő emlékei magukban hordozták a Fertőzés csíráit, amik lassan kibontakoznak elméjében...fél a következményektől, de megnyugvást talál ama tényben, hogy az Istennőt fogja szolgálni. Mindörökké.
Gaia krónikái - A Legenda kezdete ; kelt. Gaia prófétájának tollából
Pontszám: 9.64