Re: Bourgous Balladája
4. hozzászólás - 2010.05.02. 08:03:55
A nemrég végetért zivatartól még nedves volt az oldalra nyújtózkodó, vékony, kis ág. Vízcseppek potyogtak le róla, megöntözve a már átázott fövenyt. A kis ág meghajlott, félő volt, hogy letörik, de aztán a dologért felelős, apró, csíkos mókus villámgyorsan tovaszökkent a következő fa felé.
Három alak bontakozott ki lassan, ahogy a rengeteg melletti tisztáson közeledtek. A jövevények egyre inkább kivehetőek voltak az erdőlakók számára. Az egyik karcsúbb a másik kettőnél, járása könnyed, akár az elfeké, hosszú, fekete haja a vállára omlott. Arcát a hajnal pírja élénkítette. Vonásai elárulták; egy hölgy lépett a fák rejtekébe. A másik kettő robosztusabb testfelépítésű. Közülük az alacsonyabbik első ránézésre jellegzetesség nélküli, (tán pont ez a célja?) ám a mellette lépdelő társát fura formákkal áldotta meg a sors, vagy a saját alakváltoztató képessége. Az illető hunanoid, mégis tekintetet vonzó a külseje. Háromszögletű feje, kiugró két foga, vastag, barna bőre, és a testén néhol előbukkanó csonttüskék tették nem mindennapossá a jelenést! Rövid ideig csendbe burkolózott az erdő, de aztán vidám madárcsicsergés jelezte: nem kell az érkezőktől tartani!
- Milyen szép, halljátok! – szólt a karcsú hölgy.
- Szép, de honnan tudjuk, hogy itt van? – kérdezte a barna bőrű.
- Druidának alkalmas a terep. – vetette közbe a másik férfi.
- Na ja, az egész erdő az! – vágta rá a csonttüskés.
- Itt különösen szép a vidék, később akár vissza is jöhetnénk ide! – jelentette ki a gyengébbik nem képviselője.
Érdekes beszélgetésüket folytatták tovább is, de talán érdemes említést tenni az erdő egy távolabbi szegletében zajló eseményről is. Itt sűrűbbek a fák, mégsűrűbb az aljnövényzet. Kórt terjesztő virágpor, mérgező tüskéjű bokrok, és prédára leső állatok lepik el a vidéket. Önmagukat védik. Ez a természet rendje. Most azonban pár „néma szövetségben” lévő végzetúr tapodja e földet. Az állatok csendben menekülni próbálnak. A gyengeséget okozó virágpor, és a méreggel teli tüskék számára áthatolhatatlan védelmet jelentenek a drágán vásárolt, csillogó vértek, de még az új vadászok vastag bőre is! Kíméletlenül átgyalogolnak növényen, állaton, és egymással versengve gyűjtik magukba hatalmuk zálogát, a lélekenergiát! A régmúlt kiégett földjére emlékeztet a látvány, melyet a pusztítók maguk után hagynak. Egy kvazársörényű pegazus szemeiben még pislákol az élet szikrája, de két galetki érte folytatott csatájának győztese hamar kioltja e fényt! A könyörtelen rombolók pedig tovább haladnak épp a három új jövevény felé!
A csata hirtelen robbant ki. A szél ellenkezőleg vitte a „szagot”, így az éhes vadászok bűzét nem érezhették előre a békés vándorlók, akik így is meglepően jól, és hatékonyan vették fel a küzdelmet. A tarolni vágyók számbeli fölénye azonban komoly aggodalmora adott okot. Csak idő nem volt rá. A karcsú hölgy egy erőteljes csapást hárított, de az erő, amivel ezt a végzetesnek szánt támadást útjára indították a földre taszította, és megfosztotta Őt a fegyverétől! A majd két, és félméteres agresszív óriást csak pár lépés választotta el a védtelenné vált áldozatától. Lépni viszont nem tudott egyet sem. Szívós, mágiával átszőtt fűszálak tekeredtek a lábára, azokat kínos mozdulatlanságra ítélve! A következő pillanatban egy elszánt macskapárduc vetette rá magát az óriásra. Kisvártatva beszállt a küzdelembe egy borjú nagyságú, szürke farkas, majd a fegyverét visszaszerzett mágusnő is. A hősiesen megvívott harc végül győztes küzdelemmé vált. Sebesültek akadtak bőven, de a vándorok nem voltak híján a gyógyítómágiának sem. Kissé értetlenül néztek az oldalukon csatába szálló állatokra. Miért segítettek? Ki a vezetőjük? Mert hogy van ilyen, azt biztosan érezték. Erre utal a fűszűlakat megzabolázó varázs is, mely nem csak egy helyen, hanem egy egész színtéren meglódult. A minduntalan magából hideget sugárzó jégféreg? A sötétélilás szőrzetű, kecsesen lépdelő macskapárduc? A borjú nagyságú, ádáz tekintetű farkas? Vagy a háttérből valaki?
A bozontos farkas megremegett, majd szép lassan galetki formát öltött. Pár másodperc alatt lezajlott a teljes átalakulás, minek eredményeképp egy majdnem ugyanolyan bozontos végzetúr nézett vissza az Őt pásztázó szemekbe. Haja, és szakálla szinte teljesen elfedte arcát. Két apró zöld szem tekintgetett csak ki a sűrűből. Öltözéke is beolvadni látszott környezetébe, köszönhetően a piszkoszöld, és a kopottasbarna színek váltakozásának.
- Üdvözöllek benneteket Erdauin ritka, megmaradt erdeinek kis zugában. Barátaimtól tudom, hogy egy druidát kerestek. Nos, én volnék a környéken az egyetlen ki megfelel e feltételnek, de mielőtt rátérnénk jöveteletek céljára hadd köszönjem meg, hogy segítettetek védelmezni otthonunkat!
- Veszett Pierre? – kérdezte az alacsonyabb férfi.
- Oh, igen. Nem mutatkoztam volna be? Elnézést, biztosan még mindig az öröm hatása alatt vagyok, hisz nem minden nap találkozni vérszomjat nélkülözőkkel, de akkor engedjétek meg, hogy jóvátegyem faragatlanságomat.
Intésére a fűszálak, indák, és bokrok megelevenedtek. Most nem támadólag léptek fel, hanem az erdő vendégeinek formáltak kényelmes ülőhelyeket.
Hajnali Harmat, a mágusnő, Minosa Torres, a csendesen határozott, és Mrsitn a tüskekinövéses küzdő bemutatkozásuk után elárulták, hogy szeretnék, ha Pierre csatlakozna hozzájuk. Ők egy olyan szövetséget hívtak életre, amelynek históriája igencsak messzire visszanyúl az időben. Számos galetki ontotta már vérét a soraikban, és mind olyan ügyért, amiért egy druidának is érdemes ezt megtennie. A békéért! Az életért! Pierre akaratlanul is a múltjára gondolt amikor hallgatta az invitálást, és alig látható könny csillogott a szemeiben mikor igent mondott. Megállapodtak, hogy rendezi ügyes-bajos dolgait, megvárja kedvese visszatértét, aki furfangos, ugyanakkor elbűvölő boszorkányként gyűjti jelenleg is az ismereteit egy általa választott mentornál, majd Amariliával együtt ellátogatnak új otthonukba, a Békeidők Hírmondói fáradtságos munkával emelt épületei közé.
A druida nem kis kacajt hallatott, amikor újdonsült tüskés társa nyakába egy jókora darab hideg vízcsepp hullt. A dologért felelős, apró, csíkos mókus villámgyorsan tovaszökkent a következő fa felé…
V1: Vallud, a druida. (Békeidők Hírmondói)
V2: Makh il Malenaas az élő halott. (Halhatatlan Homokszemek)
V3: Garbash, a nekromanciát űző halálon túli kreatúra. (Sindro Árnyéka)
V6: Tűzfénytáncos, az erdei tündér (Sárkánylovasok)
Pontszám: 9.59