Felhasználónév: Jelszó:
Oldal: 1
Szerző
Topic neve: Az élő halott
kedvencByzonFérfi
Végzetúr mester
5137 hozzászólás
Profil megtekintése
Az élő halott
1. hozzászólás - 2009.10.16. 16:05:26
Garbash! Előtted a pálya! Kár is lett volna megtartani magadnak, nagyon jó!
VB van...
DEUTSCHLAND ÜBER ALLES!!!!!!!!
Pontszám: 9.16
kedvencMarocchiFérfi
Végzetúr tehetség
137 hozzászólás
Profil megtekintése
Re: Az élő halott
2. hozzászólás - 2009.10.16. 16:14:36
Köszönöm Byzon!

Remélem másnak is tetszeni fog, és örömet szerezhetek vele! Apránként adagolom, mert úgy talán izgalmasabb, és még az sem kizárt, hogy lesz folytatása is...
V1: Vallud, a druida. (Békeidők Hírmondói)
V2: Makh il Malenaas az élő halott. (Halhatatlan Homokszemek)
V3: Garbash, a nekromanciát űző halálon túli kreatúra. (Sindro Árnyéka)
V6: Tűzfénytáncos, az erdei tündér (Sárkánylovasok)
Pontszám: 9.40
kedvencMarocchiFérfi
Végzetúr tehetség
137 hozzászólás
Profil megtekintése
Re: Az élő halott
3. hozzászólás - 2009.10.16. 16:17:28
Rothadás, oszló hús, mely kihívóan zöldes színben tetszeleg az őt melegítő nap sugarainak. A szag átjárja az orrlikaimat, melyek kitágulnak a gyönyörűségtől, és élvezettel, mohón követelik a ráadást!
Itt nemrég csata dúlt. E kellemes helyen tábort verek. Miközben pár tetem arrébbrakásával lehetővé teszem sátram felállítását, arra gondolok, hogyan kerültem én ilyen helyzetbe? Egyáltalán ki vagyok én? A közelmúltban erre a kérdésre azt feleltem volna, hogy Garbash, a halál worluki istenének legnagyobb lélekdarabja vagyok, de mára már nem vagyok biztos ebben. Hiszen ha az volnék, akkor miért kell állandó illúzióvarázzsal rejtegetnem magam? Miért zártam be oly nehezen Rajid Quasade lelkét egy közönséges kígyópók testébe? Miért érzek mérhetetlen fáradtságot, égbekiáltó fájdalmat? Vagy Leah akarata nyom el? Vagy egyszerűen csak arról van szó, hogy megismertem erőm korlátait, amely érzés Worlukon számomra eleddig ismeretlen volt? Vagy nem az vagyok, akinek hittem/hiszem magam? Áldozat vagyok? A valódi istenek játéka? Bábú? Vagy... Ezernyi lehetőség van. Talán sose jövök rá, de kutatni fogom az igazságot! A nekromancia terén megmutatkoznak erőim. Ez bizonyos. Csontlépteket hallok. Odafordulva egy óriás csontváz kerül a látóterembe. Pár húscafat még mindig ragaszkodik az egykor élettel teli testhez, sárguló csontjai síron túli nyikorgással jelzik közeledtét, azonban üreges szeme kifejezéstelenül mered a világra.
- Laxius! - szólítom meg. Kutasd át a holtakat, hátha értékes zsákmány üti a Te csontmarkodat is. Aztán állj őrt, pihenni szeretnék, és gondolkodni...
A néma szolga teljesíti ura parancsát. Én magamba gyűjtöm a környéken fellelhető összes negatív energiát, és bízom benne, hogy eljön a holnap, amikor többet megtudok magamról...
V1: Vallud, a druida. (Békeidők Hírmondói)
V2: Makh il Malenaas az élő halott. (Halhatatlan Homokszemek)
V3: Garbash, a nekromanciát űző halálon túli kreatúra. (Sindro Árnyéka)
V6: Tűzfénytáncos, az erdei tündér (Sárkánylovasok)
Pontszám: 9.60
kedvencMarocchiFérfi
Végzetúr tehetség
137 hozzászólás
Profil megtekintése
Re: Az élő halott
4. hozzászólás - 2009.10.17. 20:09:22
Egy falu felé közeledve jobban koncentráltam az illúzióm fenntartására. Nem állt szándékomban felfedni kilétemet, hiszen bármi, vagy bárki vagyok is, a helybéliek nem tárt karokkal fogadnának. Ez biztos. Talán az erős koncentráció vonta el a figyelmemet, ugyanis egy brutális orknak sikerült meglepnie, még a faluhatár előtt! A Laxiusnak kiadott védelmező parancsomnak köszönhetem, hogy túl nagy kár nem ért. Csontváz szolgám elém vetette magát, így Ő kapta a nekem szánt borzalmas ütést, melytől még az én vállam is kificamodott! Ostobaság tudom, de még e kínos helyzetben is arra gondoltam, hogy járhat-e így egy isten lélekdarabja, ahogyan én most?! Minden esetre az elmélkedésemmel is értékes másodperceket veszítettem. Éppen csak sikerült elhátrálnom a következő csapás elől. A másik szolgám, a kígyópók testébe zárt Rajid Quasade sietett a segítségemre. Animáltam Laxiust, és végre előhalásztam sünrája tőrömet. Mindez nem volt egyszerű, a sérült vállam folyton akadályozott a megfelelő varázslást segítő kézmozdulatokban, meg a fegyver elővételében is. Hárman aztán már könnyedén elintéztük a bátor támadót, kinek lélekenergiája mostantól már az én erőm része! A dolog végeztével kevéske mana segedelmével meggyógyítottam magam, megtisztítottam fegyveremet, majd az övembe tűztem.
- Tovább! - mondtam.
Az eredeti felállás szerint Rajid a környéken (de nem túl messze) bóklászott, felfedezve a terepet, Laxius pedig engem óvva haladt mellettem. Megacéloztam akaratomat, és eldöntöttem, hogy a jövőben sokkal körültekintőbben járok el még út közben is, hogy hasonló esetben még véletlenül se forduljon elő ilyen sajnálatos incidens. Még éreztem a vállam fájdalmát, de már inkább arra gondoltam, hogy vajon mi vár rám a faluban?
V1: Vallud, a druida. (Békeidők Hírmondói)
V2: Makh il Malenaas az élő halott. (Halhatatlan Homokszemek)
V3: Garbash, a nekromanciát űző halálon túli kreatúra. (Sindro Árnyéka)
V6: Tűzfénytáncos, az erdei tündér (Sárkánylovasok)
Pontszám: 9.57
kedvencMarocchiFérfi
Végzetúr tehetség
137 hozzászólás
Profil megtekintése
Re: Az élő halott
5. hozzászólás - 2009.10.19. 13:54:29
Körülvett a nagy, rejtélyes semmi, aminek úgy vettem észre belecsöppentem a közepébe. A holtak nem éreznek magányt, hideget, de még csak ürességet sem. Tehát nem vagyok halott. Legalábbis értelmetlen, tudattalan hulla biztosan nem. Ezen kívül más jelet, ami bizakodásra adhatott volna okot, nem találtam. Felemeltem a kezem, és beletúrtam hosszú, fehér hajamba. Ösztönös mozdulat volt ez, mindig így csináltam, ha ideges voltam, vagy csak elmélkedtem valamin. Amikor a dolog megtörtént, úgy meglepődtem, hogy elfelejtettem még levegőt is venni. Köhögési roham jött rám, ami csak nagy nehezen akart elmúlni. Leültem a hideg földre, (vagy mi is volt az) és fáradtság jött rám, mégis megerőltettem magam, hogy el ne aludjak, hisz az talán végzetes is lehet. Gondolkodnom kell! Pár perc után már biztos voltam benne, hogy valamiképpen az eredeti (saját) testemben vagyok, különben nem jött volna az a mozdulat ösztönösen. Tehát hosszú, fehér hajam volt? Vagy van. Végignéztem magamon. Hogyan is néztem én ki annak idején? Ekkor vettem észre, hogy tulajdonképpen teljesen meztelen vagyok. Miért nincsen rajtam ruha? Mire kimondtam, már meg is jelent rajtam egy kényelmes öltözék. Csak akarnom kellett! Éhes voltam. Sajtot szerettem volna enni, és már materializálódott is a kezemben egy jókora darab. Falatozni kezdtem. Amint eltüntettem az utolsó morzsát is, a látóterembe úszott egy kékesen derengő alak. Megjelenésével egyidejűleg mintha elgyengültem volna, és hidegebb is lett. El akartam tüntetni őt a puszta akaratommal, de semmi nem történt. Halványan vibráló kezével intett nekem. Kövessem? Mielőtt azonban elhatározásra jutottam volna a lábaim már a szellemalak nyomában szelték a teljes sötétséget. Távoli fényt véltem felfedezni a messzeségben. Agyam vadul zakatolt. Mi történik most? Ki ez az alak? Bántotta a szemem az egyre erősödő fényfolt. Végül már annyira nem bírtam elviselni, hogy behunytam a szemem. Vakító, dobhártyaszaggató fényrobbanás következett!

A következő pillanatban verejtékben úszva ébredtem az ágyamban. A falu fogadójában voltam. Aggódó arccal állt felettem két szövetségi társam Prince, és Orophin...
V1: Vallud, a druida. (Békeidők Hírmondói)
V2: Makh il Malenaas az élő halott. (Halhatatlan Homokszemek)
V3: Garbash, a nekromanciát űző halálon túli kreatúra. (Sindro Árnyéka)
V6: Tűzfénytáncos, az erdei tündér (Sárkánylovasok)
Pontszám: 9.66
kedvencMarocchiFérfi
Végzetúr tehetség
137 hozzászólás
Profil megtekintése
Re: Az élő halott
6. hozzászólás - 2009.10.19. 13:57:41
Egy mélyzöld, és egy tiszta-kék szempár fürkészett.
- Mi történt? - kérdeztem még mindig a verejtékemben fürödve. Ezek szerint az illúzióm oly erős, hogy az álom után még izzadságot is reprodukál félholt testemre.
- Nem tudom. - Érkezett a mélyzöld szemek irányából Prince kissé ideges válasza.
Megpróbáltam feltápászkodni, ekkor vettem észre, hogy kezem ökölbe szorul, és az amulettemet markolja. Igen, egy hófehér "lapos kavics" formájú medált. E tárgy emlékezetem szerint mindig is a birtokomban volt. Talán nincs jelentősége, hogy így találom egy lidérces álom után. Talán van.
Jó érzés egy összetartó szövetséghez tartozni. Hála töltött el, hogy magam mellett tudhatom Prince-t, és Orophint. Úgy döntöttem megbízhatok bennük, még akkor is, ha nem ismerik a történetemet. Megkértem Őket, hogy segítsenek a kutatásban. Keressenek a lexikonokba, a Legendák Könyvébe, a Krónikások Jegyzetei között, vagy bármily ehhez hasonló helyeken egy híres valakit, akinek hosszú, fehér haja volt. Csekély kiindulási információ, de ebből kell gazdálkodni. Kérdő tekintetükre azt feleltem, hogy furcsát álmodtam, és utána szeretnék járni. Nos, tulajdonképpen nem is hazudtam. A megbeszéltek szerint három nap múlva ugyanitt találkozunk. Jószívvel néztem, amint a robosztus, kötött izomzatú, barna hajú Prince, és a nála valamivel alacsonyabb, ruganyos léptű, energikus, sűrű, fekete hajú Orophin elhagyja bérelt szobámat. Én az amulett származásának, ill. tulajdonságainak ismeretét kutatom. Holnap átmegyek a közeli Libertan nevű városba, ott minden bizonnyal van könyvtár, meg olyan személy, aki meg tudja vizsgálni a medált. Ma azonban még pihenek. Kezdek bizonyos lenni benne, hogy nem vagyok én semmiféle Isten lélekdarabja sem. Este nem annyira várt álom érkezett, méghozzá hívatlanul...
V1: Vallud, a druida. (Békeidők Hírmondói)
V2: Makh il Malenaas az élő halott. (Halhatatlan Homokszemek)
V3: Garbash, a nekromanciát űző halálon túli kreatúra. (Sindro Árnyéka)
V6: Tűzfénytáncos, az erdei tündér (Sárkánylovasok)
Pontszám: 9.66
kedvencMarocchiFérfi
Végzetúr tehetség
137 hozzászólás
Profil megtekintése
Re: Az élő halott
7. hozzászólás - 2009.10.22. 12:58:21
Por szállott fel a levegőben, majd nem hagyta pihenni füleimet a távolodó patazaj. Töretlen lendülettel haladtam előre. A látásom kitisztulásával egy nagyobb bokros rész került a szemem elé. Tőlem balra vastag törzsű, de alacsony facsoportok tűrték a szárazságot. Jobbra a messzeségbe veszett síkság.
A legutóbbi álmomban ismét megjelent az a kékesen derengő alak, csak most mintha határozottabb, kevésbé álomszerűbb lett volna. Ugyanakkor én a felkelést követően még levertebb, még fáradtabb lettem. Az álomkép beszélt is hozzám. Igaz, nem értettem, de egy szót sokszor ismételgetett, méghozzá mindig rám mutatva: Aawerqux! Talán ez volt a nevem? Prince-vel, és Orphin-nal nem volt erőm felvenni a lapcsolatot, így a medál eredetének kutatása helyett úgy döntöttem én nézek utána e névnek a könyvtárban.
Az út hosszabbra sikeredett, mint azt induláskor reméltem, de még naplemente előtt megpillantottam a várost körülvevő vaskos falakat. Rajid be tudott osonni velem, de Laxiust kívül kellett hagynom. Bebocsátást kaptam Libertanba.
Kiszélesített úton haladtam a város közepe felé. Oldalt egymás hegyére-hátára épült lakóépületek sorakoztak rendszertelen sűrűséggel. Néhol orrfacsaró bűz jelezte a csatorna hiányát. Szutykos koldusok kéregettek a járókelőktől, náluk még szutykosabb gyerekek rohangáltak nagy összevisszaságban. Egyszer megtisztult az út, de csak addig, amíg az arra járőröző városőrök elhaladtak a környékről. Egy magasabb épületet már messziről jól ki lehetett venni. A mágustorony, minek tövében ott a könyvtár. (a falubeli fogadós mondta) Már nem figyeltem másra, csak az úticélomra, a toronyra! Közelebb érve láthatóvá vált, hogy az ismeretlen eredetű fekete kövek, amik a falat alkották, itt-ott vészesen kiállnak a társaik közül. Az épületet mágia tartja egyben, különben már régen nagyot koppant volna valaki fején pár komor kő. Szerencsére az az ezüst, amit adtam a fogadósnak helytálló információhoz juttatott, mert a könyvtár valóban ott volt a két toronyba vezető bejárat egyikeként.
Odabent homály, és hűvösebb levegő fogadott, na meg egy szürkehályoggal ékített öregember. Megmaradt ősz hajszálait hátrafelé igazítva viselte, mintha reggelente mindig szélcsatornába nézne a tükör helyett. Seszínű ruhája küllemét jellegtelenné tette. Éppen egy könyvet tett vissza egy magasabb polcra, így a felkarján jól láthatóvá vált aszott bőre. Szűkszavű üdvözlés után elárultam neki jövetelem célját. Ezután egy hátsó részben lévő ajtóhoz invitált, ahol elővett egy kékesen vibráló máguskulcsot.
V1: Vallud, a druida. (Békeidők Hírmondói)
V2: Makh il Malenaas az élő halott. (Halhatatlan Homokszemek)
V3: Garbash, a nekromanciát űző halálon túli kreatúra. (Sindro Árnyéka)
V6: Tűzfénytáncos, az erdei tündér (Sárkánylovasok)
Pontszám: 9.77
kedvencMarocchiFérfi
Végzetúr tehetség
137 hozzászólás
Profil megtekintése
Re: Az élő halott
8. hozzászólás - 2009.10.23. 18:42:28
Felütöttük a sokadik, elsárgult lapú, porlepte lexikont. Ez a hegymélyi Halhatatlanok Klán névsorát tartalmazta, persze csak azokét, akik rövidke életük során „vitték valamire”. A könyv vastagságából ítélve a Klán nevéhez méltatlanul sokan adták át lelküket a túlvilág urának. Vagy a felsoroltak még mindig élnének? A írásban szereplő nevek, és a hozzájuk tartozó információk abc sorrendben voltak, így az előszó után hamar ráakadtunk az Aawerqux névre. E család a legendás hidegtűrésükkel szerzett rá jogot, hogy ezen oldalak hasábjaira kerüljön. Sok Aawerqux a Bárd Klán hírnevét öregbítette, de egy bizonyos Hhaar nevű épp onnan pártolt át a Halhatatlanok közé, miután „belátta” hogy így nagyobb eséllyel veheti fel a harcot az Ellenséggel szemben. Az Aawerqux előtti „Daam” szó pedig a nemesi származást igyekszik bizonyítani. Hhaar Daam Aawerqux keresztnevét egy a világégés idején hasznosnak vélt, varázslóról elnevezett varázslatról kapta. (Hhaar Burka – a szerk.) Ennyit sikerült kideríteni. Megköszönve a könyvtáros segítségét két ezüstöt nyomtam a markába, majd távoztam. Kint már igencsak sötétedett. Holnap át kell néznem a Hegymélyi Bárd Klánról szóló könyveket, meg talán a medál után is lesz időm kutatni. – gondoltam, de mint már annyiszor, most is másképpen történtek a dolgok. Minden probléma nélkül sikerült szállást találnom a Révedt Lovaghoz címzett fogadóban, és szememet hamar álom nyomta el.
Kék fényben úszó alak materializálódott ismét előttem. Nem derengett, határozottan, ellentmondást nem tűrően jelen volt! És hozzám beszélt.
- Üdvözöllek! – szólt sejtelmes, mély baritonján.
- Ki vagy? – bukott ki belőlem a kérdés.
- Azt hiszem már semmi értelme titkolóznom előtted. A hatalmamban vagy!
- Hogyan?
- Én a worluki halálisten egyik nagyhatalmú főpapja vagyok! – mennydörögte! Az, amit eddig hittél hazugság, tévút, ámítás!
- De hát…
- Elég! – kiáltotta mérgesen, majd gúnyos mosoly terült szét az arcán.
Idegtépő csend következett, miközben láthatólag elmélyülten koncentrált valamire. Én mozdulni sem tudtam. Halványan érzékeltem a tüdőmbe áramló levegőt, és végigmértem fogvatartómat. Magas, vékony alak. Hosszabb szürkésfehér haj, határozott áll, keskeny orr, mell alá érő kecskeszakáll, és sok év tapasztalatát tükröző szem. A kék fény el-eltűnt.
- Rendben. – törte meg az elnyúló csendet.
- Úgy érzem jogod van tudni az igazságot.
- Honnan tudom, hogy igazat beszél? – kérdeztem volna, de csak a szemem gúvadt az erőlködéstől.
- Tudni fogod. – olvasott a gondolataimban –
- Kezdjük Veled, a Te történeteddel! Hhaar Daam Aawerqux vagy, az Aawerquxok egyetlenje, aki a Halhatatlan Klánt választotta még az ellenséggel való ütközet előtt, a hegymorajszámlálás idején! Talán ezért élted meg, hogy néped a felszínre tört, és szembenézett sokatok végzetével. Köztük a sajátoddal is! Igen, az ütközetekben Te is meghaltál, lelkedet én mentettem meg. – nem leplezett mosoly – Én Worlukon éltem, mígnem Istenem egy szládja keresett fel. Garbash feladatot szánt nekem! Tudomására jutott, hogy egy Ghalla nevű világban sok, mi több, rengeteg lélek készül elszakadni gyarló testétől! Engem bízott meg vele, hogy gyűjtsek neki minél többet. Segítségül egy hófehér talizmánt, egy Lélekorzót juttatott a kezembe. Immár Te is ennek a medálnak vagy a rabja! Nem én öltelek meg, de Leah-hoz igyekvő lelkedet sikerült bebörtönöznöm az Istenemtől kapott relikviámba. Nem számítottam azonban rá, hogy neked, mint a Halhatatlanok Klán egy igen magas rangú galetkijének, lesz erőd dacolni a Lélekorzóval. Veszélybe került az ittlétem, és a kilétem is egyszerre, hiszen ha lelkedet nem sikerült volna feltünés nélkül az uralmam alá hajtani, könnyen pórul járhattam volna. Így viszont gyűjteményem díszlelke leszel ! Nem kis kockázatot vállaltam, amikor kölcsönadtam a testemet. Emléktörésekkel- módosításokkal , és megannyi illúzió felhasználásával elhitettem Veled, hogy Te vagy Garbash egyik lélekdarabja, így előfordult, hogy amit Te a saját magad által kreált illúziódnak hittél, valójában a valóság volt. Mindig ott voltam veled! Lassan kezdtél rájönni, hogy valami nincsen rendben. Én ezen a ponton ismét veszélybe kerültem. Álmokat kezdtem mutatni neked. Ez már a végső fázis volt. egyre erősödtem, Te pedig egyre inkább gyengültél. Hiteles álmokat adtam, melyek a valóság darabkáit mutatták, mert a legjobban így tudtam elterelni a figyelmedet. Ezalatt szép lassan behálóztalak. Értelmedet, és érzékeidet ha felébredtünk közös álmunkból, nem tudom elvenni, tehát érezni, látni fogsz, de a test felett már nem lesz semmi hatalmad. A medál az új otthonod. Nem leszel egyedül.
A következő, amit láttam, az az volt, hogy a Garbash pap elköszön a Révedt Lovaghoz fogadósától. Halványan, kissé alulnézetből érzékeltem mindent. A fák illatát, a madarak énekét, a szél zúgását, Laxius, és Rajid közeledtét. Prince, és Orophin-nal való találkozásnak is tanúja voltam a kis faluban, majd annak, hogy a Nehuv néven bemutatkozó „gazdám” megkíméli egy utazó életét, aki rátámadt, majd ezt mondja neki:
…de ne feledd, amikor a múlás mindent háttérbe szorító érzése hatalmába kerít, amikor a rothadás szaga terjeng őrülten irritálva orrodat, amikor csontzeneként hallod a feléd tartó léptek dübbenését, amikor feltűnik előtted (túl közel már...) az oszló üreges szemű fej, akkor ne mondd Vándor, hogy nem figyelmeztettelek előre...
V1: Vallud, a druida. (Békeidők Hírmondói)
V2: Makh il Malenaas az élő halott. (Halhatatlan Homokszemek)
V3: Garbash, a nekromanciát űző halálon túli kreatúra. (Sindro Árnyéka)
V6: Tűzfénytáncos, az erdei tündér (Sárkánylovasok)
Pontszám: 9.80
kedvencMarocchiFérfi
Végzetúr tehetség
137 hozzászólás
Profil megtekintése
Re: Az élő halott
9. hozzászólás - 2014.01.21. 11:40:33
DEUS EX MACHINA


Véletlen egybeesés csupán, vagy Isteni közbeavatkozás? Nem lehet tudni, de a fentiek után Nehuvnak nem maradt sok ideje élvezni a galetki létet. A worluki halálisten hű szolgája elűzetésre került e kényelmes testből! Történt ugyanis, hogy míg azzal volt elfoglalva, hogy teljesen birtokba vegye áhitata tárgyát Erdauin pantheonja megváltozott. Mindenki számára ismeretlen okból (vagy okokból) kifolyólag Leah eltávozott e világból! Ez pedig olyan eseménylavinát indított útjára, mely beborítva Ghallát igen sok helyre, és vastagon elért.
Egy ilyen lavinadarabka volt az is, amikor a haláltrónért való küzdelem részeként egy távoli létsíkról az ottani hasonló pozíciót betöltő Istenség áldozott az erőiből, s ideküldte picinyke hányadát. Hátha van már bekebelezhető negatív energia, mely természetesen eszköz a hatalom kiterjesztésére! Sötét entitások kutatták ill. kutatják még most is e világot kémkedve uruknak. Megfelelő parancs esetén pedig akár más tevékenységet is végeznek.
Véletlen egybeesés csupán, vagy Isteni közbeavatkozás? Nem lehet tudni, de egy igen nagy hatalmú ilyen entitás (mely Séme világából érkezett) érzékelte a worluki fekete főpap jelenlétét, és egy különös csatában elűzte a lelkét, ami most a manafonatban bolyong céltalanul. Ezzel egyidőben ismét előtérbe kerültem, én Hhaar Daam Aawerqux, a Halhatatlanok Klánjának galetkije! Le nem írható, el nem mondható az az érzés, mely elárasztott a szabadulásomkor! Földindító megkönnyebbülés, és határtalan düh fortyogott bennem talán leginkább. Érthető okból nem akartam Garbash seregét gyarapítani. Az engem felszabadító entitásnak is köszönhetően Sindro halálúrnőt (a Sémei Istennőt) igyekeztem a Leah által üresen hagyott birodalom élére segíteni! Persze eleinte az egészet a lehető legnagyobb titokban kell tartanom, és erős, befolyásos társakkal kell körülvenni magamat!
Itt jött képbe az Illuminati Lovagjai szövetség, melynek tagjai külön-külön is hatalmasak, és maradéktalanul megfelelnek az általam kitervelt követelményeknek!
Az érintett bosszantása céljából, és mert úgysem ismerik Ghallán e nevet, így mutatkoztam be eztán mindenkinek: Garbash

Vajon véletlen volt e névválasztás, vagy Isteni közbeavatkozás ihlette?


Folyt. köv.
V1: Vallud, a druida. (Békeidők Hírmondói)
V2: Makh il Malenaas az élő halott. (Halhatatlan Homokszemek)
V3: Garbash, a nekromanciát űző halálon túli kreatúra. (Sindro Árnyéka)
V6: Tűzfénytáncos, az erdei tündér (Sárkánylovasok)
Pontszám: 9.31
kedvencMarocchiFérfi
Végzetúr tehetség
137 hozzászólás
Profil megtekintése
Re: Az élő halott
10. hozzászólás - 2014.04.01. 22:33:42
E hozzászólást követő "Sárkányölők" c. novellával (melyet három részre bontottam) szeretnék búcsúzni, (és köszönetet mondani) az Illuminati Lovagjai szövetségnek, melyben én (Garbash) kellemesen, és jó hangulatban töltöttem 2010 óta az időmet. A történetet azért ide írom, mert tulajdonképp szerves része (folytatása) az eddig itt leírtaknak.
Mára már "G" egy olyan karakter lett, aki csak olykor cselekszik Erdauin világán, legalábbis a végzetúr játék keretein belül. Az én fejemben azért elég aktív marad, s folyton folyvást járja e vidéket kisebb nagyobb terveit valósítva meg. Ez kevés egy aktív topszövetséghez. Szép emlékeket őrizve ezért inkább váltottam, de a szívemben helyet szorítottam Nektek!
Remélem e történet olvasása elnyeri a tetszéseteket!

Íme:
A hozzászólást Marocchi módosította 2014.04.01. 22:55:44-kor
V1: Vallud, a druida. (Békeidők Hírmondói)
V2: Makh il Malenaas az élő halott. (Halhatatlan Homokszemek)
V3: Garbash, a nekromanciát űző halálon túli kreatúra. (Sindro Árnyéka)
V6: Tűzfénytáncos, az erdei tündér (Sárkánylovasok)
Pontszám: 8.43
kedvencMarocchiFérfi
Végzetúr tehetség
137 hozzászólás
Profil megtekintése
Re: Az élő halott
11. hozzászólás - 2014.04.01. 22:53:40
SÁRKÁNYÖLŐK


/1 A Tudás Hatalom



A sárkányok az egyik legősibb faj mióta világ a világ! Korokon átívelő históriája nem csak túlélésről szól. Uralkodásról, ősi mágiáról, rendkívüli intelligenciáról, erőről, sebezhetetlenségről árulkodnak a róluk íródott, máig fennmaradó történetek.
A sárkánykutatók több alfajt is regisztráltak. Ezek elég sokrétűek, és persze jópár dologban különböznek is egymástól. Színben, méretben, egyéb külső jegyekben, agresszivitás tekintetében, mágiahasználatban, gondolkodásmódban stb. Ami minden egyedben biztosan közös, az a mérhetetlen kincs utáni vágy. Szenvedély.
Az aranysárkányok fajtájukon belül is mély tiszteletet harcoltak már ki maguknak. Fizikai erejük az egyik legnagyobb, de főként az intelligenciájukkal, és az Ősi Mágia magas fokú használatával tűnnek ki még a sárkányok közül is. E konkrét példány, akivel szeretett szövetségem tagjai most szembe kerülnek, a Natladnáhk névre hallgat, na de ne menjünk ennyire előre.

Pirosra is festett kék paletta. A lassan erőre kapó sugarak komor kőfalakon kúsznak egyre feljebb, és feljebb. Sárgába hajló fény melengeti a testet, lelket, s világot mutat a szemeknek, melyek most az Illuminati Lovagjai vérvörös címerét vizslathatják.
Egy gondterhelt, szigorú szempár szűkül össze méginkább a fokozott koncentráció végett. A hírforrás nem örvendeztette meg. A reményt pedig eddig több dolog táplálta, mint friss oxigén az épp születendő gyertyalángot. A rendelkezésre álló információk ugyanis felhízlalták a bizakodást annyira, hogy páran már szinte a markukban érezték a kincseket. A hegyek gyümölcseit. Zafírok, rubintok, gyémántok, smaragdok, és megannyi csillogó-villogó ritkaság, mik csak arra várnak, hogy az Illuminati Lovagja rátegyék a küzdelmektől megkérgesedett kezüket.
Persze én is közéjük tartozom, még úgy is, hogy titokban a szívem mélyén elsődlegesen Sindro Halálúrnőt szolgálom. Hű követőim nekem is vannak. Az egyik ilyen a nekropoidom, aki természeténél fogva sok negatív energiát tud számomra tárolni, afféle hordozható manaforrásként működve. Cikázó tánca közben szokta átadni nekem az erejét, éppen ezért Fekete Vértáncos néven ismerik akik már látták, és túlélték e hétköznapi, végzeturak számára megrázó eseményt. Ezen lelkek száma nagyjából a szövetségi társaimra korlátozódik.
Ha már az Illuminati tagjairól van szó, érdemes tudni róluk ezt-azt. Először is valamennyire igaz, hogy befolyásos, nagy hatalmú galetkik, kik nem ijednek meg a saját árnyékuktól. Ideérkezésemkor meg is lepődtem, mily nagy hatalomra lehet szert tenni halálmágia nélkül. Sokat tanultam!
Ami az egyéneket illeti mindenképp elsőként említeném Dzskar El Khebir mestert akinek oly erőtől duzzadó, határozott volt már a megjelenése is, hogy a tudattalan csontvázaim félbehagyták cselekedetüket egy pillanatra ha érzékelték Dzskar jelenlétét. Pedig jól "tudták" hogy ezt akár parancsmegtagadásnak is vehetem, amiért azonnali porlasztás jár. Tán mégsem voltak teljesen "tudattalanok"... Hiába, még nekem is van mit tanulnom a nekromancia terén (is). Múlt időbe írok ezekről, mert a korábbi vezérünk már nincs közöttünk. Nem, nem halt meg. Ha így lett volna, ma akkor is élne, mert új testet adva, önálló akarattal felruházva visszahívtam volna a lelkét. Ám nem erről van szó. Bizalmas információim szerint olyan kiterjedt kémhálózatot működtet a mai napig is, hogy egyszerűen e mellett semmi másra nincsen ideje.
Daltan d'Ynyy. Ő, ki Dzskar örökébe lépett, és azt hiszem ezzel mindent elmondtam ami a képességeit illeti. A későbbiekben pedig beszéljenek róla az általam megírt tettek.
Felettébb érdekes még a hölgyek dominanciája. Xilva a megfoghatatlanság bajnoka, az egzotikus nevű Teresa Mendoza, a társaságot összefogó Mola, és persze Thalia, kinek rejtelmeit igazán még mi sem ismerjük. E kemény hölgymag nélkül nem tartana ily előkelő helyen a hatalom ranglistáján a társaság.
E maghoz szorosan hozzátartoznak még az erős láncszemek, melyek teljessé teszik e sokra hivatott szövetséget!
Oly egységbe szerveződtünk, mely bírja azon jellegzetességeket, tulajdonságokat, amik lehetővé teszik az igazán nagy feladatok végrehajtását is, amiket csak rendkívüli végzeturak, és azok is csak összehangoltan képesek végrehajtani.
Egy ilyen nagy (vagy inkább óriási) feladat előtt állunk épp most. A korábban említett információk arról szóltak, hogy egy különösen erős, különösen aktív sárkány hamarosan elhagyja otthonát új, értékes kincseket keresve. Az időt pedig, amíg távol van kihasználhatnánk az eddig összegyűjtött drágaságok magunkhoz vételére! Az így megszerzett vagyonnal biztosítani lehetne a jövőbeli nagyszabású terveket! A legmagasabb szintű Ghallai jelenlétet.
Ezen a ponton jött azonban a rossz hír, és reakcióként az összeszűkülő, gondterhelt szempár, melynek tulajdonosa Daltan d'Ynyy!
- Garbash! Vidd már innen a táncosodat, úgyis megtudsz mindent a gyűlésen. - szólt rám imígyen Daltan
Hát igen, Fekete Vértáncos a nekropoidom azon túl, hogy értékes mennyiségű manát tárol nekem, még a kémkedés tudományában is kiemelkedik. Most mégis észrevették ezirányú tevékenységét. Állandó kapcsolatban vagyok e szolgámmal, így rögtön utasítani tudtam, hogy térjen vissza hozzám.
Felemelő látvány volt a gyűlésen együtt látni a társaimat. Én Asfaloth-val érkeztem aki igazi művész-lélek. Egy ismeretlen nekromanta hívta őt életre ismeretlen célból. Annak idején a hangszerével együtt temették el, és később ugyanazzal a hangszerrel a csontujjai közt kelt ki a sírjából. Megszabadítva Őt az ismeretlen halálmágus hatalmától önálló akarathoz segítettem. Barátok lettünk. A művész lelkületű csontváz (tán míg hús tapadt a csontjaira bárdként tengette napjait) és Én, a negatív energia tudora.
Egy lenge fuvallat árulkodott csak arról, hogy valaki elsuhant mellettem. Az illető lassított, és így már láttam, hogy a fekete bőrű, fehér hajú Thalia volt az aki egy drowra jellemző módon nesztelenül oson, és ha kell osztogatja mérgezett pengéivel a halált. Taspi, és Kondor közé ül le akik mindketten szikár harcosok, de mégkitűnőbben bánnak a szavakkal. Mágikus szavakkal, melyeket gyilkos varázslatokká formázhatnak, ha úgy tartja kedvük.
Miután mindenki elfoglalta a helyét egy faragásokkal díszített pulpituson megjelent három galetki. Egy sudárabb, és két robosztusabb alak. Az egyik végzetúr maga Daltan volt. Seszínű köpenyébe burkolódzott, ami alól csak egy éles tüskékkel ékített csizma kandikált ki. A hölgy (Mola) hátul összefogva hordta világosbarna, hosszú haját. Öltözéke a barna, és a vörös különböző árnyalatait váltakoztatta. Oldalán egy rúnákkal tarkított hüvelyben görbe penge pihent. A harmadik galetki (Nefilim) kék, lovagi címerrel ellátott ingben, trollbőrből készült nadrágban, és éjfekete köpenyben, egyenes tartással, határozottan lépett elő, s kezdett el beszélni:
- Sziasztok drága barátaim! Mint tudjátok egy igen nagy kihívás előtt állunk, ráadásul a korábban kigondolt tervet teljesen felborította két friss hír, amiket Dzskar bajtársunk osztott meg velünk. Egyébként a volt vezérünk szervezetéhez nemrég csatlakozott Eroot ibn Shienkai is, szövetségünk alapítója! - Hatalmas éljenzés következett, hisz Shienkai-t már régen a szívükbe zárták az itt jelenlévők, és az eddig kérdéses sorsa most végleg a jó útra terelődött!
Pár perc elteltével elült a hangzavar, és Mola ragadta magához a szót.
- Térjünk vissza a sárkányra. A két nem túl kellemes hír, amiről Nef az imént említést tett az az, hogy a kérdéses bestia az aranysárkányok azon fajtájából való, amely a legmagasabb szinten űzi az ősi sárkánymágiát...
- És az miért baj? Úgysem lesz ott. - vetette közbe Nightcrawler, aki már minden bizonnyal beleélte magát a gondtalan kincsszerzés lehetőségébe.
- Azért Crawler, - terelte vissza magára a figyelmet Mola - mert az efféle mágia valószínűleg a legnagyobb része a mai napig ismeretlen a számunkra, amit viszont tudunk róla, az már elég ahhoz, hogy ne menjünk oda botor módon amikor nincs ott a sárkány. Ha ugyanis nincs ott, akkor az ősi sárkánymágia segítségével állít védelmet a tulajdona főlé, ez pedig még nekünk is átjátszhatatlan. A minimum az lenne, (bár ez csak az egyik verzió) hogy bekerülnénk egy olyan sztázistérbe ahol másként telik az idő. Ami akkor számunkra 1 perc, az a sárkánynak mondjuk 1 hét! Mindenki el tudja képzelni, hogy mi történne, ha a sárkány visszatérve útjáról ott találna minket ebben a sztázistérben ugye? Na ezt nem szeretnénk. Így akkor megyünk, amikor az őshüllő ott lesz.
- Hosszúra nyúló másodpercekig csend lett. Ezt meg kell emészteni. Végül Daltan előrelépve felvette a hang fonalát.
- A másik hír is rossz, de erre építjük az új tervet. A sárkány neve Natladnáhk, és közeli rokonságban van azzal, akit mi ma Landragórként ismerünk.
Hogy erre a nem túl biztató hírre hogyan lehet tervet építeni? A rossz hír is információ, tudás! Ami pedig megfelelően kezelve hatalmat jelenthet. Ezt mi tudjuk jól. Landragórról pedig van ezen kívül is olyan információ a birtokunkban, amit fel lehet használni.
Kevesen tudják csak, hogy Landragór eredeti neve Naldzevagargór, aki réges rég, még a Nagy Ghallai Világégés előtt egy furmányos ember varázsló áldozatául esett, és lelke bebörtönöztetett egy humanoid testbe. (egyes kutatások szerint egy alakválóéba) Ekkor Nal' D Argór-ként élte mindennapjait, de persze igen nagyszabású terveket dédelgetve. A szövetség állhatatos kutatómunkájának köszönhetően a birtokunkba jutott egy elsárgult lapú pergamen, minek eredetét mágiával ellenőriztük, majd miután bizonyosságot nyert hitelessége, közzé is tettük a szövetség berkein belül, bár már páran talán elfeledtétek. Íme itt a szöveg mely szerepel az ősrégi papiroson:


"8472. Bejegyzés a Fekete Varázsnaplóba


Nem is oly rég még pikkelyes vadászként, erőteljes szárnycsapásokkal szeltem a levegőt. Testben, s lélekben egyaránt sárkány voltam, méghozzá a leggonoszabb, legkegyetlenebb fajtából. Rühellem más faj képviselőit, de főleg az emberkorcsokat. Felsőbbrendűségi hitben, határtalan gőgben élik le hitvány, szánalmasan rövid életüket, melyben felháborító módon a mi évezredes kincseinkre is igényt tartanak. Elvakult gyűlöletem egyszer a vesztemet okozta. Alábecsültem egy különösen nagy hatalmú példányt. Lelkemet elragadta a sárkánytestből miközben elhanyagolt mágikus védelem mellett a barlangom mélyén a legdédelgetettebb álmaimba voltam merülve. A varázsfonat, melybe így kerültem kevés lehetőséget kínált a túlélésre. Hamar új testre kellett találjak, ellenkező esetben az őrületbe, vagy akár a halál birodalmába kergetett volna az efféle lét! Egy nőstény humanoid teste végül be tudta fogadni azt a tömérdek esszenciát, mellyel így rendelkeztem. A bosszú éltet, és a nekromancia biztosítja, hogy a halálom után is "éljek" A bosszúm tehát örök. Ahogy megismerem Őket, utálatom úgy duzzad a mérhetetlenül gőgös emberfaj iránt, de tanultam a hibámból. Nevemet (melyet a primitív embernyelv amúgy sem képes tökéletesen kiejteni) soha nem árulom el, hisz az a megfelelő tudás birtokában hatalmat jelenthet felettem! Nal d' Argórként ismer e világ. Ígérem, e nevet az emberkorcsok gyorsan megtanulják majd gyűlölni, és félni is egyszerre!

Naldzevagargór


Íródott: VE (világvége előtt) 1208 hónappal


Nal d' Argór, a nekromanta. Fekete Vér Egyháza!"


És Daltan e felolvasás után folytatta.
- Naldzevagargór tehát ki nem állhatja az embereket. Natladnáhk pedig e tekintetben ugyanezt a nézetet vallja, és ez lehet a gyenge pontja!
Erős, élethű illúziót bevetve eltereljük a figyelmét, és célzott támadásokkal elpusztítjuk, vagy megfutamítjuk Őt.
Mindenki frissítse fel ismereteit a sárkány anatómiáját illetően. Ami biztos, hogy a végtag hajlatainál, és a nyak bizonyos részein puhábbak a pikkelyei. Ezen kívül a szemét is érdemes intenzíven támadni, csak arra figyeljetek, hogy ez esetben csak rövid ideig legyetek vele szemben, mert a sárkánytűz ha telibe kap valakit, akkor azt a legerősebb tűztől védő varázs sem menti meg attól, hogy Leah árnyékbirodalmába kerüljön! (itt próbáltam leplezni az arcomra kiülő mosolyt, de nem tudom mennyire sikerült)
Két tűzlehelet között el kell telni egy kis regeneráló időnek, amíg a sárkány újra okádhat, ezt az időt kell kihasználni a támadásra. Értesüléseink szerint másfél-két perc szünet várható ilyenkor.
A támadásokból Czaki, Corvin, Khaosz, Jack Sparrow, Pumur, és Lycosa nem veszi ki majd a részét. Az Ő dolguk lesz az illúziók létrehozása, kezelkése, és fenntartása! Nagyon fontos az élethűség, ezért készüljetek fel előre a feladatra! Ha jól tudom Garbashnak vannak friss, még bomlásnak sem indult hullái. Égessétek el őket, és jegyezzétek meg a látványt, az égő hús illatát, és fűszerezzétek a képet egy kis pánikkal.
Háromszor látjátok még meg a napot mielőtt útrakelünk. Töltsétek ezt az időt a felkészüléssel, és a pihenéssel, mert a negyedik napon, mikor pirkad elindulunk életünk eddigi legveszedelmesebb küldetésére! Hiszem, hogy erősebben térünk majd onnan vissza, mint ahogy innen elindulunk.
Gondolatban én hozzátettem (és talán Daltan is) hogy visszatéréskor remélhetőleg nem csak erősebbek leszünk, hanem létszámban sem csappanunk meg...
V1: Vallud, a druida. (Békeidők Hírmondói)
V2: Makh il Malenaas az élő halott. (Halhatatlan Homokszemek)
V3: Garbash, a nekromanciát űző halálon túli kreatúra. (Sindro Árnyéka)
V6: Tűzfénytáncos, az erdei tündér (Sárkánylovasok)
Pontszám: 9.37
kedvencMarocchiFérfi
Végzetúr tehetség
137 hozzászólás
Profil megtekintése
Re: Az élő halott
12. hozzászólás - 2014.05.15. 14:12:50
SÁRKÁNYÖLŐK


/2 A Hódítás Útja


Estébe nyúló délután volt. A nagy kaland előtti napon igyekeztünk megbeszélni a lehető legtöbb dolgot, megválaszolni minden felmerülő kérdést, pedig tudtuk, hogy lesznek olyan helyzetek, amikre egyszerűen nem számíthatunk. Nem készülhetünk fel ezekre.
Induláskor a vörös karcolatú égbolt nyitotta ránk bágyadt szemét, méghozzá szürkésfehér felhő-szemöldökével lassan mozdulva, együtt kacsintgatva. A tüzelő tekintet élesen láthatta, amint egy végsőkig elszánt csapat a vértjükön megtörő fényben úszva, higgadt hevességgel a szemükben kelnek útra, hogy egy ősi faj egy igen erős példányát legyőzzék, s elorozzák évszázados kincseit. Ha lett volna füle a hajnalnak, akkor bizonyosan csettintett volna gondolatban a nem létező ujjaival, hisz hallható volt e pár nap alatt sebtében fabrikált kis sárkány-ének, amit a művészlelkű Asfaloth kedvcsinálónak hozott össze, s mandolinjával aláfestő dallammal kísérte amint RegElek Mandalay, és Sulu a hangszálait próbálgatta.


Vár Ránk


Vár Ránk a hosszú út, terhes
Vár Ránk a pusztaság, fenyves
Vár Ránk a hegyvonulat, magas
Vár Ránk a vacogás, havas!

Vár Ránk a mélység, a föld alatt
Vár Ránk a rejtett út, törj falat
Vár Ránk az ősi varázs, csapda
Vár Ránk a feladat, rajta!

Vár Ránk a sárkány, veszélyes
Vár Ránk a lángja, terebélyes
Vár Ránk a karma, hatalmas
Vár Ránk a mágiája, alantas!

Vár Ránk mérgesen négy fej
Vár Ránk keményen sok pikkely
Vár Ránk a súlyos farok
Vár Ránk élesen több tucat fog!

Vár Ránk az éberség, Ő most
Vár Ránk a lelemény, okos
Vár Ránk az erő, fittség
Vár Ránk a dicsőség, hírnév!




Az utolsó versszakot torkaszakadtából ordították az önkéntes előadók. A harmadik-negyedik ilyen eléneklés után már az egész csapat lelkesen (és hamisan) csatlakozott a kórushoz.
Csak amikor már jobban eltávolodtunk otthonunktól, csak akkor szólt ránk Daltan, hogy most már halknak kell lennünk. Elővigyázatosnak.
Baráti csipkelődések tarkították a menetelést. Ilyen volt például egy Szotyi nevű cimborám csínytevése, akit a külseje, (alacsony, szakállas) és a habitusa miatt sokszor csak "Szakállas Trükk"-nek szoktunk hívni. Az illúzióért felelősöket folyton azzal húzta, hogy Ők csupán az "Illúzió Lovagjai" mivel igazából Ők részt sem vesznek a harcban. Maguk is csak illúziók, nem is kell velük törődni, nem is léteznek. Ők a nagy "Semmi"!
Egyszer Pumurtól kapott egy nagy taslit, minek következtében a kocsonyás állagú, frissen levadászott, orglingból készült, még enyhén véres húsdarab megakadt a torkán, és csak a Pumur által kivitelezett hátbataszajtás segítette a Szakállas Trükköt újból levegőhöz. Miután normalizálódott mindenkinek az oxigén tüdőbe való ki-be járkálása Pumur megkérdezte, hogy e tasli után is illúziónak gondolja-e Őt Szotyi? A kérdezettnek az eset ellenére is volt annyi lélekjelenléte, hogy így feleljen:
- Végül is a húst lenyeltem, meg nem fulladtam, olyan, mintha SEMMIT sem csináltál volna!
Szavai címzettjétől már mondat közben pár óvatos lépéssel távolodott, és ezt igen jól tette, mert egy minimum negyedórás kergetőzés következett.
Ilyen, és ehhez hasonló incidensek kísértek rögös utunkon, mígnem a magas-havas tájegységet elhagyva, az ellátást folytonos vadászattal biztosítva elérkeztünk célállomásunk közelébe.
A vérfarkasok által szeretve gyűlölt sápadt korong fényessé tette az éjszakát. A talajt borító hóréteg fehérlése pedig még fokozta a világosságot. Pepor, és Mort őrködése idején is riadóztatva lett a tábor, de csak az egyik hordozott magával valós veszélyt. A denevérraj kialvatlan szemeket, Natladnáhk röpte pedig élénk ijedtséget eredményezett. A kb. 40 méter szárnyfesztávolságú hüllő vagy nem vette észre a táborunkat, vagy nem tulajdonított neki jelentőséget. Sebesen haladt otthona felé, ami innen számára már csak pár szárnycsapás. Mola vette észre a legvalószínűbb okot. Miért is sietett úgy hazafelé a sárkány? Egy nagy seb éktelenkedett a hasán! A kincsszerző útja során ha szerencsénk van akár súlyos sérüléseket is szerezhetett, ráadásul az értékes, és nem túl könnyű zsákmányát hosszú-hosszú kilométereken át cipelte. Ezzel is gyengítve magát.
Kiment az álom a tagjainkból. Nefilim utasítására szedelőzködni kezdtünk, hogy minél lestrapáltabb állapotában ronthassunk rá a bestiára. Indulás előtt Daltan mindenkinek adott egy kis tégelyben valamiféle kenőcsöt, amiről persze kiderült, hogy véd a tűztől! Be lehet vele kenni magunkat, és a felszerelésünket is, így küzdve a sárkányláng elemésztő ereje ellen. Teljes biztonságot nyilván nem nyújt a dolog, de adott esetben akár életet is menthet.
Legtöbben nem csak a tárgyaikat mázolták össze a színtelen-szagtalan krémféleséggel, hanem a ruha alól kilátszó bőrüket, és a hajukat is.
- Kenj magadra valamit, mert egyébként egy akkora "Semmi" vagy hogy nem is látszol! - szólt Répa, de az "Illúzió Lovagjai" a többiektől is kaptak bőven hasonlókat.
A holdfény ragyogásában sietve megmásztunk egy dombot, és láthatóvá vált a pár száz méterre lévő barlangbejárat. A hegy, amibe a vájat fúródott magasnak tűnt, mintha egészen a csillagokig akarna nyújtózni. Csak az Istenek tudhatják, miféle tárnákat rejt e kolosszális gyomor. Dzskar el Khebirnek hála mi viszonylag pontos útvonaltervvel rendelkeztünk.
Behatolás előtt tűztaszító aurát varázsoltunk magunkra ill. egymásra. Aki ehhez igazán ért az került előtérbe. Én is ilyen vagyok, hisz gyakran látom el a hulláimat efféle védelemmel, mert egyébként a tűz igen hatásos módszer lenne az elpusztításukra. A műveletben rajtam kívül még Mola, Mendoza, Taspi, Lord IK, Zsix, és Promi segédkezett.
Daltan, Xilva, Nefilim, és Gleil mentek be elsőként, méghozzá azért, mert Daltan birtokába volt egy másik létsíkról (szerintem Séméről) származó ritka előfordulású varázskő, a "Sárkányszem" E tény nagyban növelte a sikerre az esélyeinket, hisz e szem formájú rubindarab érzékelni képes a sárkánymágiát, sőt, annak még az ősi mivoltát is. A hozzáértő mágus pedig extrém esetben még uralni is tudja azt. Na ettől ma Ghallán mindenki olyan távol áll, mint egy ogár csecsemő a rúnamágia magasiskolájától. Arra azért jó volt így is a "Sárkányszem", hogy tudjuk mikor, hol várhatjuk az ismeretlen csapdát, vagy más varázst.
Xilva jeleskedett a tárgymágiában/ékszermágiában Gleil pedig a sárkányokról volt közülünk a leginkább informált, hiszen a felmenői közt elfek is előfordultak, az elf pedig a sárkányokhoz hasonlóan ősi faj. Ők ketten igyekeztek kezelni a rubint.
Mielőtt elnyelt volna minket a hegy sötétje előkerültek a fáklyák amik aztán elűzvén a fénytelenséget lángot vetettek a sejtelmes járatba.
Nem kellett sokat koptatni a csizmát. Xilva máris feltett kézzel jelezte hogy sárkánymágiát érzékel. Ez esetben Gleil-lel karöltve még azt is meg tudták mondani, hogy valamilyen felderítő-életérzékelő mágiáról van szó. Dzskar kémei jelentése szerint itt fúrhatunk oldalirányba egy másik utat, mert kb. 10-15 méter után egy másik járathoz érünk, ahol folytathatjuk utunkat. Így elkerülhetjük az érzékelő varázst. Nem baj az, ha nem tud rólunk.
Istencsapása nevű társunk (nem tudom miért viseli e nevet, de mi húzzuk Őt rendesen, hogy biztos a kinézete végett) Korialstrasz, no meg egy kis mágia segedelmével hamar elvégezték a fúrómunkát, így kisvártatva már az új helyen lépkedtünk.
Párszor még átment a csapat vakondba (Volt, hogy 50-60 métert is mentünk oldalirányba.) Amikor már mindenki elég elcsigázottnak érezte magát, akkor Cibaki, a szövetség élére saját magát önhatalmúlag kinevező főszakács elővett a hátizsákjából jópár darab kisebb, enyhén sózott, fűszeres sült húst. Ettünk belőle, és olyan pezsgő energia sugárzott fel bennünk, ami elmulasztotta az összes fáradtságunkat. Fitté, kipihenté tett! E különleges étek sajátja, hogy segítségével a galetki szervezet képes akár 60 óráig mindenfajta pihenés nélkül teljesértékűen ébernek lenni. Az idő lejártával viszont ránkszakad ami addig nem tudott megkörnyékezni, és gyakorlatilag semmit sem fogunk tudni csinálni, még az álom is valószínűleg eluralkodik rajtunk.
Éhesek voltunk. Falás közben senki sem figyelt másra. Talán épp ezért választotta Istennőm ezt az időpontot, hogy üzenjen nekem. Az eltitkolt varjú formájú medálom jeges hideget kezdett árasztani magából, s mikor erre evés közben felfigyeltem már búgott is a fejemben a rövidke, de annál fontosabb információ:
"Natladnáhk mágiája akaratlanul is életre hívja az eddig felhalmozott kincsek közül azokat amelyek varázshatalommal bírnak. Azt senki sem tudja mivel jár ez, de a káosz garantált! Egy fekete kőre szeretném, ha igényt tartanál! Szerezd meg! Ha eljő az idő tudni fogod hol keresd."
Pici fejtörés után megosztottam Daltanal ezt az ismeretemet, persze gondosan kihagytam belőle Sindro Halálúrnőt mást jelölve meg forrásként. A fekete kőről így legalább már mindenki tudott, és rajtam kívül senki sem akarta magának e számukra irtózattal fertőzött tárgyat.
A "Sárkányszem" rengeteget segített. Az ősi mágia által vezérelt csapdák java részét elkerültük pusztán azzal, hogy előre meg tudtuk állapítani a létezésüket. Volt persze olyan is amikor bele kellett sétálni mazohista mód az elkerülhetetlenbe, de legalább számítottunk valami minket érő ártó szándékra. Ezeket az eseteket kisebb-nagyobb sérülésekkel megúsztuk. A gyógyító varázs aztán megtette hatását. Egyetlen egyszer kerültünk igazán nehéz helyzetbe. Ekkor a csapda nem az arra járók testi épségét veszélyeztette, hanem a pszichéjüket ostromolta meg, s az első sorban haladók szembefordultak velünk, a társaikkal!
Daltan, Xilva, Nefilim, és Gleil is pengét rántva rohamoztak. Szemük furcsa tűzben égett. Nem voltak önmaguk. Szerencsére a varázs , mely tévelygésre csábította őket nem rendelkezett a megszállottak manája felett. Őrült tánc vette kezdetét, hiszen a számbeli fölényünket kihasználva legyűrhettük volna négyüket, de kárt nem akartunk okozni nekik. Nem fértünk hozzájuk mindnyájan, de aki oda került, az kapott a többiektől támogatásként gyorsítóvarázsokat. Sokáig tartott, de működött a kifárasztó taktika. Mikor a négyesen eluralkodott az izomfáradtság nagyjából el is távozott tőlük a rosszindulatú átok. Az akaratuk újfent a birtokukba került, s egy ritka, regenerálást gyorsító-előidéző kb. húszperces transz után folytatni tudtuk utunkat.
Közel voltunk a célhoz! A sárkányfészek egy több száz méteres kürtő a felhőket csiklandozó hegy tetején. A kürtő alja egy óriási kiterjedésű, nagyjából kör alakú hely. Ide több kisebb-nagyobb járat fut be, és itt tornyosodott az a temérdek mennyiségű kincs is, amiért a lábunkra húztuk az utazócsizmánkat. 150-200 lépésnyire voltunk az egyik említett kisebb járatban az oly sok végzetúr számára halált jelentő kürtőtől, ráadásul egy varázscsapda is volt előttünk. Na meg a sárkány...
V1: Vallud, a druida. (Békeidők Hírmondói)
V2: Makh il Malenaas az élő halott. (Halhatatlan Homokszemek)
V3: Garbash, a nekromanciát űző halálon túli kreatúra. (Sindro Árnyéka)
V6: Tűzfénytáncos, az erdei tündér (Sárkánylovasok)
Pontszám: 8.97
kedvencMarocchiFérfi
Végzetúr tehetség
137 hozzászólás
Profil megtekintése
Re: Az élő halott
13. hozzászólás - 2015.02.19. 07:09:10
SÁRKÁNYÖLŐK

/3 NATLADNÁHK


Egészen pontosan egy életérzékelés, és egy ismeretlen csapda állt előttünk, méghozzá ilyen sorrendben. Ezt az „életérzékelést” nem lehetett „kikerülni” mert ez az összes a kürtőbe befutó járatban jelen volt. Natladnáhk tehát hamarosan tudni fog Rólunk. és akkor még ott lesz az utolsó varázscsapda mielőtt a fenevadat elérnénk, ami ugye nem a mi esélyeinket javítja.
Mindazonáltal nem véletlenül vagyunk mi, Ghalla-szerte az egyik legerősebb, leghatalmasabb társaság! A lehető legjobban igyekeztünk reagálni a helyzetre: vártunk. Kb. másfél-két órát töltöttünk így el, míg a lomha, magammal hozott élőholtjaim utolértek végre, de megérte. Zseniális! Az „életérzékelés” nem fog jelezni a sárkánynak, hiszen nincsen semmi „élet” e idő marcangolta testekben!
Tíz zombi masírozott be a kürtőbe (körülöttem maradt még tíz) Taspi az egyikre egy időzített jégcsóva varázslatot tett, hogy a mágia kisülése után az ott megjelenő dolgokról Natladnáhknak még véletlenül se jusson eszébe, hogy illúziókhoz van szerencséje! Nagy kérdés volt még azonban, hogy mi lesz a holt szolgákkal, amikor belesétálnak az ismeretlen, utolsó csapdába!? A „sárkányszem” félreérthetetlenül jelezte a csapdát, a zombikon mégsem látszott semmi sem. Átjutottak!
Egyszerű utasítást követtek: „jobbra a fal mentén kell haladniuk.” Öt perc elteltével pedig aktiválódik a jégcsóva a kürtő közepe felé. Nem kis kockázattal jár a terv ezen része, mert ha Natladnáhk észreveszi a jövevényeket azon kívül, hogy nyomban elpusztítja őket, éberré válik, hisz tulajdonképp lelepleződünk. Az „életérzékelést” nem zavarja meg a zombihad a jégcsóvával együtt sem, és így a sárkánytűz oda fog érkezni, arra a járatra ahonnan mi támadnánk. Talán még betörhetnénk előtte, de azért ezt el kéne kerülni.
Szerencsére a bestia el volt foglalva sebeinek gyógyításával, és biztosan bízott is a kihelyezett mágiájában is. Mi baj érhetné Őt? Úgy gondolta, hogy semmi.
Volt is alapja ennek. Eltelt az öt perc, de a jégcsóva csak nem érkezett. Mi történhetett? Taspinak érzékelni, nekünk meg látni kellett volna az erős kék fénnyel járó jégcsóvát. Megakadunk mielőtt még igazán elkezdődhetett volna a csata?
Rövid tanácskozás után úgy döntöttünk, hogy megvárjuk amíg a sárkány észleli a zombikat, aztán betörünk. Vállaltam, hogy én megyek előre egyedül. Ezzel két dolgot is nyerhetünk. Megóvok mindenkit az elő lángförgetegtől, és ráadásul Natladnáhk révén válhatok líccsé! Amúgy is terveztem ilyet, bár nem rögtön nyitányként, mert így már nem vehetek részt a küzdelemben a továbbiakban. A líccsé válás egy olyan procedúra, ami minden nekromanta vágya, aki legalábbis nem csak felületesen érintkezik a halálmágiával! Az Istenné válás egy piciny lépcsőfoka, aminek a végeredménye, hogy egy mások (általában az élők) által rettegett, igen erős varázshatalommal bíró halálon túli kreatúra lesz az alanyból! Erősségi fokozatok itt is vannak. Nem minden lícs egyforma. Korántsem. A dolog függ attól, hogy hús-vér korszakában milyen erős volt az illető, és attól, hogy ki, és hogyan ölte meg?! Egy ilyen nemes sárkány pusztító tüze pedig elég jó „ajánlólevél” a lélegzetvétel nélküli lét e formájához!
Néhány tárgyamat elrejtettem a barlangjáratban. A megmaradt tíz zombi kivételével az összes többi szolgámat hátrahagytam. Fekete Vértáncos volt a kivétel. Neki a magával hordozott manájával az illúziókért felelős társaimmal kellett tartania.
Ajkamon a szükséges igékkel, nyakamban az eltitkolt szent szimbólumommal vártam, hogy észrevételre kerüljenek a már előreküldött zombik. Felkészültem az új életre!
A szolgáim „lelkiismeretesen” „haladtak jobbra a fal mentén,” de a jelek szerint Natladnáhk figyelme teljesen másfelé irányult. Egy jó darabig semmi. Végül eltelt egy fertályóra is, mire szemvakító éles-narancs fény tört be a látóterünkbe. Itt az idő!
Átfutottam az „életérzékelésen”. Lelki szemeim előtt láttam, amint a sárkányfejek egyike már fordul is felém. A második csapdán átszaladva két dolog támadt. A sárkány, és a hiányérzetem! Utóbbi keletkezése az utolsó csapdához vezethető vissza, ami nem más volt, mint egy manaszívással (pá pá mana) kombinált mágiatörés! (viszlát tűztől óvó varázs) A zombikon is ugyanez a hatás érvényesült, ezért nem is volt már meg az időzített jégcsóva mikor már aktiválódnia kellett volna. Natladnáhk rücskös hüllőpofáját nem sokáig láttam. Gyűlölködő sárga szeme a tudatomba égett, mielőtt megszabadultam volna a hús-vér lényegülés nyűgeitől. Ezzel eldobtam magamról a felesleges, hátráltató, leginkább a halandókra jellemző dolgokat. Számomra a jövőben nem szükséges a lélegzés, az alvás, a pihenés, a vérkeringés, és a legtöbb fájdalom bizony elkerül, mert ezen életfunkciók nélkül is tökéletesen fogok létezni, s tevékenységet gyakorolni!
Mielőtt e pontra érkeztem majdnem felsült a tervem, mert a tűztől óvó aurát eltörölte az utolsó csapda, s ráadásul mana híján még varázsolni sem tudtam. A társaim felém irányított védőmágiái is elolvadtak az ősi sárkánymágián. Az elporladástól szerencsére azért megóvott a rajtam lévő kenőcs, az elém lépő „hullafal” és az hogy rám csak egyetlen fejen kinyíló szájból jött a forró áldás. A másik három torok az első tíz „lelkiismeretesen” köröző zombihad között landolt, és e három „tűzigazgatás” épp a regeneráló idejét töltötte. Átlényegülésem így végül is tökéletesen sikerült. E istennőtől eredő folyamatnak kell azért egy kis idő, így egy darabig még ami a külsőmet ill. a cselekvőkészségemet illeti egy egyszerű csontvázként funkcionáltam, méghozzá mozdulatlanul feküdve. Innentől már csak a képzeletemre, és/vagy az utána elmondottakra hagyatkozhatok.
Izzadságkeltő, forró levegőn, és gőzölgő sziklán rohant át a csapat. Natladnáhk pikkelyes farokcsapása fogadta őket. Két élen haladó végzeturat telibe kapott a brutális támadás. Mindketten alkalmazták a még az ősöktől örökölt (és máig valamennyire létező) alakváltó képességüket. Guriga mint egy nagy kocsikerék gördülve igyekezett tompítani a becsapódást, Kőarc pedig megkövesített bőrével keménységben vette fel a versenyt a matériával. Zúzódásokkal megúszták a faroksuhintást. Nem teljesen úgy történt minden, ahogyan azt elterveztük. Az illúzióknak már most késő életbe lépniük, és még most is kérdéses vajh milyen erőforrásból kerülnek ide, ha az ősi sárkánymágia elszívta az összes közvetlen manát minden támadótól!?
Őrjítő sebességű táncba kezdett a hűséges nekropoidom, és ezt a korábbi utasításomnak megfelelően az illúziókért felelős lovagok mellett tette. Az így átcsatornázott mana felhasználásával sorra jelentek meg az óriásgyík számára oly irritáló „emberkorcsok”. Natladnáhk gyilkos dühvel rontott rájuk. Ezzel minden eddiginél nagyobb koncentrációra késztetve a sebtiben képzett illuzionistákat. Őrült csapkodására újabb, és újabb illúziókkal kellett reagálni, hogy megfelelően élethű maradjon a történet. Fekete Vértáncos az érzékszervek becsapásához elegendő mágikus támogatást nyújtott. Addig legalábbis biztosan, míg a végzeturak saját manájuk regenerálódása át nem vette lassan e szerepet. Eddigre összegyűltek a potenciálok, és kezdetét vette az igazi támadássorozat is.
Egy csupa pengékből álló galetki (Blade) óvatos közelítésekkel igyekezett kaszabolni a fenevad „puhább” részeit. Gleil, és Thalia távolról útjára indított vesszőikkel keresték a sárkány szemeit. Taspi, és Kondor varázshatalmukat bevetve próbálták felénk billenteni a csata mérlegének nyelvét. Daltan, Mola, és Nefilim Natladnáhk korábban felfedezett sebét kutatták. Fel-feltűnt a sárkány körül egy óriás zöldségnek álcázott végzetúr is (Répa) de a többiek is (engem kivéve) szorgosan ostromolták a dögöt.
Utólag már tudom, bár akkor a csata forgatagában senki sem vette észre, de ezidőtájt érkezett a helyszínre egy rendkívüli végzetúr, egy küldött Dzskar El Khebir elit vezetőségéből! Khán vastag prémbe burkolózva lépett a kürtőbe az egyik kis oldaljáratból, s rögtön a segítségünkre sietett.
A sárkány miközben az illúziókkal harcolt, már kezdte érezni, hogy az Őt ért mostani támadás nem tréfadolog, és komolyan kell vennie, ellenkező esetben hasonlóképp járhat, mint egykor a rokona, Naldzevagargór, akit Ghalla ma ugye Landragórként ismer. A kezdeti vehemens reakciót követően lassan az ész felülkerekedett a gyűlöleten. A kemény pikkelyek a legtöbb támadást visszaverték, mégis a bekapott sebek sokasodásnak indultak. Nem kis teljesítmény ilyenkor hideg fejjel (még ha négy is van neki) elemezni a helyzetet, és megfelelő döntést hozni. Natladnáhk-nak azért ez sikerült. Lehiggadt, és varázsolni kezdett!
Elsőként egy védőburkot hozott létre maga körül. E láthatatlan fal mögül kitágult pupillákkal figyelt. Ki támadja Őt? Hogyan? Honnan? Hamar rájött, hogy a kincseire áhítozók közül jópár csupáncsak illúzió! A létrehozott védőburok ugyanis minden „igazi” támadástól gyengült. A hamisaktól meg nem. Félrevezették Őt. E tény nem kicsit dühítette fel, hanem nagyon, minek következtében ismét indulatos állapotba került. Natladnáhk a védőburkot megszüntetve tombolni kezdett. A négy fejből érkező lángcsóvák mellett most már a végzetes mágiájával is előrukkolt. Elektromosság feszült a levegőben. Itt-ott nagy erővel kisülve. Szikladarabok váltak hirtelen maró savvá, semmiből termett éles pengék keresték a behatolók torkait, óriásbuborékok jelentek meg amikbe belekerülve különböző hatások érhettek minket, mint pl. mérgezés, lassulás, időszakos vakság stb. de sárkányhű követőket is idézett a helyszínre a bestia. Nem tudtuk megbecsülni hány sárkányfatty került ily módon velünk szembe, de az biztos, hogy a fent említett mágikus dolgok őket nem bántották.
Az őshüllő mágiája (ahogy azt Sindro megjósolta) életre keltette az ékszerek közt megbúvó varázstárgyak hatalmát! Megannyi szunnyadó erő aktiválódott még teljesebbé téve ezzel a káoszt! Egy rúnakarcolatú pipa lila füstpamacsokat kezdett magából eregetni, s ahogy telt az idő egyre több lett ebből a maszlagból. Egy aranykürt ritmustalan, önálló hangkoncertet adott elő. Aki a közelébe ért, az nyomban hirtelen mozdulatokból álló táncot kezdett lejteni. Egy csepp formájú medálnak köszönhetően tenyérnyi méretű, fémszínű folyadékdarabok hullottak a magasból. No nem olyan sok, de akit eltalált, annak az a testrésze kb. fél kilóval nehezebb lett. Ez tucatnyi ilyen találatnál már igen nagy problémát jelentett egy vérre menő ütközet során! Egy beszélő, tüskés pajzs Mola kezébe ugrott elűzve az eddig ottlévő pengét. E pajzs eztán brutális pusztítást végzett. Minden támadó fegyver elé húzta Mola Őt tartó karját, kivédve ezzel a rohamokat, és a tüskéken összetörő harci eszközök gazdái sem úszták meg . A varázsos tüskék rajtuk is „nyomot hagytak”. Egy minden színben villódzó fejpánt, ami találomra szórja a fejeket megzavaró igéket. A sor korántsem teljes, de utólag ezekről kaptam hírt a társaimtól.
Natladnáhk varázsolt. Az Illuminati Lovagjai kétségbeesett küzdelmet folytattak a túlélésért. Velük szemben állt a sárkány, és a tárgyak felszabaduló mágiája, valamint a megidézett sárkányfattyak.
Váratlan, és hirtelen érkezett a segítség. A magasból griffháton a kürtő fenti védőburkát áttörve három igen nagyhatalmú galetki támadt minden erejével a sárkányra. Gyorsaságuk miatt ekkor még azt sem tudtuk kik Ők, csak a csata végeztével derült ki, hogy akik ily módon siettek a segítségünkre, nem mások mint Khaleesi, ki elnyerte a „Bolygó Ura” címet, Leonidas, ki a Viharlovagok alapítója, és maga Dzskar El Khebír!
A szövetség jó része a kialakult varázslatokkal, és a sárkányfattyakkal szemben védekezett (kivéve tán Molát, aki inkább aprította őket) Páran azonban ettől fogva afféle párbajt vívtak Natladnáhkkal Khaleesi, Leonidas, (aki neves sárkánykutató lett) Dzskar El Khebír, Nefilim, Khán, és Daltan. Leonidas, és Dzskar El Khebír összekapcsolták tudatukat, és mentálisan vették fel a versenyt a hatalmas ősgyíkkal. Két sárkányfej „foglalkozott” e újonnan létrejövő akarattal, s annak manájával. A maradék két fej irányította a gigászi testet a fizikai harctéren.
A sárkány meglévő sebeinek tovább tépázása volt a cél. A kivitelezés már bonyolult, hisz a farokcsapkodás, és az éles karmok kikerülése mellett az előtörő terjedelmes lángcsóva nem kis akadályt jelentett. Khán bal kezében feltűnt egy kis, kerek, kék színű pajzs (később megtudtuk, hogy Leonidas adta neki) ezt előre tartva igyekezett mindig a tűzáradat elé. Egy buzogánycsapásra a gyenge anyag, amiből e pajzs készült, könnyedén megadta volna magát. Nem ilyen hétköznapi harcra tervezték, arra hasznavehetetlen. A puha védőeszköz viszont meglehetősen jól bírja a hőt! A sárkányláng hatására megnyúló pajzs mögött Khán biztonságban érezhette magát. Persze azért nem kevés bátorság kellett ahhoz, hogy „magára hívja” a forró lehelletet. Khaleesi griffháton maradva cikázott Natladnáhk körül. Nem könnyítette meg egyik fél dolgát sem az a rúnakarcolatú pipa amely a lila füstöt eregette magából, és amely egyre csak sűrűsödött. Néhol szilárddá is kezdett válni. Akik ennek örültek az Daltan, és Nefilim volt, hisz a masszává fejlődő lilás kavalkádban könnyebb volt észrevétlenül közelíteni, sebet okozni.
A csepp formájú medál Khán végzete lett! Történhetett volna másképpen is. Izmos sárkányláb taposhatta volna agyon, éles karmok hasíthatták volna fel a bőrét, vagy akár el sem jön erre a kis kalandra, és út közben egy rablóbanda tagja ügyetlen, de szerencsés mozdulattal kardélre hányja, vagy egy veszedelmes kórság is megfertőzhette volna, vagy… de nem ez történt. Talán a sors markáns keze írta a megmásíthatatlant.
A medál által gerjesztett fémszínű cseppek többedmagukkal lecsaptak Khán kis, kék, kerek pajzsot tartó kezére. A hirtelen súlytöbblettől félrebillenő pajzs szabaddá tette az utat a gyilkos tűz számára. A sárkánylánggal szemben a tűztől óvó varázs sem védte meg Khánt. Porként omlott össze, s csak a megmaradt kék pajzs jelezte korábbi hollétét.
Natladnáhk diadalittas üvöltése bezengte a hegyet, de csak hogy fájdalmas bömböléssé fajuljon. Nefilim ugyanis markolatig nyomta fegyverér a bestia be nem gyógyult hassebébe. Reflexszerű farokcsapás érkezett válaszként, ami Nefilimet legalább ötven métert repítette. A becsapódás után Nefilim már nem mozdult többé.
Harag gyúlt a Lovagok szemében. Minden áron mindegyikük a sárkány felé közelített. Leonidas, és Dzskar El Khebír pszichés párviadalban felülkerekedtek Natladnáhkon, minek eredményeképp a két hüllőfej oldalra hanyatlott. A bestia érezte, ezúttal rajtaveszthet a küzdelmet illetően, ezért maradék erejét a menekülésre fordította. Szinte hallani lehetett a szikla repedését ahogy a gigászi test elrugaszkodott a talajtól. Kitárt szárnyaival a levegőt suhogtatva emelkedni kezdett. A felvert fuvallat nem egy galetkit levert a lábáról. Azért így is jónéhány útjára indított vessző, ill. dárda pattant le a vastag pikkelyekről. Ártalmatlanul. Egy nagyobb adag fémszínű folyadék már nem volt annyira ártalmatlan. A medál teremtette súly lejjebb húzta a szörnyeteget, és le is lassította. Egy kósza vessző eltalálta az egyik hüllőszemet, mit egy nagy, fajdalomtól, és dühtől torz üvöltés követett. A griffháton köröző Khaleesi úgy érezte, most jött el az Ő ideje. Natladnáhk útjába repülve megcélozta annak egy másik, ép szemét. Az elvétett lövés után az utolsó látványa egy hatalmasra tátott, csúf sárkánypofa volt. Khaleesi, és a grifffje eltűnt a gigász gyomrában. Ő maga pedig a fészkéből tűnt el a kürtőn keresztül!
A vérszagtól terhes helyiségben egy picit megállt az idő. Ekkor még nem tudtuk, de a bestia utolsó varázslata volt ez, hogy időt nyerjen a gyógyulásához, s visszavágjon. Úgy gondoltuk, hogy csak a ránk nehezedő fáradtság, és a kudarc érzése végett bámulunk magunk elé jólesően egy kicsit. Leonidas volt az, a sárkánykutató, aki erről felvilágosított. Egyedül neki sikerült kikerülnie a varázst. Szembeszállt a magmaradt sárkányfattyakkal, akikre ugye eleve nem hatott az időgörbe, hisz azt a gazdájuk idézte elő. Leonidas nélkül tehát szép lassan lekaszaboltak volna a fattyak. csak én éltem volna túl, mert rólam azt hitték hogy örökre eltávoztam e létsíkról.
Révedésünkből miután magunkhoz tértünk Leonidas elhadarta a fentieket, majd sürgetni kezdett.
El innen minél hamarabb! – mondta
Natladnáhk visszatér! – szavai alátámasztása végett igyekezett elrettentő arcot vágni.
Legalább a bajtársainknak adjuk meg a végtisztességet, és vigyünk pár kincset magunkkal, vagy hiába adták az életüket?! – tette fel a kérdést Daltan, kissé ingerülten.
A kiabálás, és az indulat nyilván nem a megmentőnk iránti harag miatt borította be vezérünk hangját, sokkal inkább a szomorú gyász volt az oka, mely a szívébe költözött!
Leonidas ekkor átérezte, hogy úgy éri el a leggyorsabban a célját (ami a megmaradt társak kimentése volt) ha gyorsan, tömören elmagyarázza amit tud, ezért beszélni kezdett.
Az Ősi sárkánymágia egyik fontos, sokszor alkalmazott alappillére az „időmágia”. Azon sárkányok akik (és Natladnáhk is ilyen) képesek erre, azokon már ifjúkorukban elvégeznek egy szertartást, mely bonyolult, és igen nagy erőt kíván. Utána napokig csak a létezés, és a halál határán tengődnek, cserébe viszont előreutaznak az időben. Ezzel rengeteg dolgot el lehet érni, meg lehet tudni! Elterjedt, népszerű szokásuk, hogy az életük során majd elpusztításra kerülő teremtmények közül kiválasztanak néhányat, általában a leghatalmasabbakat, legerősebbeket, és a leendő áldozataik neveit valamiképp összekeverve átnevezik magukat. Fordítsátok csak meg a Natladnáhk nevet, mondjátok visszafelé! – Mennydörögte Leonidas baljóslatúan.
Mindenki kapcsolt. Khán már nincs köztünk, Daltan viszont még igen. Világossá vált, hogy a vezérünk mekkora veszélyben van. Az előre megírt sorsát teljesíthetjük be azzal, ha tovább időzünk e múlásszagú helyen!
Hirtelen három problémával találkoztunk, pedig a sárkány még nem tért vissza. Az első, és legkisebb gond az volt, hogy Asfalothnak eszébe jutottam. Mi legyen a maradványaimmal? A második nehézséget egy tompa puffanás jelezte. A fűszeres sült hús mágikus hatása, az éberen, és ébren tölthető órák száma múlóban volt, de a harmadik leküzdendő akadály volt a...
A hozzászólást Marocchi módosította 2015.02.19. 15:12:14-kor
V1: Vallud, a druida. (Békeidők Hírmondói)
V2: Makh il Malenaas az élő halott. (Halhatatlan Homokszemek)
V3: Garbash, a nekromanciát űző halálon túli kreatúra. (Sindro Árnyéka)
V6: Tűzfénytáncos, az erdei tündér (Sárkánylovasok)
Pontszám: 8.96
kedvencMarocchiFérfi
Végzetúr tehetség
137 hozzászólás
Profil megtekintése
Re: Az élő halott
14. hozzászólás - 2015.02.19. 07:14:41
...legrázósabb. A Sindro Halálúrnő említette „fekete kő” előkerült, csakhogy korántsem úgy, ahogyan azt gondoltuk. A kő a többi kinccsel együtt hevert Natladnáhk fészkében, és ugyanúgy előhívta mágiáját a sok felszabaduló mana, mint bárrmelyik másik varázstárgyét, de ennek csak most lett látható következménye. Kétféle igen erős varázst működtet a kő. Az egyik az, hogy a hatókörén belül lévő összes negatív energiájú lényt magához hívja. Ezek közül mindenki a tőle telhető leggyorsabb módon oda is ér, és általában a legerősebb birtokba veszi a követ. A másik varázs pedig épp e birtoklót erősíti, és teszi képessé a többi odasereglett irányítására, hacsak az épp odaérkező nem sokkal hatalmasabb, sokkal erősebb, mert akkor a kő átpártol az új jövevényhez!
A halott sárkányfattyak, és jópár régi-új tetem megmozdult. Elkezdtek feltápászkodni. Az ezernyi oldaljáratból is aranyosan totyogtak elő a régmúlt, már az oszlásnak hírét sem ismerő zombijai. Nefilim is felkelt, s kezében a fekete kő éktelenkedett!
Én is éreztem a késztetést, hallottam a hívó szót. Rahhani (így hívta magát a kő, ahogyan engem is magához akart csábítani) azonban nem tudott közbelépni a líccsé válásom folyamatába, mert az még nem ért véget.
A sárkány talán hamarosan visszatér, pár tompa puffanás már jelezte, hogy az ébren, és éberen tartó hatás múlik. Natladnáhk fészkében sok kalandor lélek hagyta ott a testét, amik viszont most a sárkányfattyak hulláival egyetemben, Nefilim porhüvelyének vezetésével a vérünket óhajtják!


Utószó:
„Sárkányölők? Ehh badarság! Hangzatos cím, de vajh létezik-e olyan valaki, aki TÉNYLEG ölt már igazi, kifejlett sárkányt? Regék, mondák szólnak ilyenekről, de ha régen képes volt erre valaki, akkor most miért nem az senki?”

Részlet Gnoshmarelvidutpobsekaxuvoita gnóm krónikás tollából…
A hozzászólást Marocchi módosította 2015.02.24. 05:24:02-kor
V1: Vallud, a druida. (Békeidők Hírmondói)
V2: Makh il Malenaas az élő halott. (Halhatatlan Homokszemek)
V3: Garbash, a nekromanciát űző halálon túli kreatúra. (Sindro Árnyéka)
V6: Tűzfénytáncos, az erdei tündér (Sárkánylovasok)
Pontszám: 9.22
Oldal: 1
Dobókocka - a sokoldalú kiegészítő